STARRING

KIM JONG IN/KAI

LEE TAEMIN

Hotel Captain

^★★HOTEL CAPTAIN^★★

- J-Jongin…

- Bent van?

- Ah… ez fáj.

- Csak még egy kicsit.

- Ah! Nem, ez nem fog menni.

- Akkor… próbáljunk egy másikat?

Az eladó lány felsóhajtott. Ez volt a kilencedik cipő a mai nap folyamán, amit a kényes kisasszony unottan rúgott le a lábáról. Megpördült a tükör előtt, hogy ellenőrizze, rendben van-e a toalettje és akkor megpillantotta a tökéletes lábbelit.

- Ez kell nekem – mondta csillogó szemekkel és kezébe fogta a bársonyos topánkát. – Kai-ssi! Nézzünk ehhez egy fekete blézert! – illegette magát a tükör előtt és belebújt a topánba. Pontosan passzolt a lábára.

A fiú elengedett egy fáradt sóhajt, aztán szúrós tekintettel a lányra nézett.

- Egy cipőben egyeztünk meg. Ha akarod a blézert, jössz nekem még egy éjszakával – és kaján vigyor kúszott ajkaira.

- Tch – dobbantott egyet a lány a strasszos cipőben. – Telhetetlen.

A rézbőrű elvigyorodott, miközben a topán visszakerült a dobozba és útjára indult a butik kasszájához. A fiú fizetett, majd a bolt előtt érzékeny - vagy inkább kevésbé érzékeny - búcsút vett partnerétől aztán leintette az első taxit, ami arra esett.

- Majd hívlak – mondta a lánynak, aki beült a járműbe, aztán gyorsan be is csukta az ajtót és a taxi elhajtott.

- Na végre.

Megkönnyebbülten sóhajtott fel. Elővette mobilját szűk farmerjának hátsó zsebéből és a gyorshívás listából tárcsázta az első számot.

- Jongin? – szólt bele egy hang.

- Haver, ráérsz most?

- Tíz perc múlva lesz ebédszünetem. Egykor a Mamában?

- Egykor ott – nyugtázta az ötletet, majd kinyomta és elsüllyesztette zsebében a mobilt.

★

- Mi a helyzet?

- Nem tudom Taemin – vakarta a tarkóját. – Nehéz ezt elmondani.

Valójában tényleg nehéz egy dolog volt, ami Kai lelkét nyomta. Taeminnel mindig megvitatott, a vasárnapi ebédtől kezdve az ügyes-bajos gondjaikig mindent, most mégis félt bevallani az igazat. Ujjaival az asztalterítő szélével babrált, miközben alaposan megrágta mondanivalóját, de valahogy a szavak még sem kívánkoztak le a nyelve hegyéről.

- Megint csaj van a dologban, mi?

Taemin rögtön rátapintott a lényegre. Bizalmas tekintettel nézett legjobb barátjára, míg könyökét az asztallapra támasztotta. – Csak bökd ki.

- Mindjárt kibököm, ne aggódj – vágott egy grimaszt a rézbőrű fiú és miután száját elhagyta egy halk sóhaj, belefogott:

- Úgy érzem, a szex már nem boldogít – mondta hitetlenkedve. Ő maga sem értette ezt az érzést, ami felébredt benne. Hiány lenne?

- Ezen mind átesünk egyszer – mondta egyetértően Taemin, mint aki már abszolúte gyakorlott ezen a téren.

- Nem, úgy értem – hezitált Kai – kapcsolatot akarok. Tudod, olyan nővel, aki nem húz el reggelre miután megkapta, amit akart.

- Haver – tágultak ki a szemközt ülő íriszei, és őszintén rácsodálkozott a kijelentésre. – Örülök, hogy végre benőtt a fejed lágya.

Kai arcára egy keserű fintort ült ki. Egyenesen imádta, mikor barátja a szemére hányta a kellemetlen valóságot.

- Tudod mit? – csillantak fel a szemei, Kai pedig felvont szemöldökkel várta a folytatást. – Ha rám hallgatsz, leállsz az egyéjszakás kalandokkal és elkezdesz normális randizni – karba tett kézzel hátradőlt kényelmesen, azt várva, hogy barátja majd hanyatt vágódik a nagy okosságtól, de miután csak egy közömbös pillantást kapott válaszul, csalódott képet vágott és folytatta: - Van egy ötletem. Utazzunk el a jövő héten.

Ennek hallatán Kai homloka még jobban összeráncolódott.

- És mégis hogyan gondoltad? Fogjuk magunkat, itt hagyunk csapot-papot és csak úgy elutazunk? Nem hinném, hogy a főnököd díjazná, ha rendkívüli szabadságot kérvényeznél – csak úgy dőltek a szavak a fiatalabbikból. – Taemin, te felnőtt ember vagy, munkád van, nekem meg ott a suli. Nem hagyhatom ki a jazz-balett óráimat, hogy vakációzni menjek a tanév közepén.

- Szólhatok? – cincogott az asztal túloldalán Taemin. – Mikor lettél te ennyire felnőtt? Hallod is, amit beszélsz, vagy csak elhagyják a szavak a szádat?

Kai elhallgatott.

- Na figyelj – hajolt közelebb. – Ma péntek van. Most szépen hazamész, felhívod a songsaengnim-et és beteget jelentesz a jövő hétre. Aztán fogod magad, összepakolsz, én pedig érted megyek vasárnap reggel és már itt sem vagyunk. Irány Jeju! – nyújtotta ki kezét a levegőbe, mikor ékes beszéde elérte tetőpontját. - Valami ellenvetés?

- Ez nem ilyen-

- Nincs? Helyes – vágott a szavába és felállt az asztaltól. – Akkor ezt megbeszéltük. Találkozunk vasárnap reggel nyolckor. Kellemes hétvégét, Jongin.

Azzal kikerülte az asztalt és kilépett a Mama ajtaján.

★

- Komolyan nem hiszem el, hogy bedőltem a hülyeségednek.

Kai szája majdhogynem tátva maradt, mikor kiértek a Hotel Kapitány tetőtéri medencéjéhez. Amerre csak nézett, mindenhol bikinis bombázók fogadták őket, és hiába kapta el tekintetét az egyikről, akarata ellenére tárult szeme elé a másik.

- Ismerkedj! És ne szexelj. Fogtad?

- Te most szándékosan kibaszol velem?! – vágta le a földre kézitáskáját. – Szerinted, hogy a nénikémbe tudnék „csak” ismerkedni ennyi bombanő között?!

És akkor Kai agyában megvilágosodott valami.

- Várj csak. Nem is az volt a célod, hogy összeismerkedjek valakivel, igaz? Önző módon elhoztál magaddal, csak hogy kúrhass egy jót!

- Akkora egy farok vagy, Jongin – vágta hozzá sértődötten Taemin és faképnél hagyta.

Rosszul estek neki Kai szavai, de nem volt mit tenni. Pontosan meg volt rá az ok, miért ezt a hotelt választotta. Nagyon jól tudta, hogy Kai sosem tudott ellenállni a kísértésnek, hiába rágta a szájába, hogy „ne”. Egyetlen módja maradt csak a normális barátnőszerzésnek; ha ő maga jön rá, hogy nem kell az a sok nő a boldogsághoz. Elég egyetlen egy; és azt meg fogja találni. Méghozzá a kis egyhetes kiruccanásuk alatt.

Miután Taemin nyugtatásképp elismételte magában az elméletet, leheveredett egy szabad napozóágyra, fejébe nyomta Monster Beats fejhallgatóját és kiélvezte a már késő délutáni napsugarak minden cseppjét.

Alig telt el két óra, békés nyugalmát hirtelen megzavarta valami. Pontosabban valaki.

- Taemin, hallod!

Kai - mintha meg sem történt volna a korábbi kirohanása – olyan izgatott volt, mint egy három éves kisgyerek, aki megkapta élete első triciklijét.

- Mi van? – vakkantott oda az idősebb, és megigazította orrán a napszemüvegét.

- Nézd! – mutogatott, de Taemin továbbra is figyelmen kívül hagyta. – Nézd már! – Kai lekapta a barnahajúról a szemüveget és fejét abba az irányba fordította.

- Hm, jól néz ki. Nekem is hoznál egyet?

- Hogy? – szalad össze Kai szemöldöke.

- Arról a gyümölcskoktélról beszélsz, nem? – kérdezte hűvösen Taemin.

- Hát nem! A nőt nézd te vakhangya!

Felhúzta magát ülésbe, hogy szemtől szemben láthassa Kai-t.

- Azt hittem megbeszéltünk valamit.

- Tudom haver, ez most más. Hidd el, ez a nő… Ő lesz az.

- Ki? – játszotta meg magát Taemin.

- Az igazi, te agyoniskolázott! – bokszolt a vállába a rézbőrű, mire elérte, hogy barátja jobban is szemügyre vegye a kiszemelt áldozatot.

- De férjnél van és legalább harminc éves.

- A kedvenc típusom – mondta röhögve Kai és meglódult felé. – Várj. Honnan veszed, hogy férjnél van?

- Nézz csak oda – bökött Taemin a bárpultra, ahol a Kai számára tökéletes barátnőalany már nem csak egymagában ücsörgött.

- Nem biztos, hogy a férje.

- Nézd már meg te szerencse nélküli, ott a kezükön az eljegyzési gyűrű – pattant fel hirtelen a napozóágyról Taemin, aminek következtében meglökte Kai-t, aki egyensúlyát vesztve hasra vágódott a következő napozóágy lábában, pont a bárpult előtt.

- Szép bemutatkozás – röhögött Taemin, mikor a nő észrevette a – szó szerint - lábai előtt heverő srácot.

- Megütötte magát fiatalember? – pattant le a székéről, hogy felsegítse.

- Deho- vagyis igen. Ah… a térdem – színlelt Kai.

- Drágám, menj előre – szólt oda a férjének, akivel éppen indulni készültek. – Felkísérem a fiatalembert az orvosi szobába – azzal már húzta is magával a sebesültet.

★

- Semmi komoly, nem zúzódott a csont.

- Ez remek hír – bólintott a nő, miközben Kai végig őt figyelte. Alsó ajkát beharapta, majd végignyalt rajta, és felváltva kacsintott rá, hol a jobb, hol a bal szemével.

Mrs. Hwang – mert, hogy így hívták – már kezdte egészen kínosan érezni magát.

- Készen is van – csippentette le a doki az utolsó kötszerdarabkát, a szimulált sérülés kötésének végéről. – Legközelebb óvatosan a medence szélénél.

- Szóval? – vigyorgott Kai.

- Szóval, mi? – nézett rá zavarttan Mrs. Hwang, közben biccentett egyet a dokinak, aki magukra hagyta őket a vizsgálóban.

- Mikor randizunk?

- Randi? – próbálta visszafogni nevetését, de végül mégis kitört belőle és jót kacagott Kai nagyon is komolynak szánt kérdésén. – Örültem, hogy megismertelek, nagyon jól szórakoztam – mondta még mindig fülig érő vigyorral és távozáshoz készült.

- Komolyan kérdeztem – pattant le a vizsgálóasztalról Kai és közeledni kezdett felé, amitől a nő automatikusan hátrálásra kényszerült.

- Ne viccelj velem.

- Nem viccelek – nyomatékosította kijelentését és mire kimondta már közvetlenül előtte is állt. – Te, én, a tető, holdfényes vacsi – sorolta, közben végignyalt alsó ajkán. – Mit szólsz?

- Jó poén volt, most már kiengedhetsz. A férjem vár – megpróbált kislisszolni a közte és a fal között maradt helyen, de mielőtt léphetett volna a feketehajú az útját állta.

- Had várjon még egy kicsit – közelebb hajolt és belecsókolt a nyakába.
Mrs. Hwang megborzongott a hirtelen érintéstől és egyből ellökte magától a fiút.

- Hogy merészeled?

- Na… csak egy kicsit – unszolta és újabb csókot lehelt fehér bőrére.

★

- A-Ahh… Jongin… még…

A rézbőrű a kéjes szavakra még nagyobbat lökött rajta, és birtokba vette ajkait. Vadul tépte, húzta, szívta miközben egymás szájába lihegtek, vagy nyögtek, vagy ami éppen jól esett nekik. És most igenis jól esett minden, sőt.

Mikor besüppedt az ágy Mrs. Hwang mellett, tudta, itt a vég. Kai hangos sóhaja bizonyosította, hogy őt is elérte a gyönyör, és úgy futott végig egész testén az érzés, mint a hideg északi szellő egy forró nyári éjszakán.

- Jongin… - suttogta a nő, mire Kai fölé hajolt és válaszként újból szenvedélyes csókkal jutalmazta.

Ismét rabul ejtette a vágy, és nem tudott nemet mondani neki. Tudta, hogy nem helyes, hogy így soha nem fog kilépni a mókuskerékből, ami az egyéjszakás kalandokat illette, de érezte, hogy valami megváltozott. Valami, amit eddig soha nem érzett.

Átkarolta a nő vékony derekát, magukra húzta a takarót, majd egy jó éjt puszi után hamarosan az álmok útján folytatták tovább ott, ahol abbahagyták.

Másnap reggel szemét kinyitva rögtön a kedves arccal találkozott. Ujját végighúzta arcélén, és közelebb hajolt.

- Jó reggelt – mondta és apró puszit lehet a szájára.

- Jongin.

- Hm?

- A kis kalandunknak itt most vége.

Kai szívébe tőrként hasított ez az egyetlen szó: „vége”.

- De miért? – nézett rá kétségbeesetten. – Máris elfelejtetted ezt a gyönyörű éjszakát?

- Hogy felejthettem volna el? – ült fel a nő és maga elé húzta a takarót, mintha a feketehajú nem látta már volna. – De…

De – az a bizonyos „de” szó. Ez mindent elront.

- De? – kérdezte Kai reményvesztetten.

- Nekem ott a férjem, a karrierem, előtted pedig még ott áll az egész élet. Nem mondom, hogy nem élveztem ezt a csodás éjszakát, mert nagyon is… de nem lehetünk együtt – fordította el a fejét, csak hogy ne kelljen Kai szemébe néznie. Csak megnehezítette volna a dolgát.

- Mennem kell – mondta.

- Ne, kérlek – kapott utána Kai. – Maradj.

- Nem lehet – húzódott el tőle Mrs. Hwang és a földön heverő ruháiért nyúlt. – Sajnálom – mondta halkan és öltözködni kezdett.

- Nem kell róla tudnia senkinek – próbálkozott Kai. – Együtt megszökünk, és senki nem tud semmit – kúszott közelebb hozzá és a hátát kezdte simogatni.

- Megszökni? Ne butáskodj – mosolyodott el a nő. – Ez nem úgy van, mint a filmekben.

- De, nagyon is úgy van – erősködött a feketehajú. – Mit gondolsz, honnan szedik az ötletet, ha nem a való életből?

- Jongin – fordult szembe vele, mikor már teljes volt az öltözéke. – A te korodban még felesleges elkötelezned magad egy kapcsolatnak. Menj és szórakozz! Vagy ha minden áron kapcsolatot akarsz, keress egy korodbeli lányt.

- De nekem te kellesz – búgta a nő nyakába, mire ő elhúzódott.

- Sajnálom, Jongin – szegte le a fejét és az ajtó felé igyekezett, de Kai ismét elkapta a csuklóját, mielőtt lenyomhatta volna a kilincset. – Kérlek ne! – rántotta ki a kezét és becsapta maga mögött az ajtót.

Kai csak bámult maga elé. Megrekedt tüdejében a levegő és nem tudta, sírjon, vagy inkább nevessen. Hát csak bámult bele a semmibe hosszú percekig. Agyában újra és újra felidézte az elmúlt éjszaka pillanatait, majd hirtelen az ágy támlájába bokszolt ingerülten.

És akkor átvillant elméjén egy briliáns, ám ördögien gonosz terv. Keze a levetett farmerének zsebében kutatott, mikor végre megtalálta mobilját, és rögtön tárcsázott.

- Ha-halló? – szólt bele egy álmos hang.

- Hol vagy? – kiáltott a készülékbe, hogy Taeminnek el kellett tartania sajátját a fülétől, dobhártyája épségének megőrzése érdekében.

Kómás tekintete levándorolt a mellette békésen szuszogó lányra, és arra gondolt, ezt vajon hogy magyarázza ki.

- A… a tetőn. Kijöttem kicsit levegőzni – hazudta.

- Na persze – mondta Kai gúnyos hanglejtéssel, de úgy tett, mint aki kivételesen elhitte a meglehetősen ügyetlen füllentését. – Figyelj, legyél egy óra múlva a hallban. Segítened kell valamiben.

★

Pontosan tizenkettőt ütött az óra, mikor Kai belépett a Kapitány éttermébe. Így ebédidő tájában éppen alkalmas volt, szóval helyet foglalt a pultnál az egyik bárszéken és várt. Alig telt bele öt perc, arcára diadalittas mosoly ült, mikor meglátta az étterem ajtajában Mrs. Hwang-ot dühtől lángolva feléje trappolni. A terve bevált.

- Jongin! – ragadta karon a nő és maga után húzta, hogy megért lépést tartani vele.

- Jungah, mi történt? - kérdezte aggódó hangon, mintha az égvilágon semmiről sem tudott volna.

Mrs. Hwang viszont nem válaszolt csak rohant előre, ki a parkolóba, ahol a kocsijába vezényelte Kai-t, majd rálépett a gázra, hogy csak porzott bele a fehér kövekkel borított placc.

Már jócskán elhagyták hotelt, mikor végre megszólalt.

- Igazad volt… Jobb, ha elszökünk innen, és elmegyünk nagyon messzire – szipogta.

- Jungah – tette kezét a nő combjára Kai. – Semmi baj. Mondd el mi történt.

- A férjem… - kezdte remegő hangon. – A férjem megcsalt engem. Mikor benyitottam a lakosztályunkba éppen az egyik szobalánnyal…

Képtelen volt befejezni, könnyei utat törtek maguknak és keserves zokogásba kezdett.

- Ugyan már édes – simogatta combját a rézbőrű. – Ne is törődj vele. Gondold csak végig. Hiszen te is megcsaltad őt – vigyorgott.

- De ez nem ugyan az. Én legalább titokban tettem, ő viszont az orrom előtt nyalogatta azt a ribancot! – dühöngött. – Hogy tehette?! Komolyan… azt hittem, ha ő is titokban megcsalna engem, ahogy én őt, akkor kevésbé érezném magam rosszul és veled lehetnék anélkül, hogy bűntudatom lenne… de így hogy láttam – harapta el a mondatot, mikor újból erőt vett rajta a sírás. – Úgy tűnik, már nem vagyok neki elég jó…

Percekig ültek néma csendben, miközben a tengerparti út mentén haladtak. Csak Mrs. Hwang egyre erősödő zokogását hallgatták, amit még a süvítő szél hangja sem tudott elnyomni.

Kai pedig kezdett egyre inkább bűntudatot érezni. Önzőnek érezte magát, amiért belekontárkodott egy boldog házaspár életébe csak azért, hogy megszerezze magának az ideális barátnőjelöltet, nem törődve azzal, hogy kinek a szívét töri össze ezzel. Már pedig Mrs. Hwang úgy érezte, most hullik darabokra az élete és veszít el mindent egyszerre, az egyetlen ember pedig, akire támaszkodhat egy kamasz srác.

- Jungah. Mondanom kell valamit – vett mély levegőt és lélekben felkészült, hogy kitálaljon. Hiába volt már sínen a dolog és bármennyire is szerette volna, nem tehette meg. Nem helyes – bizonygatta magában.

- Ne mondj semmit. Elmegyünk innen – törölte meg arcát a nő.

- De ezt muszáj – sóhajtott Kai. – Az én ötletem volt.

- Mi? – nézett rá értetlenül Mrs. Hwang.

- Én fizettem le a szobalányt, hogy másszon rá a férjedre. Nem gondoltam, hogy ennyire kiborulsz tőle – halkult el. – Csak azt akartam, hogy együtt lehessünk!

- Hogy mit csináltál? – meredt rá a nő és belelépett a fékbe.

- Jungah, én tényleg komolyan gondoltam, amit-

- Mégis kinek képzeled magad?! – kiáltott rá. – Már az is éppen elég volt, hogy engem rászedtél…

- De én-

- Tünés – sziszegte.

- Jungah, kérlek – könyörgött Kai.

- Azt mondtam tünés! – kiabált rá. – Takarodj a kocsimból…

Kai-nak még gondolkozni sem maradt ideje, a következő pillanatban a kemény aszfalton találta magát, a kocsi kerekei pedig csikorogva húzták el a csíkot, otthagyva őt az útszélen, a nagy semmi közepén.

- Remélem, nevetsz rajtam odafenn – nézett fel az égre, majd feje visszahanyatlott és csak bámulta az aszfaltot. – Megérdemled a sorsod, Kim Jongin – morogta maga elé és lábait összehúzva az útpadkára kuporodott.

Sose érzett bűntudatot egyetlen kaland után sem, de tudta jól, hogy ez más volt. Nem csak szex. Ez több volt annál. Égett a mellkasa, ki tudta volna tépni a szívét a helyéről és legszívesebben ordított volna. De csakis magának köszönhette mindezt. Hihetetlen hogy egyetlen éjszaka ekkora csalódást tud okozni…

Nagy depressziója közepette fel sem tűnt neki az ezüstszín autó, ami lefékezett előtte.

- Kim Jongin, mi a fenét csinálsz? – dörrent rá Taemin a volán mögül.

Kai gyilkos tekintettel emelte fel a fejét, és szinte elé köpte a szavakat.

- Haver, jobb, ha csöndben maradsz.

Dear Roommate [optional bias]

DEAR ROOMMATE

- Így….j-jó lesz…?

- Kicsit feljebb.

- Így?

- Még egy kicsit balra.

Tudom, nem szép dolog, hogy ilyen instabil állapotban hagyom szenvedni a létra legfelső fokán… de imádom nézni a feszülő hátizmait.

- Itt…jó lesz végre? – nézett le a válla felett némiképp idegesen.

- Tökéletes – mondtam egy elégedett vigyorral az arcomon, majd egy mozdulattal a helyére ütötte a szeget, aminek következtében a fatákolmány meginogott alatta.

- Ha kiszórakoztad magad, fogd meg a létrát, míg lemegyek.

- Oké főnök – vágtam magam haptákba, és megragadtam a létra két lábát.

Bosszús pillantásokkal illetett, amint a biztonságos padlót tudhatta a talpa alatt, aztán leporolta a szeg beütése közben nadrágjára hullott vakolatot, és a kalapácsot a szerszámos ládába hajítva a konyhába fordult. Még morgott az orra alatt valami olyasmit, hogy „ezt még visszakapod”, amitől biztosan betudtam magamnak a győzelmet. Diadalittas vigyorral a képemen sasszéztam el a fürdőszoba felé, hogy győzelmemet megkoronázzam egy királyi zuhanyzással, a kedvenc lila fürdőszivacsommal és a fahéjillatú tusfürdőmmel. Elővettem egy puha törölközőt a szekrényből, és a zuhanykabin mellett álló mosógép tetejére dobtam, majd megengedtem a forró vizet, kibújtam izzadságtól illatozó gönceimből, és beálltam a zuhanyrózsa alá. Percekig folyattam magamra a jóleső melegséget, mialatt szememet behunytam és relaxáltam.

Egy szempillantás alatt elrepült a nyári szünet és azon kaptam magam, hogy egyetemre kell mennem. Ott kellett hagynom a napsütötte Busan tengerpartjait, és beköltöznöm egy kis fővárosi albérletbe, egy vadidegennel együtt.

Na jó… azért nem teljesen vadidegen. Egy szakon tanulunk, de ezen kívül semmit sem tudunk egymásról, és, ami azt illeti… elátkoztam a napot, amikor megláttam az albérletem ajtajában. Egyáltalán nem akartam lakótársat, de az ingatlanos pasas, aki kiadta a lakást, valamit nagyon elbaltázott az adminisztrációs résznél, és véletlenül mindkettőnknek ugyan ahhoz az ajtóhoz adott kulcsot, ennél fogva kellett osztozkodnunk a mindössze másfél szobás  kis kulipintyón. Mióta beköltöztünk, azaz kerek tizenöt órája, mást sem csinálunk, csak egymás agyára megyünk.

Merengésemből kiszakadva a kis rózsaszín flakonért nyúltam, majd nyomtam egy mogyorónyi pöttyöt a lila szivacs közepére és jól meggyűrögettem, amitől rögtön habzani kezdett. Alaposan megmosakodtam a fahéjillatot árasztó habos csodával, majd le is öblítettem. Még álltam egy pillanatnyi időt a bizsergető meleg víz alatt, aztán elzártam a csapot és elhúztam a zuhanyfüggönyt, de mikor kezem a törölközőért nyúlt, az nem volt a helyén.

- Ezt keresed?

- Jézusom! – rántottam magam elé a függönyt, hogy eltakarjam az Évakosztümbe öltözött testem. – Add azt ide!

- Gyere ide érte – mondta, és kaján vigyor terült el a képén.

- Ne szórakozz velem, add ide, különben… – kezdtem egyre idegesebb lenni és még jobban belekapaszkodtam a zuhanyfüggönybe.

- Különben, mi?

- K-Különben… - tapogattam magam mögött, és egy hirtelen mozdulattal hozzávágtam az első dolgot, ami a kezembe akadt, ebben az esetben a szeretett fahéjas tusfürdőmet.

Nagyot csattant a fiú homlokán, amitől az ajtófélfának tántorodott egy pillanat múlva pedig kábultan terült el a kövön.

Kihasználva a tétlenségét, villámgyorsan kiugrottam a kabinból és magamra csavartam a földön heverő törölközőt, aztán fölé hajoltam, hogy lássam nem-e szenvedett maradandó károsodást.

- Hé – böktem meg a vállát, de többszöri próbálkozás ellenére sem tanúsított semmilyen életjelet. Hirtelen megijedtem, hogy talán betörtem a koponyáját a habfürdős flakonnal, és itt leli halálát a fürdőszoba küszöbén…

- Hé, ne szórakozz, hallod? – ráztam meg erőteljesen a vállait, de miután erre sem reagált végleg kiborultam. Teljes erőmmel ütlegelni kezdtem a mellkasát, és mikor egy pillanat erejéig abbahagytam, hirtelen megragadta a csuklómat, és magára rántott, hogy ajkainkat alig választotta el egy lélegzetvételnyi szünet. Ijedtségemet azonnal felváltotta a düh, és kedvem lett volna még egy öklössel jutalmazni az akcióját, de ő csak gúnyosan vigyorgott, és igencsak nehezére esett elfojtania a feltörni készülő hahotázását.

- Azt hitted, mi?