Keep your head down
Ezek a hétfők… Rémes a forgalom kora reggel. Emberek tömege és hosszú kilométereken keresztül kígyózó kocsisorok a belvárosban. Eljutni az iskolába felér egy kész cirkuszi mutatvánnyal. És ez megy minden áldott hétfő reggel.
- Már ennyi az idő?! – pillantottam az órámra, ami pontban fél kilencet mutatott. – Basszus, elkésem! – pattantam ki a metróból, magam után vonszolva gurulós bőröndömet, és, mint egy őrült szlalomozva rohantam az emberek között, át a fő téren, le a taxiállomásra.
- Az East Side-ra, kérem – vágódtam be az első járműbe.
Szerencsére az állomástól csak egyetlen hosszú egyenes út vezetett le a tengerparttól alig párszáz méterre fekvő egyetemhez, így röpke két perc után már szedtem a lépcsőfokokat felfelé az iskolában, bőröndömet még mindig magam után rángatva.
Tudni illik ez egy elég neves iskola volt, egyike a tíz legjobb koreai egyetemnek. Úgy is mondhatnám elit képző, hisz a tandíj nem az átlagosan megfizethető kategóriába tartozott. Ezzel persze nem azt akartam mondani, hogy én egy sznob bunkó lennék a felső tízezerből. Az itt tanuló diákok inkább stréberek, és a tudásvágy hajtja őket, nem pedig az, hogy büszkén mondhassák: „Igen, én az East Side-ra járok.” Persze vannak olyanok is, akik kifejezetten erre játszanak, anyuci, apuci kisujjból kirázza a tandíjat, és csak egy jó bulinak tekintik az egészet. Gyűlölöm az ilyen kétszínű, magamutogató embereket. De sajnos ezzel mind nagyon jól tisztában voltam, mikor ide jelentkeztem. Egyetlen szerencsém, hogy az igazgatónő nagyon kedves barátja a szüleimnek, így meghallgatja a véleményem, és minden kihágás ellenében statárium lép életbe.
- Jó reggelt, Miss! – estem be az ajtón.
- Elkéstél.
- Tudom, és sajnálom, de… iszonyatos a forgalom, és… otthonról jövök, még… nem volt időm kipakolni a kollégiumban, és… - kapkodtam a levegőt, az előbbi Forma 1-es futamom után.
- Ülj le, és fújd ki magad – bökött az asztalával szembeni székre.
- Köszönöm – rogytam le, és fejemet hátravetettem a támlára.
- Ha kipihented magad, dologra fel – nyújtott át az asztal felett egy vékony dossziét. – Új diák a hallban.
Felcsaptam a mappát, és szememmel átfutottam a papírokon.
- Az órarend és a tankönyves papír az adatlaphoz van csatolva. Vezesd körbe – biccentett a fejével a bal oldali ajtó felé.
- Igen, Ms. Stronghold – hajoltam meg, és beléptem a hallba vezető ajtón.
Egy magas, gyönyörű nő és egy eszméletlenül jóképű, szőke hajú srác ült az ablak melletti díványon. Ajtócsukódás hangja zökkentette ki őket az elmélyült beszélgetésből.
- Üdvözlöm Önöket! – hajoltam meg előttük. – Én vagyok a fogadóbizottság, a nevem Cha Byul Yi – nyújtottam kezet.
- Nagyon örvendek, Jolin Wu vagyok – hajolt meg a nő, és kezet rázott. – A fiam, Kris – mutatta be a mellette álló személyt.
A fiú illedelmesen meghajolt, majd ő is kezet fogott velem. A jó benyomás érdekében széles mosolyra húztam a számat, de ő csak rezzenéstelen arccal bámult, szeméből egyetlen érzelem sem volt kiolvasható. Fekete íriszei, akár a törhetetlen tükör, amiben nem látok mást, csak a tükörképemet.
- Én fogom magukat körbevezetni. Ha van bármi kérdésük az iskolával kapcsolatban, örömmel segítek – daráltam a szokásos fogadóbizottság dumát, és még jobban elmosolyodtam a kijelentés nyomatékosításaképp. – Kérem, kövessenek.
Három szintből állt az építmény, plusz két melléképület, a kollégiumnak és a szakköröknek, kluboknak. Egy ilyen körbevezető túra általánosságban fél órát szokott igénybe venni, és ez most sem lesz másképp.
A hallból kilépve egy rövid folyosó vezetett az aulába, ahol iskolánk nagyjainak portréi díszítették a falat, így kicsit beszéltem az East Side történetéről.
- Az egyetemet még a 60-as években alapította William Stronghold, egy angol származású mérnök, aki élete nagy részét itt töltötte Dél-Koreában, és csodás építményeket tervezett többek között ezt a háromszintes kis „kastélyt”. Sajnálatos módon korán meghalt, így az iskolát, fiára Edward Stronghold-ra hagyta, aki bevezette a jogi kart és a kortárs zene szakot – mutattam Edward Stronghold képére a falon. – Miután nyugdíjba vonult, lánya, és jelenlegi igazgatónőnk, Josie Stronghold vette át a vezetést, akinek a média szakot köszönhetjük – álltam meg a képe előtt.
- És te melyik szakon vagy? – kérdezte Jolin, mikor mellém ért.
- A média szakon – vágtam rá rögtön. – Újságírást és kriminológiát hallgatok.
- Akkor innen a jó beszélőkéd – mosolyodott el.
- Köszönöm – szökött halvány pír az arcomra.
Hátrapillantottam, ahol Kris ballagott nem sokkal lemaradva tőlünk, és unottam kémlelte a falra akasztott képeket. Gyorsan tovább is haladtam, hogy ne az unalmas sztori kösse le a figyelmét.
- Jobb oldalt az étkező és a büfé található, bal oldalt a folyosó végén a konditerem, az alagsorban pedig a kémia labor és a szertárak – magyaráztam, miközben jobbra, balra mutogattam.
- Apropó, milyen szakra is jelentkeztél? – fordultam hátra Krishez.
- Az idegen nyelvire – mondta közömbösen.
- Krisnek remek nyelvérzéke van, ugye fiam? – nevetett halkan a nő, és átkarolta Kris vállát.
- Aha – vont vállat és lerázta magáról anyja kezeit.
- Ez igazán remek – villantottam feléjük a levakarhatatlan vigyoromat, de a szőke ugyanolyan semmitmondóan nézelődött.
Elég magának való egy srác. Olyan savanyú képet vág, mintha kínvallatáson kellene átesnie. Na nem baj, csak körbevezeted, aztán többet nem kell bájolognod neki – bíztattam magam.
- Ez itt a könyvtár – mutattam jobbra. – Több, mint egy millió könyv van regisztrálva az archívumban. Nem létezik az a tudás, amit itt ne lehetne megszerezni.
- Byul Yi! – integetett egy kéz a könyvtári gép mögül.
- Luhan! – integettem vissza, mikor beazonosítottam a kéz tulajdonosát.
Hatalmas vigyorral a képén indult meg felénk.
- Megjött a fogadóbizottság – nevetett mikor mellém ért.
- Luhan, bemutatom Kris és Jolin Wu-t – mosolyogtam a két vendégre.
- Nagyon örülök – hajolt meg, majd kezet is fogtak egymással.
- Luhan is az idegen nyelvi szakon van, ha bármi kérdésed van ezzel kapcsolatban, itt megtalálod – paskoltam meg az említett vállát.
- A könyvtárban dolgozol? – érdeklődött Jolin.
- Inkább, amolyan segédnek mondanám – vakarta a tarkóját a szőke. – Én kezelem a könyvtár archívumát.
- Ez nagyszerű, ugye Kris? – bökte oldalba a fiát.
- Aham – válaszolt monoton.
Talán csak feszéjezve érzi magát, ezért viselkedik ilyen közömbösen – nyugtattam magam. Kezdett eléggé bosszantani ez a modor.
- Később találkozunk – intettem Luhannak, aki visszatért a könyvtári teendőihez, én pedig folytattam az útbaigazítást.
- A fentebbi szinteken vannak a tantermek, illetve az előadótermek. A harmadik emeleten található a tanári folyosó, a gazdasági, a titkárság, és az igazgatói iroda – magyaráztam, majd egy folyosón keresztül, átértünk a melléképületbe.
- Itt találhatók a klubok és a szakkörök – haladtam a folyosón, miközben soroltam őket. – Az aulában, a nagyfaliújságon ki vannak tűzve részletesebben a klubok listái. Ha bármilyekhez is van kedved csatlakozni, a klubok vezetőivel kell felvenned a kapcsolatot. Az elérhetőségeket szintén a faliújságon találod – magyaráztam hátrafelé Krisnek. – A folyosó végén van a nagyterem a színpaddal, ahol a kortárs zene szakosok és a musical szakkör szokott előadásokat tartani és ahol általában megrendezésre kerül az iskolai bál.
- Iskolai bál? – mosolyodott el Jolin. – Ha tehetném, újra diák lennék – ábrándozott, mire halkan elnevettem magam.
- A szemközti épület a kollégium – mutattam ki az ablakon, majd felcsaptam a dossziét, és egy borítékot húztam elő.
- A 115-ös szoba a tiéd – nyújtottam át a borítékot Krisnek, amiben egy házirendi kivonat és a szobakulcs volt. – Valamint, itt az órarended és a tankönyvigénylő nyomtatvány – nyújtottam át a papírokat. – Ismétlem, ha bármi kérdésed van, nem találsz valamit, akkor nyugodtan kérdezz! A suliújság főszerkesztője vagyok, a klubban megtalálsz – erőltettem magamra egy bárgyú vigyort, és alig vártam, hogy végre faképnél hagyhassam ezt a savanyú uborkát.
- Üdv az East Side Egyetemen! – azzal meghajoltam, és futólépésben távoztam.
Folytatása következik...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése