Chapter 9.
Hangosan csapódott be utána a bejárati ajtó. Könnyeit visszanyelve rohant a szobába, ahol kivágta szekrényének ajtaját és tartalmát mind a padlóra szórta. Idegesen gyűrte őket a gurulós bőröndbe. Csak az járt a fejében, hogy minél hamarabb eltűnjön innen.
Megtorpant az ajtó melletti komód előtt. Egy boldog arc mosolygott vissza arról a képről, amitől képtelen volt tovább visszatartani a könnyeit. Arcát törölgetve tette az ágyra az ezüstkeretes fényképet a Belle babával együtt.
Búcsút intett a SHINee dormnak bezárta az ajtót és a kulcsot a postaládába dobta.
- Az SM. Entertainment-hez legyen szíves – mondta a taxisofőrnek.
Öt perc sem telt bele és a jármű már be is gurult a parkolóba. Kifizette a fuvart és besietett az épületbe. Csak pár holmiért ugrott be, amit a próbaterem szekrényében felejtett. Gyorsan felkapta a CD-ket és már távozni is készült, mikor nyílt az ajtó. Kai és Luhan lépett be, miközben elmélyülten beszélgettek.
- De szerencsére a sunbae azt mondta, hogy ki lehet cserélni – mondta Luhan. – Oh, Bell! Annyeong! – köszönt, amint észrevette a pakolászó lányt.
- Bell, azt hittem a Show Champion-ön vagy Taeminnel – mosolygott rá Kai.
- Ja, i-igen… máshogy alakultak a dolgok – törölte meg az arcát és behúzta az utazótáskán a cipzárt. – Nem is zavarok, próbáljatok nyugodtan – erőltetett magára egy félmosolyt és elindult az ajtó felé, de Luhan megállította.
- Várj! Hová mész? Mért van nálad ekkora bőrönd? – jöttek a kérdések, de Bell csak az ajtót bámulta és az arcát takarta.
- Csak nem történt valami? – lépett elé Kai. Arca elsápadt, amint megpillantotta a kisírt szemeket.
- Úristen, jól vagy? – rémült meg Luhan és eltűrte az arcába lógó tincseket.
Bell csak megrázta a fejét és sírva a fiúk nyakába borult.
- Jobban érzed magad? – ült le mellé a kanapéra Kai és egy bögre teát nyújtott neki.
- Kicsit – bólintott Bell és óvatosan az italba kortyolt.
- Na mesélj, mi történt? – mosolygott rá kedvesen Luhan miközben a hátát dörzsölgette.
Bell nagy levegőt vett és belekezdett:
- Taemin történt.
- Bántott téged? – hüledezett Kai.
- Dehogy, félreérted. Vagyis… bántott, de nem úgy – komorodott el Izabella. – Már jó ideje külön utakon járunk. Folyton csak a munka és a munka. Hetek óta nem váltottunk egymással két szót normálisan. Szinte nem is látjuk egymást pedig egy lakásban élünk! Mióta együtt vagyunk egyszer nem csókolt meg rendesen, egyszer nem mondta, hogy szeretlek! – fakadt ki és újra kitört belőle a keserves zokogás.
- Mikor ma beértem a stúdió öltözőjébe rám sem nézett. Beszélni akartam vele erről, de ő még annyira sem méltatott, hogy felnézzen abból a rohadt újságból.
- Ez nem jellemző Taeminre – vakart a tarkóját Kai.
- Azt mondta, hogy a SHINee hírneve forog kockán a „kis baklövésünk” miatt. Kiabált velem! – temette arcát a kezeibe. Megtörölte könnyáztatta arcát, és elmesélte az egész beszélgetést töviről hegyire.
A két fiú csak ült megszeppenten. Nem tudták mire vélni Taemin viselkedését.
- Hát ez… – kereste Luhan a megfelelő szót, amivel reagálhatna. – durva. – bökte ki végül. Ennél jobb kifejezést nem talált.
- Még akkor sem mondhatott volna ilyet, ha tényleg igaza lett volna.
- Nem értem, hogy helyezheti előrébb a hírnevét, mint téged – karolta át Bell vállát Kai. – Csak ne sírj, majd én megbeszélem vele.
- Így van, majd Jongin jobb belátásra bírja, rá általában hallgatni szokott – mosolygott rá Luhan. – Ne sírj, nem áll jól neked.
- Bell akarva, akaratlanul is lemosolyodott. Fel sem bírta fogni ép ésszel, hogy lehet valaki ilyen kedves. Hiszen Taemin is olyan aranyos volt az elején, mi történt, hogy így megváltozott?
- Köszi srácok, imádlak titeket – ölelte át őket. – De most már mennem kell.
- Mi? Nem mehetsz el! – szóltak sztereóban a fiúk.
- Hamarosan debütál a csapatotok! Mi lesz a lányokkal?
- És mi lesz velünk? – biggyesztette le a szája sarkát Luhan.
- Jól meglesztek nélkülem – mondta leszegett fejjel és a bőröndje után nyúlt. – Sajnálom, de hazamegyek.
- Na, de – szólt volna Kai, de a mellette ülő megszorította a vállát, és megingatta a fejét.
Vette a lapot és csendben maradt. Luhan felállt a kanapéról, felsegítette Bellre a kardigánját és kedvesen rámosolygott.
- Tedd, ahogy jónak látod.
Bell újra elhitetlenkedett azon, hogy szorulhat egy emberbe ennyi kedvesség és tisztelet.
- Köszönöm – ölelte át őt, majd Kait is, és búcsút vett tőlük.
Szipogva indult a reptérre, hogy maga mögött hagyja az álomvilágot, amiről azt hittem, hogy örökké fog tartani.
***
- Ez hihetetlen! Elrontod a táncot, elfelejted a szöveged, mi van veled?! Beteg vagy? – kiabált ingerülten Jaewon és a homlokát kezdte vizsgálni.
- Hagyj békén! – rázta le magáról Taemin a sunbae kezeit.
A többiek persze tudták, mi volt a sok bénázás oka, de nem akartak szólni. Azt akarták, hogy Taemin végre mérlegelje magában a dolgokat és szembenézzen a következményekkel. A varázsütésre vártak, hogy észbe kapjon és mentse, ami még talán menthető.
- Hazamegyek – állt fel hirtelen a helyéről a maknae.
- Rendben, menj csak – bólintott reménykedve Jinki.
Taemin pedig felkapta a táskáját, és futólépésben hagyta el a stúdiót.
Hazaérve az üres lakás fogadta. Lerúgta a cipőjét és a hálószobába indult, hátha ott talál valakit, de ismét üresség. Tekintete megakadt az ágyon árválkodó babán.
„Feltárult a doboz teteje, amiből a kedvenc Disney mesehőse mosolygott vissza rá.
- Egy Belle baba! – emelte ki a dobozból. A meghatottságtól könnyek gyűltek a szemébe.
- Szépséget a szépségnek – mosolygott rá Taemin és puszit nyomott a homlokára. – Remélem, tetszik.”
Emlékrohama támadt. Eszébe jutott a nap, amikor találkoztak. Egy szerencsétlen lány, akit telibe kapott egy üvegajtó. Elmosolyodott, ahogy lelki szemei előtt megjelent egy ájult gyönyörű lány, akit mintha csak a Disney filmből szalajtottak volna. A baleset, amikor majdnem levetette magát a hídról… miatta.
Előfordul, hogy az ember csak akkor használja az eszét, ha a szükség úgy kívánja, és most úgy kívánta, mert fontos volt neki. Ha most nem lép elveszíti, ahogy elveszítette volna akkor is, ha nem lép közbe.
Felkapta az ágyról a babát és rohant.
- Hé, Taemin! – szólt rá Kai, miután majdnem fellökte a folyosón.
- Jongin! De jó, hogy látlak – lihegte. – Nem találkoztál Izabellával?
- De igen, találkoztam vele – fonta össze karjait a mellkasa előtt.
Taeminnek egyből leesett a tantusz Kai viselkedését illetően. Már tudta, hogy beszélt vele és mindent elmondott arról, hogy mekkora idióta volt.
- Hol van? – kérdezte tőle.
- Nem tudom jó ötlet lenne, ha elmondanám. Nagyon megbántottad.
- Tudom, és sajnálom, hidd el! Akkora barom vagyok – csapott idegesen a homlokára.
- Igen az vagy. De a sajnálat itt már kevés, haver. Elment, érted? – emelte meg a hangját Kai. Ő is épp olyan dühös volt rá, mint Taemin saját magára.
- E-ezt hogy érted? – képedt el a szőke.
- Úgy ahogy mondom. Hazament – mondta Kai, azzal magára hagyta Taemint a folyosón.
Szörnyen érezte magát. Elfelejtette, hogy valójában miért is hozta magával.
„Gyere velem Szöulba. Nem veszítelek el még egyszer!”
Épp most veszíted el! – szólalt meg a fejében a kis hang. Mint mikor kilövik a rakétát, úgy sprintelt kifelé az épületből, nem törődve azzal, hogy kit lök föl, vagy kinek megy neki.
Öt perc múlva már a taxiból pattant ki az Incheon reptér előtt, és rohant tovább, ahogy a lábai bírták.
Miután a második kört futotta a csarnokban, kezdte elveszíteni a reményt. Dőlt róla az izzadtság, a szíve a torkában dobogott és égtek a lábai, de nem állt meg. Akkor megpillantotta Őt.
A 13B kapunál állt, mikor felmutatta a jegyét. Mint az őrült rohanni kezdett, miközben a nevét kiabálta folyamatosan.
- A jegyét kérem – állította meg a nő a kapunál.
- Nincs jegyem – fújtatott Taemin. – Be kell engednie, ez vészhelyzet! A barátnőm – mutatott előre – mindjárt felszáll, ez az utolsó esélyem! Kérem – nézett a nőre.
- Oh! Taemin a SHINee-ból! – igazította meg az orrán a szemüvegét.
- Igen, igen! – bólogatott nagyban Taemin. – Kap egy ingyen koncertjegyet, csak engedjen be! – kérlelte a nőt, akinek az ingyen jegy hallatára rögtön megenyhült a szíve.
- Rendben, menj a barátnőd után – mosolygott rá és átengedte a kapun.
- Izabella! Izabella!
Mintha a nevét kiabálnák. Már éppen szállt volna fel, mikor megfordult, és egy őrültet látott feléje rohanni. Odaért hozzá és erősen magához szorította.
- Nem mehetsz el hallod?! Szükségem van rád! – mondta a nyakába és még jobban szorította.
- Taemin! Engedj el! – próbált szabadulni az ölelésből, de nem sikerült neki. Csak az ellenkezőjét érte el vele. A szőke csak szorította egyre jobban, ő pedig már levegőt sem kapott, végül felhagyott a tiltakozással.
- Tudom, hogy hülye voltam, nem figyeltem oda rád, ezért megértem, ha többet rám se nézel – hadarta Taemin – de kérlek, ne menj el. Ha másért nem is, legalább a csapatért maradj! Nem fordíthatsz hátat a karrierednek!
- Hogy olyan legyek, mint te?! – kiáltotta dühösen Izabella. – Ha a hírnév ezt teszi az emberekkel, akkor inkább nem akarok híres lenni! – kiabálta, miközben könny gördült le az arcán.
Taemin a kezei közé fogta az arcát és letörölte a könnycseppet.
- Te soha nem leszel olyan. Túl nagy szíved van ahhoz.
Újra a régi Taemin beszélt. Izabella ismét elveszett a nagy barna szemekben, melyek most szintén őszinteséget sugároztak. Annyi mindenen mentek, és fognak még menni keresztül. Nem érhet így véget a történet.
- De… mi lesz, ha megint olyan leszel? – kérdezte szipogva.
- Nem leszek. Ígérem – tűrte Bell haját a füle mögé Taemin. – Nem veszítelek el. Még egyszer nem. Szeretlek.
Határozottság sugárzott a szavaiból. Mélyen a szemébe nézett, és lassan közeledni kezdett az arcához, míg ajkaik csókban nem forrtak össze. Forró könnycseppet érzett arcán.
Az első igazi, érzelmekkel teli csók. Az első.
END
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése