Keep Your Head Down

Chapter 20.

Ah, olyan jól aludtam – nyújtózkodtam az ágyon, miközben hatalmasat ásítottam.

Résnyire nyitottam a szemem, de rögtön vissza is csuktam az ablakon át vakító nap fényes sugaraitól. Átgördültem a másik oldalamra, hogy háttal kerüljek a fénynek, majd kinyitottam a szemem.

- Mi a… - pupilláim tágra nyíltak, amint megpillantottam magam mellett az ágyon egy csupasz, izmos hátat. Összeszorítottam szemhéjaimat és kezemmel dörzsölgetni kezdtem, majd újra kinyitottam, de még mindig ugyan az a látvány fogadott.

Körbenéztem és akkor tudatosult bennem, hogy még csak nem is a saját szobámban fekszek, hanem egy teljesen idegen helyen, mellettem egy félmeztelen pasival, aki nagy valószínűséggel Kris. Miért nincs rajta ruha? És… rajtam mért nincs ruha??

- Oh, jézusom… - magamra csavartam a takarót és mint egy őrült berohantam a fürdőszobába, becsapva magam mögött az ajtót.

Mi a jó franc folyik itt?! Mért nem emlékszek semmire a tegnap estéből? – támaszkodtam a mosdókagylóra, miközben tükörképemet bámultam remélve, hogy tőle majd választ kapok.

„- Honnét jött ez a vihar? Az előbb még sütött a nap.

- Így nem repülhetünk vissza Busanba.”

„- Adok egy szobát maguknak, maradjanak itt éjszakára.

- Igazán nem fontos uram, majd keresünk-

- Ragaszkodom hozzá – szakított félbe és kezembe nyomta a kulcsot.”

„- Szobaszerviz!

- Mi nem rendeltünk semmit.

- A ház ajándéka.”

Zavaros és érhetetlen emlékfoszlányok. Szándékosan marasztaltak és itattak volna le minket, hogy aztán…

Úristen, nem! – hátamon felállt az összes nem létező szőrszál, és egész testemmel beleborzongtam a gondolatba, hogy én és Kris… nem, az teljességgel kizárt.

De akkor mi ez a furcsa érzés?

Megráztam a fejem, és gyorsan beugrottam a zuhanykabinba, aztán megengedtem a vizet és csak folyattam magamra hosszasan, hogy minél hamarabb kitisztuljon a fejem.

Nagyjából fél órás relaxálás után elzártam a vizet és lekaptam egy fehér törölközőt az ajtó melletti fogasról, alaposan megszárítkoztam, majd belebújtam egy hosszú fehér köntösbe és kilestem az ajtón.

Nincs itt. Hová tűnt?

Abban a pillanatban megcsörrent a telefon a kis komódon. Félve nyúltam érte, majd felemeltem a kagylót és a fülemhez tartottam.

- Cha Byul Yi-ssi?

- I-igen?

- Mr. Wu a szálloda teraszán várja, rögtön tálaljuk a reggelit.

- R-rendben, egy perc és megyek – habogtam, azzal lecsaptam a kagylót.

Mr. Wu a szálloda teraszán várja… - figuráztam ki a recepciós nő üzenetét, miközben Kris faképét imitáltam. Tch, még ilyet…

Magamra kaptam tegnapi öltözetemet és letrappoltam a szálloda teraszára.

Hirtelen megtorpantam, mikor megpillantottam a napernyő alatt beszélgetésbe elegyedve az igazgatóval, miközben kényelmesen hátradőlve teát szürcsölgetett.

Hogy lehet ilyen nyugodt?

- Jó reggelt – köszöntem az asztalhoz érve. – Mr. Kim – hajoltam meg a férfi előtt, majd helyet foglaltam, és már tálalták is a reggelit.

- Igazán köszönjük a vendéglátást, uram.

- Ugyan, ez csak természetes – legyintett jókedvűen, majd kajánul elvigyorodott. – Úgy hallottam jól szórakoztak az éjjel.

Erre a kijelentésre megakadt a torkomon a falat, Kris pedig félrenyelhette a teát, mert majdnem megfulladt a köhögésben, velem együtt.

Ő sem emlékszik semmire?

- M-mire céloz ezzel, uram? – nyögtem ki a kérdést két fuldoklás közben.

- Oh, semmire – vigyorgott és diadalittas arckifejezéssel hozzálátott a reggelije csipegetéséhez.

- Mennünk kellene – állt fel az asztaltól Kris.

- Igen, mennünk kellene – értettem egyet vele életemben most először, és valószínűleg utoljára is. – Még egyszer köszönjük a vendéglátást – mindketten meghajoltunk, és távoztunk.

Kris

Mi a franc történhetett tegnap? Egyáltalán nem emlékszem semmire onnantól kezdve, hogy megérkeztünk a szigetre. Annyi egészen biztos, hogy a Shillába indultunk meginterjúvolni a nagyfőnököt, de aztán semmi. És mi volt az a benyögés, hogy „jól szórakoztak az éjjel”?!

- Kris?

- Hm?

- Egyfolytában az jár a fejemben, amit Mr. Kim mondott… Vicces, nem? – nevetett zavarttan. – Nem emlékszem semmire.

- Nem emlékszel? – rökönyödtem meg. – Úgy érted-

- Az még rémlik, hogy kaptunk egy szobát, és italt hoztak, de aztán semmi – pislogott ijedt szemmel.

Várjunk… hogy kaptunk egy szobát?!

*

- Szóval azt mondjátok, hogy egyikőtök sem emlékszik a tegnap estére?

Max felvont szemöldökkel ült velünk szemben. Kérdésére egyértelműen megingattuk a fejünket, majd hangos sóhaj kíséretében lecsukta laptopjának tetejét, és intett:

- Gyertek velem.

Byulyi már fel is pattant és loholt utána, mint egy jól nevelt pincsikutya. Egészen viccesnek hatott a dolog, de csak megforgattam a szemeimet, majd követtem őket a folyosón.

Beléptünk a laborba, ahol rögtön megcsapta orrunkat a tömény formalin szaga. Kissé elfanyalodtam a kellemetlen illatanyagtól, de mikor végignéztem a laboron máris fény derült a fertőtlenítés mivoltára.

- Látom nagytakarítás volt – jegyeztem meg unottan, de Max meg sem hallotta. Derékig elmerült hosszú fehér szekrényben, ami a laborfelszereléseket tartalmazta, majd előhúzott két műanyag poharat és az orrunk alá dugta.

- Ez meg minek? – kérdeztük egyszerre.

- Vizeletmintának – válaszolt nemes egyszerűséggel. – Hajrá srácok – kacsintott szeme sarkával és a mosdó felé tessékelt minket.

- Ez most komoly? Nincs más módszer? – próbálkoztam, de hasztalannak bizonyult.

- A kiürült méreganyagok mutatják ki legjobban azokat a vegyületeket, amelyekről fogalmatok sincs, hogy került a szervezetetekbe – okított minket, és ujjával a mellékhelység felé bökött. – Na gyerünk.

- De nekem most nem kell – húzta a száját Byulyi, miközben egyik lábáról a másikra hintázott.

- A saját lábatokon mentek el a mosdóig vagy odarugdossalak titeket?! – Max végleg kijött a sodrából.

- Jól van megyünk már főnök – morogtam és Byulyi kapucnijába kapaszkodva magam után húztam a folyosóra, és belöktem a női wc ajtaján. Még hallottam, hogy duzzog magában, aztán én is a dolgomra indultam.

Percekkel később már a kémikus csapat sürgött a laborban, és serényen dolgoztak valamiféle eredmény kimutatásán. A kísérlet nem telt sok időbe, alig fél óra múlva Max behívott minket, és feltárta rejtélyes emlékezetkiesésünk okát.

- Tessék, ím’ az eredmény – egy lombikot csúsztatott elénk valami azonosítatlan fehér porral az alján.

Byulyi-val egyszerre összenéztünk és egyértelműen kiült arcunkra a kérdő pillantás.

- Tudjátok mi ez? – kérdezte, mire megingattuk a fejünket. – Mit is mondtatok, mit ittatok tegnap este?

- Az hiszem Yamazaki volt, de nem vagyok benne biztos – próbálta felidézni Byulyi az elmúlt eseményeket.

- Még most sem sejtitek, mi lehet ez?

Amint a lombikra pillantottam egyből beugrott. Valaki nem bízta a véletlenre.

Junmyeon mindenáron a Lightsaber által akar eltenni minket láb alól. De hogy lehet?! Honnan a fenéből tudja, hogy mikor kell közbelépni? Adódik egy véletlen alkalom és rögtön kihasználja a tehetetlenségünket. Úgy tűnik, nem lehetünk elég óvatosak, nem bújhatunk el sehova a szeme elől, megtalál minket bárhol, bármikor.

- Emlékeztek ugye, hogy melyik alkoholban oldódik a legjobban a Lightsaber? – kérdezte komoran Max.

- A whiskyben – nézett meredten a lombikra Byulyi.

- Pontosan. Olyan helyen és olyankor lopja bele az italotokba ahol és amikor a legkevésbé sem számítatok rá. Őszintén feltételeznétek egy olyan szállodáról, mint a Hotel Shilla, hogy egy ilyen üzletbe keveredik?

- Akkor Mr. Kim-nek nincs köze a dologhoz, igaz?

- Ahogy mondod, Byulyi. Valaki külsős épülhetett a személyzetbe – gondolkodott hangosan Max.

- De hogy lehet az, hogy Byulyi-nak mindössze néhány óra, míg nekem több mint tizenkettő esett ki? – világítottam rá a lényegre.

- Furcsa, nem igaz? – hallottunk a hátunk mögül egy hangot.

Yunho támasztotta az ajtófélfát kezében vastag dossziékkal, amit egy mozdulattal Max elé dobott az asztalra.

- A bűnügyi térképek – mondta neki.

Leült velünk szemben és könyökét az asztallapra támasztva folytatta korábbi kérdését:

- Egyszer már kaptál egy emberes adagot ebből a cuccból, ugye? – intézte felém a kérdést, miközben a lombikos edénnyel játszadozott, ide-oda löködve annak tartalmát.

- Igen, de nem értem mi köze-

- A tested automatikusan reagál minden egyes alkalommal, mikor újra érzékeli az ismeretlen anyagot – vágott közbe. – Magyarán minél többet juttatsz be, annál nagyobb az esélye az esetleges mellékhatások növekedésének. Már pedig egyik alkalommal sem a „kezdő” adagot kaptad – érzékeltette kezével az idézőjelet.

- Baromság.

- Ez nem tréfadolog Kris – vette komolyra a hangot Max. – Lehet, hogy most nem érzel belőle semmit, de ha így megy tovább a következő fokozat a kóma lesz, aztán káput. Vége a történetnek – méregetett szigorú tekintettel, majd Byulyi-ra nézett. - Ez neked is szól.

Telefoncsörgés zökkentett ki minket a feszült légkörből.

- Basszus, elfelejtettem, hogy Ms. Stronghold hívatott az irodájába – csapott a homlokára Byulyi, miközben mobiljának kijelzőjére meredt. – Mennem kell.

- Elviszlek – kaptam el a csuklóját és már indultam is az ajtó felé.

- Kris – szólt közbe Max. – Veled még beszélnem kell.

- Sietek vissza.

- Most.

- Maradj – fordult hátra a barnahajú. – Majd megyek taxival – azzal kirántotta a kezét és eltűnt a folyosón.

*

- Tehát? Mi olyan fontos?

Felkönyökölt az asztalra és a lehető legközelebb hajolt, hogy tekintetétől még csak esélyem se legyen szabadulni.

- A stréber osztag nem csak kábítószert talált a vizeletmintádban.

Ha eddig nem borzolta fel eléggé az idegeimet, ez a kijelentés most megtette. Mi a jó francot tartogathat még számomra ez az istenverte nap?

- A mikroszkóp minimális mennyiségű spermáról árulkodik – mondta.

Szeme összeszűkült és egy rémisztően kaján vigyor jelent meg az arcán.

- Ti lefeküdtetek?

Folytatása következik...