Brotherhood

Brotherhood

"改变就能解答 改变就能到达 告诉我"

- Kim Minseok! Remélem nyomós indokot tud felhozni, miért nem jelent meg a tegnapi sajtótájékoztatón. Azt hiszem világosan megmondtam, milyen fontos ez a cég számára. Van fogalma arról, hogy milyen fényt vet ez rám és a kiadóra?

Lee Sooman önmagából kifordulva, elvörösödött fejjel szórta az igét a teremben ülőre. Xiumin csendben, lehajtott fejjel roskadt a széken és várta, hogy véget érjen az ítélet.

- Mr. Lee! Mr. Lee, kérem egy percre! – rontott be az ajtón Luhan ziláltan, miután rekordidő alatt teljesítette az előcsarnok-harmadik emelet távot.

- Bár mi is az, várhat – intette le a főnök.

- Hadd magyarázzam meg-

- Luhan – szakította félbe Xiumin. – Jobb, ha elmész.

- De-

- Menj.

Komor tekintettel bámult a padlóra. Luhan kétségbeesetten próbálta menteni a helyzetet, de valahányszor szólni akart Xiumin beléfojtotta a szót.

 - Mostantól próbaidőn van – mondta szigorúan Lee Sooman. - Még egy ilyen, és felmentem mindennemű tevékenység alól a kiadónál. Most elmehet – és intett, jelezve, hogy a mai nap folyamán látni sem akarja többet.

A fiú felállt, meghajolt, majd sarkon fordult és villámléptekkel távozott az irodából. Luhan értetlenül bámult utána, aztán ő is meghajolt és sietve barátja után rohant.

- Ya! Kim Minseok, állj már meg! – kiabált utána, hogy zengett bele a folyosó.

A hangzavarra több ajtó is kinyílt, Jonghyun és Taemin, Changmin és az SNSD lányok értetlenül nézték végig a kis jelenetet, amint Luhan egyre erényesebb hangon szólította az őt teljességgel figyelmen kívül hagyó Xiumint.

Végül a Super Junior stúdiója előtt érte utol, ahol dühösen megmarkolta a vállát és maga felé fordítva megállásra kényszerítette.

- Mi van veled? Egyszer csak fogod magad és kihagyod a próbákat és több fellépést? – felvont szemöldökkel várt egy ésszerű magyarázatot, de csak lesütött szemekkel találkozott, mikor tekintetét kereste. - Rám néznél, mikor hozzád beszélek?

Xiumin viszont félt felemelni a fejét, hiszen tudta, hogy a szemei akár a nyitott könyv úgy árulnak el mindent, Luhant pedig nem lehetett becsapni. Ő már akkor tudta, hogy nagy gáz van mikor még csak csírájában lett elvetve a dolog.

- Hol voltál tegnap? – kérdezte végül, mert látta az idősebbiken, hogy próbálkozása mit sem ér.

- Az nem tartozik rád.

- Az istenit nem! – ez volt az a pillanat, mikor elszakadt az utolsó idegszál is, és ököllel ingerülten a falba ütött.

Xiumin megszeppenten állt előtte. Sosem látta még Luhant ennyire dühösnek, de büszkének érezhette magát, hogy ő ezt is ki tudta váltani belőle.

- Nem tudom mibe keveredtél, de bármi is az, abba kell hagynod. Teljesen elidegenülsz tőlünk, nem veszed észre? – hangja egyre inkább sajnálkozó volt. Kiábrándult már abból, hogy állandóan kihúzza a slamasztikából, és ő cserébe annyi tiszteletet sem ad felé, hogy legalább a szemébe nézzen.

- Hagyj most ezzel – rázta le magáról Xiumin, és ennyivel lezártnak tekintette a dolgot.

Fejébe húzta fekete pulóverének kapucniját és sebesen átszelte az előcsarnokot, kilépett az utcára, azzal eltűnt a délutáni forgalomban.

*

- Késtél.

- Feltartottak.

- Azt ajánlom ne késs, ha nem akarod, hogy szelektáljalak.

- Igen, uram – kénytelen volt fejet hajtani, az ő szava, mint istené úgy szent.

- Helyes.

A férfi intett fejével, hogy foglaljon helyet vele szemben, majd egy borítékot nyújtott át neki.

- Mi ez? – forgatta kezében a fiú, de kinyitni nem merte.

- Megbízás. Meglátjuk alkalmas vagy-e a feladatra.

Nem is kellett többet mondania, egyből tudta, mi van a borítékban. Zsebre vágta, majd felállt a díványról, és meghajolt.

- Nem fog csalódni bennem főnök.

- Meghiszem azt – a férfi kajánul elvigyorodott és kezével távozásra intette.

Xiumin utoljára meghajolt, aztán távozott a bársonnyal bevont ajtón át.

Végre eljött az ő ideje. Itt volt az alkalom, hogy bizonyítson, megmutassa nekik, hogy milyen fából faragták Kim Minseok-ot. Csak ez lebegett a szeme előtt, és hogy a lehető leggyorsabb és legprecízebb munkát végezze.

Sokszor felmerült benne a kérdés: Hogy züllöttem idáig? A sok szabály, a követelések és elvárások és a tény, hogy mások irányítják az életét… de a legfőbb ok még sem ez volt.

Valahányszor eszébe jut, csak feltépi lelkében a sebeket. Hogyan gyúlhat ennyi harag, gyűlölet és bánat ekkora testben?

És hiába a kérdés, ha nem tesz ellene semmit. Hagyja, hogy elvesszen a saját elkeseredett, sötét világában.

*

„Baozi~ Remélem nem felejtetted el, hogy holnap hatodika ˇˇ Wufan szülinapja! Luhan”

Hogy is felejthette volna el, másról sem áradoztak a többiek, mint meglepetés buli így, meglepetés buli úgy. Nem mintha bánta volna.

Legutóbb is milyen jól szórakoztak, mikor Lay meglepetésnek szánt partiján Chen, miközben hozta a tortát, megcsúszott és elejtette, az égő gyertya meg felgyújtotta a függönyt a próbateremben – erre az - akkor nem éppen viccesnek mondható – emléken akaratlanul is elmosolyodott.

Úgy döntött, holnap félreteszi a megbízást, és a srácoknak szenteli az egész napot.

Másnap reggel feltűnően vidáman ébredt, ami ugyan átlagemberhez képest hétköznapinak volt mondható, Xiumin-hoz képest viszont szokatlan jókedvűségnek számított összevetve az elmúlt hetek ábrázatával.

Beérve a kiadóhoz szinte harapni lehetett a csendet. Ilyen is ritkán fordul elő az SM történetében, hogy pénteken reggel nyolckor a gondnokon kívül egy lélek sincs bent.

- Baozi! - fejét hirtelen a hang irányába kapta, és megpillantott egy mosolygós Luhant az emeletről integetve.

Ő mért nem utál engem? Úgy viselkedem vele, mint a posztóval és ő mégis képes mosolyogni…

Fejével biccentett a szőkének és a lifthez indult.

Hamarosan, Kris kivételével mindenki megérkezett és hozzáláttak a próbatermük feldíszítéséhez. Luhan irányította a munkálatokat, így nemsokára minden a helyére került, közben a fanklubok ajándékai is megérkeztek. Már csak egy dolog hiányzott.

- Hol a torta?

- Basszus a torta! – csapott a homlokára Luhan. – Teljesen kiment a fejemből. Baozi, lefutnál a portára? Már biztosan megérkezett – vetett rá kérlelő pillantást.

- Persze – bólintott az említett és már el is tűnt.

- Akkor már csak a két erősítő és a keverőpult hiányzik – futott végig a listáján a szőke. – Már elkértem az f(x)-es lányoktól, csak át kéne hozni őket.

- Bízd ránk – biccentett Tao, és intett a többieknek, hogy jöjjenek segíteni.

Egyedül maradt a teremben. Elmélyülten bogozta listájának tartalmát, kétszer is leellenőrizett mindent, mire arra a megállapodásra jutott, hogy végre teljes harci díszben áll a buli helyszíne. Alig várta, hogy láthassa Wufan meglepett arcát, mikor benyit a próbaterembe, ők pedig konfetti záporral együtt kiáltják, hogy „Boldog születésnapot!” – magában elmosolyodott a gondolatra, de hirtelen kizökkent a merengésből egy sms hangra, ami megtörte a békés csendet.

Közelebb lépett az asztalhoz, amin Xiumin kabátjának zsebében világított fehér iPhone-ja. Vállat vont, majd visszatért a listájához, de valami furcsa bizsergés járta át az egész testét. Rossz előérzete támadt. Visszafordult az asztalhoz, kivette a készüléket a kabátzsebből és olvasni kezdte az üzenetet.

„Nem teljesítetted a megbízást. Ma reggel megtámadták Mr. Yang-ot, súlyosan megsérült. Nem tartottad be az ígéreted és csalódást okoztál. Hogy lerójad a büntetésed, találkozzunk az Incheon kikötőben éjfélkor. Ne késs.”

A feladó ismeretlen.

Luhan meredten bámult a kijelzőre és próbálta felfogni az üzenetet, de túl zavaros és érthetetlen volt az egész. Egy dologban volt teljes mértékig biztos, mégpedig abban, hogy Xiumin semmiképpen sem láthatja meg ezt. Előkapta mobilját és egy pillanat alatt átküldte magának az üzenetet, az eredetit pedig kitörölte, aztán gyorsan visszacsúsztatta az iPhone-t a fiú kabátjának zsebébe.

- Mit csinálsz a kabátommal? – hallott egy hangot a háta mögül, mire megpördült saját tengelye körül és szemben találta magát Xiumin-nal, kezében a tortás dobozzal.

- Csak leesett a földre és felvettem – hazudott a szőke és gyorsan elvette tőle a dobozt. – Köszönöm, hogy felhoztad.

Xiumin gyanakvóan méregette a fiatalabbikat, aztán odalépett a kabátjához és rápillantott mobiljának kijelzőjére, de miután nem látott semmi változást, megrántotta vállát és visszatette oda ahonnan elővette.

*

- Köszi még egyszer srácok – Kris meghatódottan ölelte magához a fiúkat, aztán elköszöntek egymástól a kiadó előtt, és szétszéledtek az utcán.

Luhan még hátra- hátrapillantgatott, míg Xiumin végül eltűnt az utca végén. Akkor megfordult, és az ellenkező irányba indult, mint amerre hazafelé vezette az út. Órájára pillantott, ami hamarosan az éjfélhez közeledett. Sietnie kellett, agya megállás nélkül kattogott, és másra sem tudott gondolni csak az üzenetre, és arra, hogy egyszer s mindenkorra véget vet ennek az egésznek. Taxit fogott és a lehető legrövidebb úton a kikötőbe indult.

Pontban éjfélt ütött az óra, mikor a sárga autó lefékezett a móló előtt. Jól az arcába húzta kapucniját, kifizette a fuvart, és a sofőr elhajtott.

- Nagyon pontos vagy. Ezt már szeretem – szólalt meg egy érdes hang.

A magas konténerek árnyékából néhány feketébe öltözött férfi lépett elő. Vészjóslóan közeledtek felé, míg végül teljesen bekerítették, és bár Luhan egész testében megremegett, lélekben rendíthetetlenül állt előttük, és fejében egyetlen gondolat cikázott:

Megköszönöd ezt még, Baozi.

Xiumin mit sem sejtve trappolt fölfelé a lépcsőházban. Gyors léptekkel szedte a lépcsőket, mialatt szemét egyik ajtóról a másikra kapta, mintha azt várta volna, mikor támadja meg valaki. Rendkívül bizalmatlan lett az utóbbi hónapokban, mindenben a rosszat látta, és jobbaknak találta, ha egyszerűen elzárja magát a külvilágtól, lehúzza a redőnyöket, bezár minden ajtót és csak meghúzza magát a sötét szobában. Teljesen elvesztette önmagát.

Végre felért lakásának ajtajához, de lába földbe gyökerezett, mikor azt a megszokottól eltérő módon nyitva találta. A zárak lefeszítve lógtak keretükön, miközben rezgő hangot hallattak, ahogy a nyitott ajtón át süvítő szél mozgatta őket.

Dermedten állt feltört ajtaja előtt, és kétszer sem merült fel benne a kérdés, hogy ki tehette.

Itt valami nagyon nem stimmel…

Összerezzent, mikor megcsörrent zsebében a mobilja. Félve nyomta meg a kis zöld gombot és emelte füléhez a telefont.

- Ba… Baozi… El kell… tűnnöd…

- Luhan? – rémült meg. – Úristen, jól vagy?

- Nagyon bátor dolog volt a kis barátodtól, hogy eljött megmenteni a bőrödet, de attól tartok ennek ő issza meg a levét.

- Te rohadék, mit tettél vele?! – kiabált ingerülten a telefonba.

- Húzd a segged Incheon-ra, ha még élve akarod látni – mondta a férfi azzal kinyomta.

Luhan valóban bátor volt, mikor kitörölte Xiumin mobiljából az üzenetet és elment helyette a kikötőbe, de azt nem tudta, hogy milyen hiper-szuper okosak ezek az iPhone-ok. Xiumin rögtön megnyitotta a levelek mappát és az archiváltak között meg is találta az üzenetet.

- Az istenit! – idegesen az ajtóba rúgott és rohant le a lépcsőn, ki az utcára.

Alig tizenöt perc alatt a kikötőbe ért és torkaszakadtából ordítozni kezdte Luhan nevét, de akárhányszor szólította, választ egyszer sem kapott. Addig járkált idegességében fel alá, míg bele nem rúgott valami keskeny fényes tárgyba.

- Mi a… - itt megakadt.

Luhan mobilja halvány fénnyel pislákolt a porban azzal a bizonyos üzenettel.

- Luhan, te ostoba… - suttogta halkan és lehajolt az ütött-kopott, agyon vissza karcolt kütyüért.

- Úgy látom ma este mindenki hősködni akar – hallatszott a háta mögül egy kárörvendő kacaj.

A frász jött rá, mikor megfordult és magával, Mr. Yang-gal találta szemben magát.

- Így még izgalmasabb lesz a játék.

- Te szemétláda, mit műveltél Luhan-nal?! – ordított a képébe dühösen.

- Én ugyan semmit. Majd a gázkamra elintézi helyettem – vigyorgott Mr. Yang. – Elfogni – azzal intett az embereinek, akik rögtön lefogták a tiltakozó Xiumint, és a közeli raktárházba vonszolták.

Luhan eszméletlenül feküdt a földön, mikor benyitottak a kamrába.

- Csatlakozz a barátodhoz – mondta a férfi és belökte mellé a barnahajút, majd rájuk zárták az ajtót.

Xiumin kétségbeesetten szólongatta barátját, de ő semmi életjelet nem tanúsított.

- Istenem, akkora barom vagyok! – kiabálta és magához szorította az eszméletlen Luhant.

Hogy züllöttem idáig? – tette fel magában a kérdés újra és újra. Már egyáltalán nem tartotta igazságtalannak azt a sok szabályt és elvárást, ha visszapörgethetné az idő kerekét… De nem teheti. Egy ember életébe kell kerüljön, hogy rájöjjek mi a fontos és mi nem?! De most már úgy sem tehetek semmit. Együtt halok meg a legjobb barátommal, aki az életét áldozta értem…

Lassan érezte, hogy a tömény szénmonoxid az ő tüdejét is átjárja. Kezeivel még mindig görcsösen szorította magához Luhant, és arra az időkre gondolt, mikor még együtt laktak a dormban és minden délután az udvaron fociztak.

Akaratlanul is kicsordult a szeméből néhány fájdalmas könnycsepp. Lehunyta szemét és várta, hogy jöjjön, aminek jönnie kell…

De akkor éktelen sziréna hangja zavarta meg a csendet. Felkapta a fejét, és amennyire maradék erejéből tellett, ütni kezdte a kamra ajtaját.

- Rendőrség! Húzódjon hátrébb! – szólt egy hang.

Xiumin a kamra leghátsó szegletébe húzódott Luhannal együtt, majd a kommandósok berobbantották az ajtót.

Kezdett elhomályosulni a látása, majd az utolsó dolog, amit hallott a mentő szirénája volt, aztán elsötétült a világ…

***

- Fiatalember! Nem szabad mozognia!

- Jól vagyok! – pattant ki az ágyból és figyelmen kívül hagyva a nővért, kirohant a kórteremből, át az intenzívre.

- Hogy van? – kérdezte a főorvostól, miközben az üvegfalon keresztül figyelte a békésen szuszogó szöszit.

- Nagyon gyenge a szervezete. Oltári szerencséjük volt, ha öt perccel később találnak magukra, meghal – az orvos szavára kirázta a hideg. – De ne aggódjon. Fel fog épülni.

Hihetetlen bűntudat gyötörte, de jogosan megérdemelte.

- Kim Minseok?

- Igen? – rögtön megfordult, és egy egyenruhás ember állt előtte.

- Örülök, hogy jól van – mondta. – Remélem tudja, hogy amint kiengedik a kórházból megkezdődnek a tárgyalások az önre kiszabott büntetést illetően.

- Igen… - szegte le a fejét Xiumin.

- Igazán hálás lehet a barátjának. Megmentette mindkettőjüket.

- Ezt hogy érti? – kapta fel a tekintetét.

- Mielőtt a kikötőbe ért, egy járőr kocsi megállította a taxiját, akkor figyelmeztette a rendőrséget és nyomkövető készüléket rejtett a mobiljába. Mikor sikerült bemérnünk a jelet azonnal közbeléptünk.

Xiumin elképedve hallgatta a rendőr beszámolóját. Luhan valóban megmentette, és ezt sosem hálálhatja meg neki igazán. Legalábbis nem ezen a világon.

Egy élet is kevés lenne hozzá…

„A tévedés híd a tapasztalatlanság és a tudás között.”

(Phyllis Theroux)

END