Chapter 7.
- Hoppá! – nézett le rám Suho mosolyogva. – Csak nincs valami gond?
- Nincs – vágtam rá, és ki akartam kerülni, de nem engedett.
- Na ne mondd.
- De mondom – válaszoltam flegmán, és újabb kísérletet tettem, hogy elrohanjak, de ismét a mellkasának ütköztem.
Szemöldökét felvonva nagyot sóhajtott.
- Gyere, együnk egy fagyit – megragadta a karom és maga után húzott.
*
- Szóval? – dőlt hátra a padon.
- Szóval mi? – néztem farkasszemet a fagyimmal.
- Mért rohantál sírva a folyosón?
Nem válaszoltam, csak bámultam a hullámzó vizet, miközben lábammal a puha homokkal játszottam. Legszívesebben kiöntöttem volna a szívemet, de Kris megesketett velem, hogy senkinek sem mondhatom el ki is ő valójában. Nem beszélhetek a raktáros balesetről, főleg nem Suhonak. Idegesen a számat kezdtem harapdálni.
- Ha nem, hát nem. Én nem fogom erőlteti – kelt fel a padról, és elindult.
- Kri… Kris – mondtam elhaló hangon, mire megtorpant, és hátrafordult.
- Tudhattam volna, hogy az új srác van a dologban – sunnyogva visszaült mellém a padra. – Bántott téged?
- Dehogy, erről szó sincs, csak – hezitáltam – megsérült miattam.
- Megsérült? – váltott át komoly hangnembe.
Egy percig csak bámult ki a fejéből. Fogalmam sem volt mi lelte, de mintha erősen agyalt volna valamin. Megint ez a furcsa viselkedés. Komolyan megrémít.
- Su-Suho – érintettem meg a vállát.
- Szóval megsérült – ismételte.
- Hm – bólintottam. Ennél többet nem akartam a tudatára adni, így is bőven sokat mondtam.
- Minden világos – derült fel az arca, és felpattant a helyéről. – Gyere – nyújtotta felém a kezét.
Furcsának találtam, hogy nem feszegette tovább a témát, másrészről viszont örültem is neki. Halvány mosolyt erőltetve az arcomra megfogtam a kezét.
- Hová megyünk? – kérdeztem.
- Sétáljunk egyet – mosolygott és a vízpartra vezetett.
Teljesen elvesztettem az időérzékem. Fogalmam sem volt, mennyi ideje mászkálhattunk lent a parton, de nem is érdekelt annyira. Olyan meghitt volt kettesben Suhoval. Észre sem vettem, hogy még mindig a kezét fogtam, miközben a hullámzó víz a lábunkat mosta.
Hirtelen szólalt meg egy hang a fejemben.
„- Mondtam, vagy nem mondtam, hogy tartsd távol magad tőle?
- Te csak ne mondd meg nekem, hogy mit tegyek, oké?!”
Megtorpantam egy pillanatra. Mi a fenét csinálok én?
- Minden oké? – tette kezét a vállamra Suho.
Mereven bámultam magam elé. Miért óv ennyire tőle Kris? Hiszen most is olyan kedves velem. Mint régen…
- Megint a szőke ciklon jár a fejedben, mi? Ne is gondolj rá!
- Mi? – ezt meg honnan tudta? Talán már gondolatolvasó is?
- Na gyere! – elvette kezemből a szandálomat és ledobta a homokba. Felkapott a karjába, és begázolt velem a vízbe.
- Ya! Tegyél le – elnevettem magam, ahogy a víz felfröccsent az arcomba.
- Tegyelek le? Oké – úgy tett mintha le akart volna dobni, de újra megfogott mielőtt a vízben landoltam volna.
- Szemét – bokszoltam a vállába, mire letett a bokáig érő vízbe és fröcskölni kezdett.
Halkan felsikítottam, ahogy a hideg vízcsepp végiggurult a hátamon.
- Megállj te kis-
- Na gyere, ha mersz – vágott közbe és beljebb szaladt a vízben.
„- Jobban tennéd, ha nem barátkoznál vele.”
- Ajj, hagyj már békén! – hessegettem el a gondolatot és Suho után iramodtam.
Hallgatnom kéne Krisre, de… amit nem tud, az nem fáj neki – magamban elmosolyodtam, amint egy tenyérnyi vízzel nyakba kaptam a feketehajút.
- Áh, ez hideg! – kiáltott fel. – Na állj csak meg Cha Byul Yi! – ragadta meg a csuklóm, még mielőtt el tudtam volna szaladni. Ismét az ölébe kapott, és vigyorogva beljebb araszolt a hullámok között.
- Hé, ugye nem akarsz – nem tudtam befejezni, mert azonnal elmerültem a derékig érő vízben. – Ya! – kiáltottam rá, ahogy a felszínre értem. Alig bírt megállni a lábán, miközben a hasát fogva pukkadozott a nevetéstől.
- Halott vagy! – szegeztem rá a mutatóujjam és kihasználva instabil pozícióját, a nyakába vetettem magam.
Elvesztette egyensúlyát, de az alattomos belekapaszkodott a derekamba és magával rántott, így mindketten a víz alá kerültünk.
- Ez nem jött össze – nevetve rázta ki arcából a vizes haját.
- Pabo, miattad lenyeltem a tengervizet – köhécseltem a mellkasomat ütögetve.
- Ki mondta, hogy nyisd ki a szádat a víz alatt?
- Ya! Ne gúnyolódj velem – keresztbe fontam a karom, és durcásan hátat fordítottam neki, de jött egy hullám és újra képen terített a sós vízzel.
Köpködve fordultam meg, mire Suho újfent nevetésben tört ki.
- Nem vicces – durcáztam.
- De az – lépett közelebb mosolyogva, és eltűrögette a hajamat az arcomból.
Igen játékos kedvében lehetett a tenger. Folyamatosan csapkodta a víz a hátamat, két lábon is alig bírtam egyensúlyozni, mikor jött egy nagyobb hullám és szabályosan neki lökött a fiúnak.
- Tudod, a félbehagyott dolgokat illik befejezni – mondta az arcomtól néhány centire.
Pirulva néztem fel rá mikor leesett a tantusz, hogy a múltkori „félbeszakított dologról” beszél.
Megremegtek az amúgy instabilan álló lábaim, amint elkezdte csökkenteni a távolságot ajkaink között.
Egy pillanatra elgondolkodtam azon, vajon helyes-e ezt tenni, de ha már úgy is tilosban járok, akkor miért ne? Kibírok egy kis törvénysértést.
Lehunytam a szemem, és egy pillanattal később megéreztem puha ajkait az enyémen. A sós íztől kissé elfanyalodtam, hiszen az ő ajkai épp úgy vizesek voltak, mint az enyémek, de olyan jóleső bizsergés járta át az egész testemet, amilyet már régen éreztem.
Néhány másodperc múlva elszakadt ajkaimtól, és egy elégedett mosollyal az arcán ölbe kapott és kivitt a vízből.
*
- Jobban érzed magad? – állt meg a lépcső aljánál.
- Hm – bólintottam. – Köszönöm a fagyit, meg mindent – pirultam bele a mondat végébe.
- Szívesen máskor is – nyomott egy puszit a homlokomra. – Jó éjszakát – azzal megfordult, és elment.
Halvány pírral az arcomon szállingóztam felfelé a kollégium lépcsőjén. Még mindig a bizsergető érzés hatása alatt voltam, mikor kis híján szívrohamot kaptam az erkély ajtajában álló sötét alaktól.
- Örülök, hogy jól szórakoztál.
Szívem majd’ kiugrott a helyéről, mikor a holdfény megvilágította arcát.
Folytatása következik...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése