Chapter 4.
Byul Yi
Kellemes nyári szellő lengedezett a tengerparton. Olyan megnyugtató volt hallgatni a víz zúgását, miközben pillecukrot sütögetve sztorizgattunk az éjszakában.
Kris nem jött el. Nem is érdekelt különösebben, de valamiért mégis mindig ő jutott eszembe. Szinte már ijesztő volt, hogy így beférkőzte magát a tudatalattimba. Volt valami furcsa, valami különös a kisugárzásában, ami nem hagyott nyugodni. Olyan, mint egy megfejthetetlen rejtvény, tele titkokkal, amikről talán jobb nem is tudni. Mégis… égetett a vágy, hogy feltárjam a titkok kamráját.
- Azt hiszem, én visszamegyek a koleszba – nyújtózott Jongdae, amit egy hatalmas ásítás követett.
- Nekünk is menni kéne – bökte oldalba Hyojung a félig alvó Jihyunt. – Holnap írunk zenetöriből.
- Igaz – tápászkodott fel az álomszuszék és maga köré csavarta a pokrócát.
Lassan összeszedelőzködtek, és álmosságtól tántorogva indultak el a kollégium felé. Miután végleg eltűntek a látókörömből, a tenger felé fordultam és a hullámzó vizet kezdtem fürkészni. Tekintetem egyszer csak Luhanéval találkozott.
- Te nem jössz? – kérdezte mosolyogva.
- Még maradok egy kicsit – biccentettem, és a maradék pillecukrot kezdtem csipegetni.
- Rendben, de ne maradj sokáig. Vigyázz magadra – adott egy puszit a homlokomra, és ő is visszaindult.
- Túlzásba viszed az aggódást – szóltam utána, mire csak elmosolyodott és eltűnt a sötétben.
Tényleg túl sokat aggódik értem. De nem tehet róla, ő ilyen.
Emlékszem, kiskorunkban sokat fociztunk a tengerparton. Egyszer elmértem az utolsó rúgást és a labda a vízbe gurult, amit rögtön be is sodort magával. Rohantam utána, hogy kiszedjem, de minél beljebb mentem annál messzebbre sodorta a víz. Lu kiabált utánam, hogy hagyjam ott a fenébe, de csak megmakacsoltam magam és még beljebb merészkedtem a focilabda után. Már alig ért le a lábam, mikor sikerült elkapnom. Mellkasom alá fogtam, és úgy tempóztam kifelé, de akkor szerencsétlen dolog történt. Soha életemben nem láttam még embert olyan rémültnek, mint Luhant akkor.
Egymást követték a hatalmasabbnál hatalmasabb hullámok, pánikba esve próbáltam a felszínre jutni, de mind hiába. Az utolsó sikertelen próbálkozás után végül feladtam, elhomályosult a világ, és csak süllyedtem egyre mélyebbre. Két kart éreztem a derekam köré fonódni, és az utolsó dolog amire emlékeztem az Luhan rémült arca volt, miközben ölében tartva, zihálva rohant velem, amennyire vékony teste csak bírta.
Akkor megesküdtem, hogy ezentúl szót fogadok neki. Nem szeretném még egyszer azt a rémült arcot látni. Iszonyatos volt.
Az egész testem beleremegett a borzalmas emlékbe. A tűz is elaludt, és hűvös szél lengte át vékony öltözetemet. Úgy döntöttem éppen ideje visszamenni. Összekapkodtam a pillecukros zacskókat és sietős léptekkel a kollégiumba indultam.
Halkan osontam fel a lépcsőn, ügyelve arra, nehogy felébresszek valakit. Megkönnyebbülten fújtam ki magam, mikor felértem a harmadik emeletre. Lábujjhegyen lépkedtem végig a folyosón, a szobám ajtaja felé.
- Hová osonsz?
Ijedtemben ugrottam egyet, és úgy éreztem, menten szívrohamot kapok.
- Nincs jobb dolgod, mint ráhozni az emberre a frászt?! – förmedtem rá az erkélyen ácsorgó Krisre. – Mért nem alszol?
- Ezt én is kérdezhetném – fordult meg és háttal nekidülleszkedett a korlátnak.
- Nem..nem vagyok álmos – kapkodtam a levegőt még mindig.
Kezemet a mellkasomra szorítottam és próbáltam normális ütembe hozni a légzésemet.
- Nem akartalak megijeszteni – mondta, és visszafordult, hogy folytassa a nézelődést a csillagos éjszakában.
Lábaim maguktól vittek az erkély felé, végül megálltam mellette és nagyot szippantottam a sós tengeri levegőből. Még sötétben is gyönyörű kilátás nyílt a partra az erkélyről. Késztetést éreztem, hogy megszólaljak.
- Milyen káprázatos, nem igaz? – néztem fel a csillagokra.
- De – hangzott a rövid, tömör válasz, majd követte a példámat és ő is az égre meredt.
- Igazán kár, hogy nem jöttél le a partra. Kiveséztük az összes kínos gyerekkori sztorinkat – kuncogtam halkan, hogy oldjam a hangulatot. – Biztos te is tudtál volna mesélni.
- Nem hinném – vágta rá. Kérdően néztem rá, így folytatta: - Három éves voltam, mikor a szüleim elváltak. Nem fűződik sok jó emlék a gyerekkoromhoz.
Rezzenéstelen arccal hagyták el a szavak a száját. Valahogy már nem tűntek olyan viccesnek a sztorik, amiket a parton meséltek. Fene se tudja mi vitt rá, hogy tovább feszegessem a témát, egyszerűen csak… meg akartam fejteni zavaros világát.
- Meséld el.
- Tessék? – fordult felém.
- Meséld el – ismételtem és helyet foglaltam az egyik széken.
- Először is értettem.
- Akkor hol a probléma? – tártam szét karjaimat.
- Komolyan azt akarod, hogy meséljek el mindent töviről hegyire? – ült le ő is.
Bólintottam, és kényelmesen hátradőltem a székben, várva, hogy neki kezdjen a történetnek.
- Hát legyen – sóhajtott egy nagyot, és belefogott a mesélésbe. – Guangzhouban születtem, Kínában. Mikor elváltak a szüleim anyámmal Vancouverbe, Kanadába költöztünk, megtanultam angolul és ott jártam ki az általánost…
***
Nem is emlékszem meddig beszélgethettünk. Annyira belefeledkeztünk a sztorizgatásba, hogy észre sem vettük, hogy elrepült az idő. Mintha teljesen kicserélték volna és egy másik emberrel beszélgettem volna. Őszintén megnyílt előttem, és én is előtte. Legvadabb álmaimban sem számítottam volna erre, de ami még ennél is hátborzongatóbb volt, hogy mosolygott.
Arra sem emlékszem, hogy kerültem az ágyamba, de valamiért nem is érdekelt annyira. Teljesen az éjszaka sokkhatása alatt voltam.
- Byulyi! – csettintett az orrom előtt az igazgatónő. – Figyelsz te rám egyáltalán?
- Igen, Miss! – ráztam meg a fejem, hogy visszazökkenjek a valóságba.
- Légy kedves és add át ezt Suhonak. Még nem volt időm kiszabni a büntetését a múltkori kis verekedésért – nyomott a kezembe egy papírt, és az ajtó felé lökdösött.
Nem szívesen voltam a rossz hírek tolmácsolója, mert az emberek hajlamosak voltak rajtam kitölteni a haragjukat, ha arról volt szó. Szerencsére most megúsztam egy írásbeli ejnyebejnyével, nem is kell mást tennem, csak fogom magam, a kezébe nyomom a papírt és már ott sem vagyok – eszeltem ki egy tervnek éppen nem mondható gondolatot, miközben az utamba eső diákokat kérdezgettem, hogy merre találom azt a féleszűt.
- A kondiban lesz.
- Köszönöm – intettem Minseoknak, és továbbnyargaltam az említett helyre.
Bekopogtam a konditerem ajtaján, biztos, ami biztos, meg ne zavarjak semmit. Lassan nyomtam le a kilincset és dugtam be a fejem a résnyire nyitott ajtón.
- Ms. Stronghold küldött a… - elakadt a szavam, amint megpillantottam Suhot a fekvenyomó alatt. Éppen a magasba nyomta ki a súlyt, mikor észrevette, hogy az ajtóban állok.
Lassan visszaeresztette a súlyzót a helyére. Izmai megfeszültek, izzadt felső testét alig fedte valami ruha. Megköszörültem a torkom a meglehetősen zavarba ejtő látványtól.
- Khm, szóval a Miss küldött, hogy adjam át ezt – nyújtottam felé a papírt, és próbáltam kevésbé feltűnően bámulni kidolgozott felsőtestét.
- Mi ez? – kapta ki a kezemből, és olvasni kezdte. A lap aljára érve elnevette magát.
- Mi olyan vicces?
- Az, hogy az igazgató néni azt hiszi ezzel le is van tudva a dolog – nevetett tovább. – Attól még ugyan úgy képen töröltem az új srácot.
- Nem kellett volna – vágtam közbe. – Semmi okod nem volt rá.
- Mért véded így őt? Hisz egy senki – lépett közelebb minden egyes kimondott szóval. Kezdtem megijedni a viselkedésétől.
Megállt közvetlenül előttem, amitől kezdtem igen csak zavarba jönni. Szemem újra letévedt felsőtestére, de amint észrevettem magam, rögtön félrekaptam a tekintetem, és éreztem, hogy arcomat elönti a forróság.
- Ennyire tetszik? – vigyorgott kajánul.
- Már nem azért, de igazán felhúzhatnád a zipzárt – böktem a kibontott felsőjére, de ismét kaján vigyort kaptam válaszként.
- Nem tehetem. Olyan… meleg van itt – közeledett felém, ami erős hátrálásra kényszerített, de nem menekülhettem sokáig, mert a falon – akármennyire is szerettem volna - nem mehettem keresztül.
Kezét hirtelen mozdulattal támasztotta neki a falnak, fejem mellett, majd végigsimított az arcomon, amitől a vérnyomásom rögtön az egekbe szökött. Kirázott a hideg, lábaim megremegtek és azonnal megszólalt fülemben a vészjelzés, amint arca az enyémhez kezdett közeledni.Folytatása következik...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése