Chapter 5.
Szívem a torkomban dobogott, mikor már alig volt néhány centi a távolság. Egyszerűen fel sem fogtam, mi a fenét művel. A kedves, aranyos, mosolygós Suho verekszik a menzán, és lányokra mászik rá a kondiban? Mi a jó élet?!
- S-Su-Suho… - habogtam.
Alig volt már néhány milliméter ajkaink között, mikor hangos ajtócsapódás hallatszott, majd egy kéz hátra rántotta Suhot a vállánál fogva.
- Mi a… - befejezni sem volt ideje, hanyatt a padlóra vágódott.
- A helyedben ott maradnék, haver.
Kris állt előttem, gyilkos pillantásokat vetve a földön fújtató Suhora. Annyit sem tudtam mondani, hogy befelhősült, megragadta a csuklómat és kiráncigált a konditeremből.
- Ne rángass már! – próbáltam kiszabadítani a kezemet az övéből, de csak annyit értem el vele, hogy még jobban szorította a csuklómat.
- Mondtam, vagy nem mondtam, hogy tartsd távol magad tőle? – fordult szembe velem hirtelen.
- Te csak ne mondd meg nekem, hogy mit tegyek, oké?! – rántottam ki ingerülten a kezemet a szorításból. Erős fájdalom nyilallt a csuklómba, amitől úgy éreztem, menten elválik a karomtól. - Mire volt ez jó?! - kiabáltam a képébe.
- Hogy engedheted a közeledbe azt a barmot? – válaszolt kérdésre kérdéssel. – Közbe kellett lépnem.
- Közbe kellett lépned?! Mi vagyok én, szupersztár, hogy testőrgárda kell mellém? – kiabáltam idegesen.
Csak álltam vele szemben és fújtattam, mint egy idegbajos, magyarázatra várva. Valami furcsa csipogó hang törte meg a szemkontaktust.
- Mennem kell – köpte elém, és kámforrá vált a folyosón.
Mi a franc?! Beront, mint egy idegbeteg, a padlóra küldi Suhot utána meg elrángat engem, és annyival lezártnak tekinti a dolgot, hogy mennem kell? Na azt már nem, most nem fogsz eltűnni, Kris – fogtam magam, és utána iramodtam.
*
Hirtelen megtorpant a negyedik utca sarkán. Gyorsan leguggoltam az éppen mellettem lévő virágos stand elé, egy váza mögé, magamat egy csokor rózsának álcázva. Nem szerettem kémkedni senki után, de ez most kivétel volt. Muszáj volt válaszokat kapnom.
Valamit babrált a mobilján, körbenézett, majd átvágott az úttesten és lefordult jobbra. Kimásztam a rózsakupac mögül, és megtartva a tisztes távolságot – hogy biztos ne vegyen észre – követni kezdtem. Nagyjából öt háztömbnyit haladt előre, aztán élesen balra kanyarodott, és eltűnt egy sötét sikátorban.
A hideg is kirázott, mikor beléptem utána. Irdatlan bűz csapta meg az orrom, ahogy beljebb haladtam, tisztára olyan érzésem volt, mintha a gettóban lettem volna. Már csak az hiányzott volna, hogy egy símaszkos alak elém ugorjon, és kést lóbálva azt kiabálja, hogy ide a lóvét, te ribanc!
Ruhám ujját az arcomra szorítva forgolásztam körbe, minden apró neszre felkaptam a fejem, mikor tudatosult bennem, hogy elvesztettem követendő személyt. Idegesen túrtam a hajamba, mikor újabb neszre lettem figyelmes. Mintha beszédet hallottam volna.
Lábujjhegyen lépdeltem tovább a szemétkupacok között, míg egy ócska, lepukkant raktárházhoz nem értem. Félve lestem be az egyik kitörött ablakon.
- Ez volt az utolsó, főnök. Minden készen áll, a hajó kedden éjfélkor indul a kikötőből.
- Remek. Pakold a furgonba és tűnj el. Ha elszúrod, neked véged.
- Igen, főnök.
Két férfi állt a dobozoktól zsúfolt sötét helyiségben. Egy szót sem értettem a beszélgetésükből. Mi van azokban a ládákban, és milyen hajó áll a kikötőben? – furdalt a kíváncsiság. Közelebb kell merészkednem. Csak úgy válhat jó újságíró belőlem, ha a dolgok mélyére nézek. Ki tudja nem áll-e kapcsolatban ez a dolog Krissel. Ez megmagyarázná a furcsa viselkedését és a titokzatos eltűnéseit.
Az ablaktól nem messze egy rozsdás vasajtóra bukkantam. Óvakodva nyomtam le a kilincset, közben eszembe ötlöttek a lehetséges megoldások arra az esetre, ha lebuknék. Fejemben gyorsan összeraktam a lépések sorrendjét, egyetlen dologgal azonban nem számoltam.
Hatalmasat nyikorgott az ajtó, amint meglöktem befelé. Basszus!
- Mi volt ez?
- Megyek, megnézem.
Pánikszerű rohamba esve kerestem a helyet, ahová elbújhatnék, miközben a férfi mind közelebb ért. Egy konténer állt az ajtótól néhány méterre. Mint a villám, úgy vetődtem be a szemét közé, és az oldalán lévő repedésen leskelődtem kifelé.
- Biztos a huzat volt, főnök – mondta, azzal bement és újra becsukta az ajtót.
Huh, ezt megúsztam – kászálódtam ki a konténerből. Úgy döntöttem teszek egy utolsó próbálkozást, hogy bejussak a raktárba, de mivel az ajtó kilőve, maradt a félig kitörött ablak. Mikor oda léptem, hogy szemügyre vegyem, ki lehet-e nyitni, akkor láttam, hogy a két férfi eltűnt. Gyorsan kinyitottam az ablakot és bemásztam rajta.
Vaníliaillat csapta meg az orrom. Közelebb merészkedtem, égetett a vágy, hogy belepillantsak az egyik dobozba. Éppen nyitottam volna ki, mikor újabb nesz csapta meg a fülemet. Ijedten húzódtam össze a doboz mögött, és vizslattam körbe az épületben. Hirtelen tárult fel egy ajtó, amit eddig észre sem vettem. A két férfi lépett ki rajta.
- Főnök! A lista – nyomta a kezébe a dossziét a férfi. – Minden készen áll.
- Egy dobozt hagyj itt, a többit viheted. Ez máshova lesz – nyitotta föl az egyik láda tetejét, és szemügyre vette a tartalmát. – Az East Side-on már hiányolják az árut.
Mi? Az East Side-on? Milyen áruról beszél ez az ember?? – hüledeztem. Valamiért olyan ismerősnek tűnt nekem. A hangja annyira emlékeztetett…
Egy kéz tapadt hirtelen a számra hátulról, és húzni kezdett a ládák között. A vér is megfagyott bennem, rúg-kapáltam össze-vissza, de csak nem szabadultam. Nekem végem. Lélekben felkészültem a szörnyű halálra, amiért hallgatóztam.
- Mi a fenét művelsz te itt?!
Egy hang nem jött ki a torkomon, mikor megpillantottam a kéz tulajdonosának arcát.
- K-K-Kris?
- Shh! Halkan! – fogta be újra a számat. – Azt kérdeztem, mi a fenét keresel itt? Tönkre teszed az akciót!
- Milyen akciót? – ráncoltam a homlokom.
- Ki van ott? – kiáltott egy hang.
Kris megragadta a kezemet és maga után húzott a raktárnak egy eldugott, polcokkal teli szegletébe. A hideg falhoz nyomott, majd háttal szorosan elém állt, és előkapott egy fegyvert.
- Jézusom, elment az eszed?! – suttogtam idegesen.
- El kell tűnnöd, most azonnal! – lökött meg a kijárat felé.
Értetlenül pillantottam hol rá, hol a felénk közeledő alakra, akinél szintén fegyvert volt.
- Ki van ott?! – kérdezte újra.
- Gyerünk, tünés! – mutogatott Kris az ajtó felé, és eltűnt a polcok között.
Mi a jó élet folyik itt?! Milyen akcióról hadovált, és mért van nála fegyver?! – lehet, hogy igaza van, és most kell innen lépnem, de…
Az eszem azt diktálná, hogy hallgassak rá és azonnal tűnjek el, a lelkiismeretemet viszont hajtja a kíváncsiság, ami nem engedi, hogy el lépéssel többet tegyek a kijárat felé. Itt valami iszonyatosan nagy gáz van.
Sehol sem láttam Krist, de úgy tűnt, eltérítette azt az embert, aki eddig felém közeledett. Villámgyorsan osontam a polcok a között, a ládák felé. Ekkor már több feketeruhás alak is összegyűlt a dobozoknál. Egy asztalnál két férfi ült, az egyik, feltételezem a főnök lehetett, a másik viszont… valami idegennek látszott. Úgy tűnt, mintha alkudoztak volna valamin.
- Harminc vagy nincs üzlet.
- Harminc-ezer amerikai dollár? Nem sok ez egy kicsit néhány dobozért?
- Nem akarom ismételni magam. Ez egy kiváló minőségű áru. A feketepiacon sem talál ennél jobbat.
- Nem is tudom…
- Ne szórakozzon már velem, ember! Van ezer másik ügyfelem, aki a Lightsaber-re vár. Ne rabolja a drága időmet.
- Rendben, akkor legyen harminc.
Nagyon rossz előérzetem támadt. Előkaptam kistáskámból egy tollat és egy noteszt, és lejegyeztem a legfontosabb dolgokat. Meg volt rá az erős gyanúm, hogy egy drogkereskedelem kellős közepébe csöppentem. Már csak egy dolog hiányzott, amivel a feltételezésem beigazolódik. Négykézláb a hozzám legközelebb eső dobozhoz másztam, és észrevétlenül kibontottam a tetejét. Bingó! Tucatszám sorakoztak benne a kis tasakokba csomagolt fehér porok. Kicsentem egyet és a táskámba süllyesztettem.
- Megvagy! – markolt egy kéz a hajamba, és felrángatott a földről, mire hangosan felsikítottam.
- Eresszen! – kiabáltam, és ütöttem, ahol értem, de egy kézzel összefogta kezeimet, másik karját pedig a nyakam köré fonta.
- Rendőrség, ne mozdulj! – tűnt elő Kris a semmiből és ráfogta fegyverét.
- A francba, a zsaruk! – kiáltott a főnök, amint megszólalt a távoli sziréna hangja.
- Egy lépést se vagy lelövöm a lányt! – rántott fegyvert mögöttem a férfi és a halántékomhoz nyomta. – Rosszul tetted, hogy hallgatóztál, kislány – súgta a fülembe.
- Nem kell a túszdráma ember, az épületet körbevették – lépett közelebb Kris.
- Nem viccelek! – kiáltotta a férfi, és kibiztosította a pisztolyt.
- Segíts – nyögtem remegő hangon. Remegtek a lábaim is, miközben lepörgött előttem az egész életem.
- Oké, oké – emelte fel a kezét Kris, és lassan a földre helyezte a fegyvert. – És most engedd – nem tudta befejezni, mert három feketeruhás alak nekirontott.
Kiabálni akartam, de egy hang nem jött ki a torkomon. Hirtelen arra eszméltem fel, hogy a három alak a földre került, majd egyre többen jöttek, de Kris mindet leterítette egyetlen ütéssel. Nem valami képzett verekedők ezek a dílerek.
- Engedd el! – ordított a férfire dühösen, mire ő gúnyosan nevetett egyet és ellökött magától.
Amilyen gyorsan csak bírtam, szaladtam Krishez.
- Byulyi! Feküdj! – kiabált és rohanni kezdett felém.
Magához rántott, és átfordított a másik oldalára, de csak akkor tudatosult bennem, hogy mit is mondott, mikor lövés hangja zengte be a raktárt.
- K…Kris?
Dermedten álltunk. Kezei lehanyatlottak derekamról, fájdalmas nyögést hallatott, majd teste erőtlenül csuklott össze.
- KRIIIS!
Folytatása következik...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése