Chapter 26.
- Indulok – mondta mosolyogva.
- Biztos nem lesz baj? Szöul messze van, és éhes is leszel
és-
- Csak megyek meg jövök, autópályán hamar odaérek. Ne aggódj
már – borzolta össze a hajam. – Azt csak nekem szabad.
Beült a kis piros Mini Morris volánja mögé, még utoljára
intett az ablakból aztán kihajtott a parkolóból. Tekintetemmel követtem az
autót, míg végleg el nem tűnt az utca végén.
Hirtelen összerezzentem, mikor a zsebemben megszólalt a
mobilom, jelezve, hogy sms érkezett. Meglepetten olvastam az üzenetet, amit az
igazgatónő küldött. Zsebre vágtam a kütyüt és sóhajtozva az igazgatói irodába
indultam.
- Hívatott, Miss.?
- Igen, ülj le, kérlek.
- Miről van szó? – érdeklődtem, miközben helyet foglaltam.
Kérdésemre elkomorult a tekintete és kezeit keresztbe fonta
az asztal lapja fölött.
- Az előbb beszéltem a szüleiddel.
Görcsbe rándult a gyomrom a kijelentésre.
- Fel vannak háborodva a félévi átlagodon. Mostanság igen
elhanyagoltad a tanulást, és az igazolatlan óráid száma is a maximumhoz
közeledik – mondta lesújtva. – Van valami ésszerű magyarázatod erre?
- É-én… - habogtam. Szóhoz sem tudtam jutni.
- Rendben. Mivel a szüleid jó barátaim, tegyük fel, hogy
elnézem neked. Egyelőre – tette hozzá. – Azt ajánlom, veselkedj neki a
tanulásnak, Byulyi-ssi.
- Igen, Miss. – hajoltam meg ülő helyzetemben, majd
távozásra készültem.
- Ja, még valami – állított meg. – Az iskolaújság sem valami
aktív mostanában. Rázd fel az írókat és szedjétek össze a holnapi számot –
azzal távozásra intett.
Meghajoltam, és akaratának végrehajtása végett a
klubhelyiségbe vettem az irányt.
- Beszélnünk kell – ragadott karon Kris, miközben sietős
léptekkel szeltem át az aulát.
- Bármi is az, várnia kell. Az igazgatónő beszámolt a
szüleimnek az iskolai teljesítményemről – sóhajtottam. – És nem igazán voltak
elragadtatva. Össze kell állítanom a suliújság holnapi számát, majd később-
- Figyelj már! – állta el az utamat. – Max küldött egy
bűnügyi térképet Junmyeon aktivitásáról, és Busan határozottan a vörös zónában
van, a rejtélyes balesetek helyszínének kilencven százaléka pedig az East
Side-hoz köthető – darálta.
- Igen, és?
- És?! – fújtatott. – Mit is mondtál, hol van Jongdae?
Ekkor átfutott az agyamon valami nagyon vészjósló gondolat.
A kapcsolat Junmyeon és az East Side között… de azt hittem ez már kezdettől
fogva világos volt. Csak eddig nem akartam elhinni.
- Ez nem vicc, fogd már fel! – rázta meg a vállaimat. – Nem
veszed észre? Téged nem tud bántani, ezért egyesével elteszi láb alól a
barátaidat!
Egyszerűen nem tudtam, nem akartam hinni a füleimnek, olyan
légből kapott teóriának tűnt az egész, mégis éreztem, hogy valahol defektes az
igaznak hitt tények elmélete.
- Ez hülyeség – fejtettem le magamról a kezeit. – Jongdae
nem tűnt el, csak elutazott a hétvégére. Különben is, Luhan utána ment, hogy
ellenőrizze. Nem lesz baj – mondtam, és teljes mértékben meggyőződve
állításomról – amit nemrég még én is tagadtam – sarkon fordultam, majd kámfor
módjára tűntem el a szeme elől.
Nem akartam ezzel többet foglalkozni, mert nem értem volna
el vele mást, csak saját idegeimnek pattanásig feszülését. Igaza van Luhannak,
csak feleslegesen idegesítem magam.
- Oké srácok, jöhetnek az ötletek – vettem kezembe a filcet
és felpingáltam néhány szót a táblára.
Nagy csend támadt. Lelombozva pásztáztam végig az
írócsapaton, akik mind egymástól várták, hogy valamiféle ötlettel előrébb
vigyék a munkamenetet.
- Senki? – ismét csend. – Na jó, akkor jöjjön a B terv – egy
halk sóhaj keretében hajítottam a filcet az írószeres dobozba és előguberáltam
az íróasztalom fiókjából egy vaskos dossziét. Felcsaptam és mindenkinek
osztottam egy példányt az elmúlt hónapok közvélemény-kutatásából.
- A megkérdezettek a suli diákjai voltak, tehát a téma bármi
lehet ezzel kapcsolatban: divat, kultúra, rendezvények, iskolarádió, szakkörök
és a többi. A papír a segítségetekre lesz a témaválasztásban. És most oszolj –
azzal az ajtó felé hessegettem a lusta bandát, távozásra intve őket.
Leültem az asztalom mögé és magam elé vettem a nagy alakú
spirálfüzetemet, amiben az eddigi cikkeim és néhány piszkozat volt. A következő
üres oldalhoz lapoztam, kezembe vettem a kedvenc tollam, és vártam… egy szóra,
egy ötletre… bármire.
Nem tudom mennyi időt tölthettem el a füzet fölé görnyedve.
Közben odakint már besötétedett, de csak bámultam az üres papírt, és képtelen
voltam egyetlen szót is a halvány vonalazás közé vetni. Annyi minden kavargott
a fejemben. Jihyun betegsége, Hyojung és Chen titokzatos eltűnése, Junmyeon és
Kris…
És abban a pillanatban - mintha telepatikus képességekkel
rendelkezve érezné, mikor gondolok rá épp - zenélni kezdett a mobilom a
nadrágzsebemben. Meg sem várta, hogy megszólaljak, rögtön a kütyübe ordított:
- Kapcsolj a KBS-re!
Értetlenül pislogva emeltem le a polcról a klubszobában lévő
mini tévé távirányítóját és kapcsoltam a KBS News-ra.
„… a rendkívüli eseményen még a japán
nagykövet is részt vett.
Frontális ütközés történt a Szöultól hetven
kilométerre, délre fekvő autópályahídon egy kamion és egy személyautó között.
Egyelőre nem tudni mi okozta a balesetet. A kamion sofőrje könnyebb-, míg a
személygépkocsi vezetője súlyos sérüléseket szenvedett. A huszonkét éves fiút
életveszélyes állapotban szállították a megyei kórházba…”
Képek jelentek meg a baleset helyszínéről, a felborult
kamionról és egy totálkárosra zúzódott piros Mini Morris-ról… aztán már csak a
mentőt mutatták, miközben hordágyon a járműbe emelték. Sziréna visszahangzott a
fejemben, majd elhomályosult előttem a tévé képernyője és arcomat a tenyerembe
temetve vette magát úrrá rajtam a zokogás.
Kris már bent volt, mikor odaértem. Mr. és Mrs. Xiao állt az
intenzív osztály előtt velük szemben egy orvos, feltehetően a balesetről
konzultáltak. Sírástól vörösre duzzadt arccal botorkáltam oda a szőkéhez,
megszólalni is alig bírtam.
- Hogy van? – kérdeztem remegő hangon.
- Elég súlyos az állapota, de szerencsére túl van az
életveszélyen – mondta rezzenéstelen arccal. – Kisebb agyrázkódást szenvedett,
több bordája is eltörött és belső vérzése van. Kómába esett.
Úgy éreztem lábaim végleg cserbenhagynak és egy pillanat
múlva zokogva terülök el a padlón… Csak álltam lehajtott és potyogtattam a
krokodilkönnyeimet.
Mikor Mrs. Xiao észrevett, rögtön odarohant hozzám és sírva
zárt a karjaiba, ami csak még inkább megnehezítette a dolgot, de még tartottam
magam.
- Jobb lenne, ha hazamennénk, drágám… - mondta Mr. Xiao alig
hallhatóan. – Byulyi-ssi és a fiatalember itt maradnak, ugye? – kérdezte
reményteljesen, mire heves bólogatásba kezdtem.
- Persze, hogy itt maradunk! – mondtam, de közel sem
sikerült olyan határozottan, mint szerettem volna. Elcsuklott a hangom miközben
letöröltem a lassan arcomra száradt könnycseppeket. Egyikőjük sem volt olyan
állapotban, hogy itt szobrozzanak a folyosón éjnek évadján.
Hihetetlen dühöt éreztem abban a pillanatban. Dühös voltam
Junmyeonra, de legfőképpen magamra, amiért nem voltam hajlandó beismerni, hogy
nem nekem van igazam. A csökönyös önfejűségem vált a barátaim kárára és lettek
a védtelen bábuk ebben a mocskos játékban.
De ne aggódj Kim
Junmyeon, nem marad megbosszulatlanul. Kerüljön bármibe is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése