Keep Your Head Down

Chapter 24.       

Az utolsó hang is lecsengett. Levonulásukat fényűző tapsvihar kísérte, majd felváltotta őket a következő fellépő.

Elhatároztam magam, hogy odamegyek hozzá és megbeszélem vele a dolgot. Tisztázzuk egyszer s mindenkorra. Mély levegőt vettem és elindultam egyenesen felé. Alig voltam néhány lépésre tőle, mikor egy hosszú sötéthajú lány, majdnem átgázolt rajtam és a nyakába vetette magát. Meredten álltam a kis jelenetet nézve és mikor azt hittem végre vége, akkor a lány hirtelen megcsókolta. Teljesen letaglóztam.

- Khm – köhintettem egy aprót, aminek következtében ijedten szétrebbentek. – Ráérsz egy percre? – intéztem a kérdést Luhan-hoz, mire a csajszi vette a lapot és eloldalgott.

Az erkély egy félreeső sarkába vonultunk, ahol nem kellet túlkiabálni a dübörgő zenét, és nem zavart az égvilágon senki.

- Gyönyörű vagy.

- Mi tagadás te sem festesz rosszul – mosolyodtam el és megigazítottam az elfordult csokornyakkendőjét.

- A múltkorit… sajnálom.

- Bocsánatkérés elfogadva. Mindketten túllőttünk a célon – ismertem be saját vétkességemet. – Szóval ki az a lány? – váltottam gyorsan témát.

- Csak egy lány a kortárs zene szakról – rántotta meg a vállát.

- Csak egy lányt nem csókol meg úgy az ember – fektettem hangsúlyt a mondat elejére.

- Nem én csókoltam meg – tiltakozott továbbra is. - Mért, féltékeny vagy?

- Ez most komoly? – köpni-nyelni nem tudtam. – Azt hittem az előbb túltárgyaltuk a dolgot.

- Egyezzünk meg abban: te féltékeny vagy rám, én féltékeny vagyok rád. Mért nem adunk egy esélyt egymásnak?

- Luhan ez nem-

- Saját magadat is becsapod –

- Most már mennem kell – fordultam el, de megragadta a karomat és erőteljesen visszarántott, hogy szemtől szemben találtam magam vele. És csak meresztette rám azokat a nagy, bambi szemeit.

Ilyenkor mit kéne tennem? Megüssem, hogy végre belássa, ez nem fog működni?

- Csak próbáljuk meg – fogta kezei közé arcomat.

Ebből semmi jó nem fog kisülni.

Mély levegőt vettem, és bólintottam.

Lassan kezdett közeledni, én pedig hagytam, hogy azt tegye, amit jónak lát. Lehunytam a szemem és megéreztem puha ajkait az enyémen. Egyáltalán nem volt követelőző vagy erőszakos, gyengéden csókolt, anélkül, hogy elmélyítette volna azt.

Egy pillanat múlva elszakadt ajkaimtól és félve nézett a szemembe.

- Éreztél… valamit?

Tekintetemet lesütve ingattam meg a fejem:

- Nem.

- Én sem – mondta bizonytalanul.

Arcáról szomorúság és megbánás tükröződött, majd kezei lehanyatlottak a teste mellé.

- Mennem kell – mondtam zavaromban, azzal ott hagytam az erkélyen.

Szememmel Krist kerestem a tömegben, miközben bolyongtam össze-vissza a riszáló emberek között. Már azt is elképzeltem, hogy lelépett, amiért egyedül hagytam, hogy Luhannal trécselhessek, de akkor egy hideg kezet éreztem a vállamon. Megkönnyebbültem, hogy még sem húzta el a csíkot, és örömteljesen pördültem meg, de arcomról rögtön lefagyott a mosoly, mikor nem az a személy fogadott, akire számítottam.

~♬ ~

A vér is meghűlt bennem, és lélekben felkészítettem magamat, hogy mindjárt előhúz egy pisztolyt és itt, mindenki szeme láttára agyonlő vele.

- Táncoljunk – mondta.

Lábaim gyökeret vertek és erősen elgondolkoztam rajta, hogy vajon jól hallottam-e amit mondott. Táncoljunk? Nem úgy van, hogy ki akar nyírni?

Már készültem rá, hogy sikítsak és villámgyorsan elsprinteljek, de ő erre a lehetőségre is gondolt, és mielőtt megtehettem volna, számat befogta és megragadta a derekamat.

- Nem foglak bántani – suttogta a fülembe. – Táncoljunk.

Kérésének eleget téve, remegő kézzel ugyan, de megfogtam a vállát és hagytam, hogy vezessen. A zene hirtelen gyorsult ő pedig eszement tempót diktált, miközben körbetáncoltuk az egész teret.

Ez hihetetlen. Kockáztatja az életét és eljön ide, ennyi ember közé, csak azért, hogy táncolhasson velem? Kris bármelyik pillanatban feltűnhet és akkor vége a dalnak.

Derekamnál fogva kipörgetett, majd elkapta vállamat, hátradöntött és egész testével fölém tornyosult. Ráhajolt a nyakamra és egy apró puszit lehelt oda, majd felhúzott és kezét szorosan összefonta derekamon, hogy mellkasunk egymáshoz préselődött.

- Ne játszadozz velem, kérlek.

- Hát már ezt sem szabad? – kérdezte kaján vigyorral a képén.

- Mit akarsz tőlem? – kérdeztem remegő hangon, és teljes erőmből próbáltam ellökni magam a mellkasától, de izmos karjai meghiúsították minden egyes próbálkozásomat.

- Egy csókot.

- Tessék? – dermedtem meg.

- Egy csókot akarok – suttogta ajkaimra, mire rögtön elkaptam a fejem.

Milyen dráma jöhet még a mai estén? Bőven elég volt, hogy Luhan kierőszakolta azt a semmitmondó csókot, nem kell rátenni még egy lapáttal. Főleg nem olyantól, aki iránt régen tápláltam valamiféle érzelmeket…

- Viccelsz velem?

- Úgy nézek ki, mint aki viccel?

- Bántottad a barátaimat, megpróbáltál megölni aztán egyszer csak megjelensz, és azt akarod, hogy csókoljalak meg? Az ember általában nem kér ilyet attól, akinek a halálát akarja – mondtam miután kellően feltüzelte az idegeimet.

- Nem érted a lényeget.

- Oh, nagyon is értem – vágtam rá. – Az a csók, akkor a tengerparton… neked semmit sem jelentett, igaz? Már akkor is csak egy kellék voltam, hogy megkeserítsd Kris életét. Igaz?! – kérdeztem ingerültem, és újabb próbálkozásokat tettem, hogy kiszabaduljak, de mind hiába.

Kérdésemet teljességgel figyelmen kívül hagyta, és csak vágyakozó tekintettel pásztázta arcomat.

- Egy csók, – mondta - és elengedlek.

- Felejtsd el – szólalt meg a hátam mögül egy hang, és kirántott Junmyeon karjai közül.

Kris

Farkasszemet néztem az ördöggel. Ha tehettem volna itt helyben előhúztam volna a pisztolyom és lelőttem volna, de sajnos sem a hely, sem az idő nem volt alkalmas e cselekedet végrehajtásához.

Byulyi görcsösen kapaszkodott zakóm ujjába, miközben tekintetét ide-oda kapkodta kettőnk között.

- Addig tűnj el, míg szépen mondom – sziszegtem.

- A hős szerelmes – nevetett Junmyeon. – Ne áltasd magad, mindketten tudjuk, mért véded annyira Byulyit.

A kijelentésre az említett felkapta a fejét.

- Mit akar ez jelenteni? – kérdezte értetlenül.

- Buta, naiv kislány. Komolyan azt hiszed, hogy kedvel téged? Csak így próbálja elfelejteni a halott barátnőjét.

- Hogy mered a szádra venni – kezem ökölbe szorult és meg is ütöttem volna, ha Byulyi hirtelen nem áll közénk.

- Igaz ez? – nézett rám kétségbeesett tekintettel.

- Hazudik – mondtam határozottan, szemében mégis kételyeket véltem felfedezni. – Én…

- Hm? – nézett rám hitetlenkedve.

Összeszedtem minden bátorságomat, és felkészültem, hogy kimondjam. Ki kellett, hogy mondjam.

- Én kedvellek.

- El is hiszed neki? – vágott közbe Junmyeon. Mindig is jól értett ahhoz, hogy elbizonytalanítson másokat.

- Komolyan mondod? – kérdezte bizonytalanul.

- Halál komolyan.

- Byulyi, gyere velem – nyújtotta felé a kezét Junmyeon, de mielőtt bármit is léphetett volna a barnahajú, csuklójánál fogva visszarántottam.

- Nem megy veled sehova!

- Byulyi, dönts te.

Nagyon érett már, hogy előhúzzam a pisztolyt és lepuffantsam, de még tudtam megálljt parancsolni a kezemnek. Tiszta játszmát akartam.

A lány álla alá nyúltam és hirtelen jött bátorságtól vezérelve megcsókoltam.

Azt akartam, hogy még csak véletlenül se bizonytalanodjon el. Ismerem már annyira, egy pillantásából meg tudom állapítani, mi zajlik a lelkében. Ez az, amit Junmyeon sosem értett. Ezért akarta elvenni tőlem Byul Ah-t, és most őt is.

Mikor elszakadtam a lány ajkaitól, már hűlt helye sem volt. Byulyi kimeresztett szemekkel, kővé dermedten állt előttem, mire kénytelen voltam elmosolyodni.

Egy nulla a javamra.

Folytatása következik...