Backstage
Színfalak mögött
~ Puccos sztárélet, vagy csak egy a sok közül?
Éjfélre járt az idő. Hangosan süvített a hideg északi szél
Budapest utcáin, a Teréz körúton át egészen az Oktogonig, ahol megrekedt a
négyirányú útelágazódásban. Már csak a halvány szellő lengette a Zeneakadémia
piros-fehér-zöld zászlaját.
Öt fiatal csodálta nemzeti himnuszuk szerzőjének egykori
tanulmányi helyszínét. Bizony, Ahn Ik Tai valóban a Magyar Zeneakadémia padjait
koptatta, Kodály Zoltán keze alatt tanult, majd komponálta meg hazájának
himnuszát.
- Hogy érettségizhettél le zenetörténelemből? – vonta fel
szemöldökét a legidősebb, és korholóan nézett a kis szőkehajúra.
- Lehet, hogy ez az én tudatlanságomat bizonyítja, de én sem
tudtam – mosolygott a magas, sötéthajú. – Ugyan már, nem lehet mindenki olyan
okos, mint te, Jinki – és oldalba bökte a feszült vezetőt.
- Persze, tutira kamuzik – nevetett fel harsányan az
alacsony, ám annál jóképűbb tag. – Biztos ott a Wikipédia a zsebében – és már
lépett is oda, hogy előhúzza az okostelefont, de csalódnia kellett. A készülék
kikapcsolt állapotban hevert Jinki zsebében.
- Mi a baj Jonghyun-ssi? Talált, süllyedt? – nevette ki
gúnyosan az első látásra divattervezőnek tűnő tag.
- Hé! – kiáltott harsányan az említett és üldözőbe vette a
dívát, hogy nyakonöntse egy üveg ásványvízzel.
- Jonghyun! Kibum-ssi! Azonnal gyertek… - kiabált utánuk
Jinki, de mielőtt kimondta volna, hogy hagyjátok abba, az üldöző elkapta az
üldözöttet és az üveg víz már landolt is Kibum nyakában.
- Gratulálok – nézett Jinki szemrehányóan a két tagra.
- Jaewon-nim nem fogja megengedni, hogy vizesen szállj be az
autójába – szólalt meg a szőke.
- Taeminnek igaza van – helyeselt a magas. – Fuss még pár
kört és megszárad rajtad a zakó – nevetett.
Annak ellenére, hogy az éjszaka közepén jártak, és a szél
kicsípte az arcukat, az idő nem tűnt olyan hidegnek. Május vége felé az
időjárás még csalfa volt, de a nyár már betörni készült, hogy véget vessen
hűvös szélnek és felhős égnek.
Eközben a város másik felében, egy Izabella nevű lány az
igazak álmát aludta egy koncertjeggyel, és azzal az együttessel, ami nélkül az
élete nem is lenne teljes. Új remény fejében aludt el minden este, hogy talán a
holnap valami mást hoz, és találkozhat azzal az emberrel, aki életnagyságú
karton formájában köszönti minden reggel, és aki mindenekelőtt a példaképe.
***
.
Másnap reggel a gyönyörű, felhőtlen kék ég és fényes
napsütés köszöntötte az öt álomszuszékot.
- Jó reggelt, jó reggelt! – tárta ki Jaewon-nim a lakosztály
ajtóit. – Remélem kinézegettétek magatokat tegnap este, mert ma kőkemény próba
lesz! Gyerünk, öltözni, öltözni!
- Hol akarsz próbálni ilyen korán sunbae-nim?! – háborodott
fel Kibum és arcát a párnájába fúrta.
- Ha neked a hajnali negyed tizenkettő korán van, akkor a késő,
mint fogalom, hány órára tehető nálad? – fonta össze karjait Jaewon. – Nem
kellett volna este olyan sokáig a városban tekeregnetek. Ha tudjátok, hogy
koncert van, első a próba, a városnézés ráér utána is. Na gyerünk pattanjatok,
vagy hozom a vizes vödröt!
Erre a szóra úgy ugrottak ki az ágyból, mind az öten, mintha
azt kiabálták volna, hogy: BOMBA! Tudták, hogyha Jaewon-nim azt mondja, akkor
meg is teszi, minden szívfájdalom nélkül, ráadásul még ki is neveti őket.
Így hát kelletlenül, de felöltöztek és félkómában
leballagtak a szálloda tizenkettedik emeletéről a parkolóba, ahol már várta
őket a fehér kisbusz.
Miközben a fiúk még csak álmosan dörzsölték szemüket,
Izabella már az ötös metróból pattant ki, és futólépésben tartott a McDonalt’s
felé. Nem szeretett volna elkésni rögtön az első munkanapjáról. Útközben végig
csak a pénteki SHINee koncertre tudott gondolni, fülében szólt az mp4
lejátszója, amitől szinte már érezte, hogy ott áll a közönség soraiban és
őrülten tombol a dübörgő zenére. Éles kanyarral fordult be a parkolóba és
igyekezett a bejárat felé.
- McDonalt’s! – kiáltott Jonghyun. – Sunbae! Álljunk meg,
éhes vagyok.
- Ha időben felkeltél volna, lett volna időd reggelizni –
szólt hátra Jaewon az anyósülésről.
- Sunbae! Ne legyél már ilyen – nyavalygott tovább, míg
végül megálltak a gyorsbüfé parkolójában.
- Na csak gyorsan és semmi kalóriabomba! Saláta vagy
hagymakarikák!
- Hogyne, sunbae-nim – forgatta a szemeit Taemin és becsukta
a kocsiajtót. – Madárnak néz, hogy salátával akarja kiszúrni a szemem?
- Hallottam – szólt Jaewon az autóból.
- A fene – morogta Taemin és a többiek nyomába eredt.
Öt percen belül már a rendelésükkel a kezükben hagyták el a
pultot. Jinki már majdnem megveszett a csirkeszárnyaktól, ami a csomagjában
lapult. Taemin is igen meresztgette a szemét a sajtburgerére, de sajnos várnia
kellett, míg kiérnek a kisbuszig. Olyan gyorsan szedte a lábait a kijárat felé,
amilyen gyorsan csak bírta, és közben egy pillanatra sem vette le a szemét a
burgerről.
- Taemin előre nézz! – figyelmeztette Minho, de akkor a kis
szőke már lendületesen lökte kifelé az ajtót, ami hatalmas csattanással és egy
fájdalmas kiáltással állt meg.
Izabella abban a pillanatban úgy érezte, hogy most jött el a
világvége. Egyensúlyát elvesztve, tompa puffanással a földre zuhant, majd
minden elsötétedni látszott.
- A francba! Jól vagy? – kapott utána Taemin de miután
válasz nem jött, pánik tört rá, és jajveszékelve segítségért kiáltott.
Jaewon azonnal rohant a hang irányába, és meglátva a
tehetetlen bandát, már kezdődött is az „én megmondtam” kezdetű történet…
Folytatása következik...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése