4. fejezet: Megesik az ilyen. De nem velem…
Taemin
Mozdulni sem tudok. Fáj minden végtagom, mégis olyan jól
érzem magam. Kellemes meleg van… Meghaltam?
Kinyitom a szemem, de semmit sem látok. Teljes a sötétség.
Már a mennyben lehetek?
*katt*
Mi lehet ez? Mintha egy ajtó
kattanása lett volna. Hirtelen vakító világosság támad, a szemem akaratomon
kívül összeszorul. Lassan próbálom újra kinyitni. Homályos vörös foltok, és
érzem… valami nedves a kezem alatt. Hideg. A melegség és a fény egyszerre
elillanik, a szemem tágra nyílik, de amit látok, azt nem akarom elhinni.
Mi ez a hely? Mert az biztos,
hogy minden csak éppen a menny nem. Inkább egy dohos raktárháznak tűnik. Akkor
mégsem haltam meg? Nem, az nem lehet. Kizárt, hogy túléltem egy akkora
robbanást. Tisztán emlékszem, hogy átvágódtam egy üvegablakon és ezer szilánk
fúródott a testembe, aztán… sötétség.
A karom megrándul. Teljes erőmből
próbálom felnyomni a testem, de csak könyökölésre tudom felküzdeni magam.
Mi ez? Ez… az én vérem? …hatalmas
tócsa van alattam, hideg és árad belőle az iszonyatos alvadt vér szaga. Mennyi
ideje feküdhetek itt?
*katt*
Megint az a hang. Majd
cipőkopogás.
Érzem, hogy a testem megemelkedik
aztán újra földet ér. Hová visznek? És egyáltalán mért hoztak ide? A fiúk vajon
tudnak rólam? Vagy… azt hiszik meghaltam? Csupa megválaszolatlan kérdések. Csak
abban reménykedem, hogy ahova visznek, ott majd választ kapok mindenre.
Gikwang
Fáj a fejem, a gyomrom, émelygek,
zsibbad a nyakam…
- Oppa… Oppa… OPPA!
- He?? - riadok fel hirtelen. Hyuna
arcától a hideg is kiráz, mikor kinyitom a szemem. Pedig általánosságban véve
nagyon is kedves pofi, de most a frász kerülget, olyan mérges arckifejezéssel
bámul rám, mint aki menten ki akar nyírni.
- Mégis mit képzeltél, mondd?! -
emeli fel a kezét, mire azt hiszem, meg akar ütni, de aztán a homlokára csap és
folytatja: - Azt hiszed mindenre megoldás, ha fogod magad és lerészegedsz?
Attól a probléma még ugyanúgy fenn áll. - fonja össze a karjait. - Ha szegény
Minnie hallaná ezt még azt is megbánta volna, hogy megismert…
- Már megint csak Taemin… Nem
számít, mit hisz Taemin, arra senki nem gondol, hogy én mit érzek?! - kelek ki
önmagamból, az igazamat védve. - Hát bánja csak meg, nem érdekel! A túlzott
szerénysége vált a kárára, nem az, hogy nem adtam oda neki a kocsit! -
kiabálok.
Hyuna csendben feláll, halálosztó
pillantást vet rám és elindul az ajtó felé. Mielőtt átlépné a küszöböt,
visszafordul, és csípőre vágja a kezét.
- Hogy beszélhetsz így róla? -
mondja halkan, dühösen. Tekintetét a padlóra szegezi. - Meghalt! Fel bírod
fogni ezt?!
***
Eközben a SHINee dormban…
Ez hogy lehet? A kérdés mindenkiben ott bujkál, válaszra várva.
Jinki és Kibum egymás vállára borulva zokognak, és ostorozzák magukat, mint
rossz szülőket, akik képtelenek voltak vigyázni egyetlen drága gyermekükre.
Jonghyun a Taemintől kapott maciját szorongatva kuporog a napi hírek felett,
száját összeszorítva, könnyeivel áztatott újságpapírra tekintve. Minho az ablak
mellett a falnak támaszkodva fejét a kezére döntve, csak bámul kifelé, ahol
rajongók ezrei állnak a ház előtt, gyertyákkal és Taemin képeivel sírva. Próbál
erős maradni, de a fájdalom az ő lelkét is úgy tépdesi, ahogy a többiekét.
Szemét lehunyva még egyszer utoljára a kedves arcra gondol, és bár próbálja
elengedni fájó emlékét, képtelen rá. Egy könnycsepp gurul le az arcán.
„A kezeim remegnek, egy
pillanatra elvesztem a látásom. Hogyan állhatnak itt megcsonkított lábaim? Nem
tudok többé rá emlékezni. Ijedté válok. Te, ki egészen mostanáig mosolyogtál,
hol vagy?”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése