BACKSTAGE - Színfalak mögött

Chapter 3.

*Ring-ring*

- Halló? – szólt bele izgatottan a telefonba Izabella.

- Bell! Annyeong! – kiáltott vidáman Taemin a vonal túloldaláról.

- Ma hova megyünk?

- Jaewon sunbae-nim lemondta a mai próbát. Arra gondoltam, körülnézhetnénk egy kicsit a városban, megmutathatnád, merre mi van. A Zeneakadémiát már láttam – hallatszódott hangjában a széles mosoly. - Aztán bevihetnélek a Syma csarnokba megmutatni a színpadot meg a backstage-et. Persze, ha van kedved hozzá.

- Persze, hogy van! – ujjongott Bell.

- Akkor kettőre érted megyek. Hozz kalapot, ezer fokon tűz a nap. Nem szeretném, ha napszúrást kapnál. Annyeong! – köszönt el Taemin, és letette.

„Bell! Annyeong!” – még mindig Taemin kedves szavai csengtek Izabella fülében. Úgy érezte magát, mint egy hercegnő, akire rátalált álmai hercege. Feszülten várta, hogy véget érjen a műszak és leléphessen a McDonalt’s-ből.

- Bell! – szólt hátra a raktárból a kisfőnök.

Izabellára még kiskorában ragadt rá ez a becenév, mert félelmetesen hasonlított Bellre a Szépség és a Szörnyetegből.

- Igen főnök? – fordult hozzá, miután az utolsó kartondobozt is a helyére tette.

- Szép munka egy újonctól. Mára végeztél, elmehetsz – veregette vállba kedvesen a nő, majd elhagyta a raktárt.

Bell egyenesen az öltözőbe száguldott, hogy lezuhanyozzon, átöltözzön, kicsit rendbe szedje magát a találkozó előtt.

Alig fél óra múlva el is készült, és a hátsó bejáraton át hagyta el az épületet. Taemin már várta a parkolóban.

- Bell! – integetett az autóból.

- Annyeong! – mosolygott rá Izabella és bekönyökölt a kocsi ablakán. – Hagyd itt az autót, sétáljunk – ajánlotta fel félénken. Kicsit tartott attól, hogy Taeminnek talán túl fárasztó lenne a séta, de ellenkezőleg történt. A szőke boldogan egyezett bele az ötletbe. Leparkolt egy árnyékos helyen, és gyalog indultak neki a városnak.

***

Kellemesen lengedezett a szél, ahogy a lánchídon sétáltak át. Ma kivételesen még a forgalom sem volt olyan nagy, ami csak még jobbá tette a délutánt.

- Látod azt? – mutatott Bell a kupolás kastélyszerű építményre. – Az a parlament. Ott őrzik a szent koronát és országunk több évszázadra visszanyúló emlékeit.

- Aigoo. Gyönyörű – csodálkozott el Taemin. - Lefényképeznél a háttérben a parlamenttel? – nyújtotta a mobilját Bellnek, aki szívesen megörökítette a pillanatot.

- Omo! Ez nagyon jó lett – mosolygott a fényképen, és átnyújtotta szöszkének.

- Csináljunk egy közös képet is! – csapta össze a két tenyerét Taemin és maga mellé húzta a lányt, aki megszeppenésében elpirult.

- 1, 2, 3 – és kattintás.

- Oh, nézd milyen aranyos vagy ezen a képen – mutatta Bell felé a kijelzőt, aki az „aranyos” szóra csak még jobban elpirult.

- Megnézzük közelebbről? – bökött a parlamentre. Taemin nagyban bólogatott és elindultak a hídon.

- Wáó – adott hangot az ámulatának. – Ez elképesztő!

- Látnád belülről – nevetett Bell. – Nézd! Az ott szemben a Néprajzi Múzeum, annak, aki kíváncsi a nemzeti kultúránkra, a tradicionális népviseletünkre és a népi szokásainkra. Bár meg kell mondanom én rettentően unalmasnak találtam – túrt bele zavartan a hajába.

- Akkor oda nem megyünk be – mosolyodott el a szőke. – Irány a Hősök tere! – kiáltott fel.

- Rendben, irány a Hősök tere – ismételte Bell. – Taxi!

Hála a kis forgalomnak, a taxi 10 percen belül megérkezett a célállomásra.

- Aigoo, ez hatalmas – tátotta el a száját Taemin. – Menjünk közelebb! – ragadta meg Bell kezét, majd futásnak eredt.

- Oh, Taemin-nim! Lassíts egy kicsit! – szólt Bell, miután már alig bírta tartani a tempót, és közben takargatni a rákvörös arcát.

Taemin végre megállt, majd hátrafordult hozzá:

- Hívj nyugodtan oppának! – kacsintott rá, és elengedte a kezét.

Bell megilletődötten figyelte, ahogy felmászik a hatalmas kőlépcső első fokára és széles vigyorral az arcán integet neki. Zavartan integetett vissza neki, majd elővette a telefonját, és csak kattintgatott a pózoló Taeminről.

- Úristen, nézzétek! – kiáltotta el magát egy lány. – Taemin a SHINee-ból! – visított és barátnőivel lerohanta az idolt.

- Kaphatok egy autogrammot?

- Készíthetek egy közös képet? Hatalmas rajongód vagyok! – ugrálták körül a lányok. Taemin persze egy szót sem értett abból, amit mondtak, így kérdőn nézett Izabellára, akit elfogott a nevetés.

- A rajongóid – tolmácsolt neki mosolyogva.

A szőkének leesett a tantusz és gyorsan aláfirkantotta a papírokat, amivel majdnem kiszúrták a szemét. A lányok hangos sikongásban törtek ki, és közös képért könyörögtek.

Már majdnem negyed órája bájologtak, mikor Bell kezdte nagyon unni az egészet.

- Oppa! – kiáltott Taeminnek, de ő meg sem hallotta az iszonyatos visítozástól.

- Oppa! Mennünk kellene… Oppa… - mondta elhaló hangon, mikor látta, hogy hasztalan az egész. Hátat fordított, és szipogva indult el.

Taemin megpróbálta csitítani a lányokat, de miután nem értették meg egymást, szemével Bell után kutatott, mikor meglátta őt egyre távolodni.

- Bell! Bell! – kiabált utána, de a rajongók sikoltozása húsz méteres körzetben elnyomott minden zajt. Türelmét elvesztve dühösen rájuk kiáltott:

- SHUT UP!

A lányok megszeppenten hallgattak el egyszerre, és hajlongva hátráltak el tőle.

- Thank you – mondta és Izabella után eredt.

- Bell! Kérlek, ne haragudj! – kapta el a csuklóját és visszarántotta. Meglepetten nézett a könnyes szemű lányra.

- Nem haragszom… - szipogott. Teljesen megértette, hogy ez bármikor előfordulhat, hiszen ő mégis csak a híres Lee Taemin. – Csak rosszul esett…

- Nagyon sajnálom, ígérem, többet nem teszem – húzta magához Taemin és szorosan átölelte. – Soha többet!

Izabellát megnyugtatta a közelsége, és a határozott szavai. Újra forróság öntötte el az arcát és szorosan átölelte Taemin vékony derekát. Úgy érezte, soha többet nem akarja elengedni, az örökkévalóságig Vele akar lenni.

***

- Jobban érzed magad? – ült le mellé mosolyogva a szőke, és egy bögre teát nyújtott neki.

- Hm – bólintott a lány és belekortyolt az italba. – El sem hiszem, hogy itt vagyok a backstage-ben… - érdeklődően forgolászott a kanapén.

- Nyugodtan nézz körbe – bátorította Taemin.

- Szabad? – mosolyodott el.

- Nyugodtan – viszonozta a mosolyt a szőke.

Bátortalanul sétált a színpadi kellékek és a díszlet között. Mindent meg akart fogni, jól megtapogatni, érezni, hogy ez nem álom, hanem a valóság. Egy kis folyosóra tévedt, ami a színpadra vezetett. Megállt a közepén, és elképzelte, ahogy rajongók milliói ujjongnak és sikítoznak, amint megszólal a dübörgő zene. Szemeit lehunyta és elképzelte, milyen lehet híresnek lenni, ország világ előtt énekelni és táncolni. Félelmetes ugyanakkor varázslatos is.

- Min gondolkodsz? – zökkentette ki valaki.

- Oppa! – ugrott egy aprót ijedtében. – Megijesztettél.

- Sajnálom, igazán nem akartam – sütötte le a szemét Taemin.

- Ugyan – legyintett egyet zavarában Bell. – Csak azon gondolkoztam, milyen lehet a te helyedben. Nem féltél, mikor először kiálltál a színpadra?

- Dehogynem. El sem tudom mondani mennyire – nevetett a tarkóját vakarva. – Remegett a lábam, folyt rólam a víz, majd’ szétvetett az ideg, és mikor megszólalt a zene az adrenalinszintem az egekbe szökött, én pedig, mint egy bomba, úgy robbantam be a színpadra és végigtomboltam az egész koncertet. Amilyen ijesztő az elején, épp olyan klassz a végén. El sem tudom mondani, milyen felemelő érzés…

Szívből beszélt. Úgy, ahogy egy vérbeli táncos beszél. Nem volt szükség sem reflektorra, sem kamerákra, sem a rajongókra, hogy Izabella úgy érezze, valóban az igazi Taemin beszél. Kezdte megismerni azt az embert, aki a sztár mögött rejtőzik. Rádöbbent arra, hogy hiába a hírnév és a csillogás, a színfalak ugyanolyan emberi szívet és emberi érzelmeket rejtenek, mint bárki másé.

Még jobban belefeledkezett abba a mosolyba és az őszinte szavakba. 

Folytatása következik...