Saranghamnida~

Story Notes:

„Minho, Minho, Minho… Megint a tiltott gyümölccsel játszol.” Megismerted, megkedvelted, megszeretted… Nem is te lettél volna.

Minden akkor kezdődött. Akkor mikor még nem is ismertelek igazán. Akkor… a legelején, a kezdetek kezdetén. Az önfeledt mosolyod, a vidám természeted, ez az, ami megfogott.

- Hahó! Minho-hyung! - lendül meg egy kéz az arcom előtt.

- Ne haragudj, elkalandoztam - hezitálok.

- Megint…

- Ülj le ide egy kicsit - paskolom meg a kanapét magam mellett.

- Valami baj van, Minho-hyung? Olyan piros az arcod - néz rám aggódóan és hideg kezét arcomhoz érinti.

- Nem, csak mondani szeretnék -

- Taemin! Megjött a postád! - kiált egy hang az előszobából, és nemsokára belép Jinki egy borítékkal.

- Már ideje volt - pattan fel mellőlem Minnie, kezét elkapva az arcomtól.

Izgatottan bontja ki a borítékot, és olvasni kezdi.

- Igen, megkaptam! - kiált fel, de mi csak értetlenül bámulunk.

- A felkérést a Sitcom új sorozatának főszerepére! - ujjong tovább, és örömében táncra perdül.

Istenem… Olyan tökéletes a mozgása, még most is, pedig csak improvizál. Minden mozdulata olyan természetes, akárcsak ő maga és olyan tökéletes, mint egy profi danceré. Mert az is… Egy vérbeli profi.

- És mikor kezdődik a forgatás?

- Jövő héten. Annyira várom már! Az első sorozatom - ábrándozik, mire elmosolyodom, felállok és kitárom felé a karom. Közelebb lép, én pedig büszkén ölelem át vékony derekát.

- Büszke vagyok rád - mondom halkan és végigsimítok a hátán.

- Hát igen, a kis maknaenk felnőtt. Már nem kell fogni a kezét minden lépésnél - lép be a konyhából Jonghyun.

- Eddig se kellett fogni a kezem - háborodik fel Taemin, és durcásan keresztbe fonja karjait, de látszik rajta, hogy csak megjátssza magát. Még egy dolog, amiben tehetséges. Színészként majd megmutathatja, hogy nem csak az éneklésben, vagy a táncolásban tudja a legjobb formáját hozni. Ritka az ilyen ember.

- Akkor jobb lesz, ha a hétvégét pihenéssel töltöd. Hidd el, ha egyszer elkezded kifulladásig kell majd csinálnod, nem lesz megállás - adja a jó tanácsokat Jinki, és sajnos igaza van. Én már csak tudom. Ha megkezdődik a forgatás, nem túl sűrűn fog hazajárni, holnap meg már szombat.

Nagyon gyorsan ki kell találnom valamit…

× másnap délelőtt ×

- Hol van Taemin? Nincs a szobájában - robogok le a lépcsőn zihálva.

Kibum éppen kávét tölt, a többiek teát iszogatnak, tök nyugisan újságot olvasnak.

- Hahó! - integetek a két karommal.

- Nyugi, Minho - legyez Jongie a bögréje mögül. - A parkba ment futni.

- Futni? Minek? - értetlenkedek.

- Azt mondta formába akarja hozni magát - rántja meg a vállát Kibum.

Én ezt komolyan nem értem. Hiszen tökéletesen fitt, rendszeresen sportol, és mindig eljár táncolni is. Teljesen felesleges még futnia is!

- És… mikor jön vissza? - forgatom a szemem.

- Szerintem tizenegyre véges, vagyis - pillant az órájára Jinki - hamarosan hazaér.

A fali vekkerre nézek. Tíz perc múlva tizenegy. Nemsokára itt lesz.

Csendben visszaballagok az emeletre, lehuzanyzom, felöltözök, és az óramutató már el is ütötte a tizenegyest. Suhanok lefelé az étkezőbe, de Taemin sehol. Biztosan késik.

Azonban háromnegyed óra eltelte után kezdtem kicsit nyugtalan lenni.

- Hol van már? - csapok idegesen az asztalra, mire nyílik az ajtó és belép az említett.

- Annyeong! Ne haragudjatok, letámadtak a rajongók - integet, és rám mosolyog, mire egyszeribe elszáll belőlem a feszültség. Hozzá sietek és megölelem. Érzem, a háta csurom víz és hevesen ver a szíve.

- Öltözz át… Meg fogsz fázni - dörzsölöm meg a felkarját és megindítom az emelet felé. Ő pedig csak mosolyog, és engedelmesen cselekszik. Figyelemmel kísérem lépteit, míg el nem tűnik a lépcső fordulójában, majd egy megkönnyebbült sóhaj közepette, helyet foglalok az asztal mellett.

- Milyen gondoskodó vagy mostanában - könyököl fel az asztallapra Kibum, és hangjából csak gúnyt tudok leszűrni.

- Mi a gond azzal? - próbálom leplezni gondolataimat és pókerarcot ölteni, de átlát a szitán. Túlságosan is ismernek. Bizonyára ők is furcsának találják, hogy máshogyan próbálok közeledni Taeminhez, mint azelőtt. Bár, sajnálom, hogy ezt a lépést nem tudtam előbb megtenni. Nagyon sajnálom.

- Tudod néha olyanok vagytok, mint két testvér. Teljesen egyformák.

De figyelembe sem veszek Jinki szavait, hiszen tudom, hogy ő más. Hasonlít hozzám, de mégis különbözik.

Ezen gondolatokban merengek, miközben behozom a postát, visszaülök a teám mellé, és átlapozom a reklámújságokat.

Nemsokára a kis maknae dübörög lefelé a lépcsőn, energiától kicsattanva, és lehuppan az asztalmellé, majd tölt magának egy pohár narancslevet.

- Mi a mai program? - érdeklődik.

Jongie szólásra nyitja a száját, de még mielőtt bármit is mondhatna, közbevágok.

- Neked semmi. Te csak maradj itthon, és pihenj - teszem a kezem a vállára, de ő csak kérdő pillantásokat küld felém.

- De nem vagyok fáradt. Különben is csak két nap múlva kezdődik a forgatás, és a hétvégére amúgy is mást terveztem a pihenés helyett - mondja, mint aki vérig van sértve, ha egy kis lazításra utasítják. De hát mit lehet ilyenkor kezdeni? Ő egyszerűen ilyen. Állandóan pörög, és mindig mosolyog. Ezért szerettem belé…

***

De hogyan mondjam meg neki? Egyszerűen menjek oda és minden köntörfalazás nélkül vágjam az arcába? Vagy kivárhatnám azt a négy hónapot, és a sorozat után mondjam el? Nem tudom. Abban viszont biztos vagyok, hogy semmiképp sem az utóbbi. A másik dolog viszont… Hogyan fogadná? Lehet, hogy a nyakamba ugrana, és azt kiabálná „Én is szeretlek!”… De lehet, hogy sírva rohanna el, hogy ő a lányokat szereti. De még, ha így is lesz… nem tudom tovább magamba fojtani.

Határozott léptekkel haladok a konyha felé, ahol Minnie éppen a tányérokért nyújtózkodik a szekrény legfelső polcára, mikor egy lapostányér megindul felé, de még időben elkapom.

- Oh… - mondja esetlenül. - Köszönöm Minho-hyung.

Csendben visszateszem a tányért és becsukom a szekrényajtót, majd felé fordulok.

- Mondani szeretnék valamit.

- Hallgatlak - mondja mosolyogva. Láthatóan nem is sejti mire akarok kilyukadni.

- Rendben. Nem tudom, hogy fogadod majd, de… én nem bírok tovább így élni. Mindenképpen el kell mondanom… hogy érzek irántad.

Látom arcán a meglepettséget, amitől lép is egyet hátrafelé.

- Hogyan? - kérdezi.

Összeszedem minden bátorságom és kimondom.

- Saranghamnida.

Eltávolodik tőlem. Sejtettem, hogy ez lesz…

- É-én… - kezdi -… most erre mit kéne mondanom?

- Nem kell mondanod semmit, de tudnom kell van-e esélyem.

Hátat fordít, és fel-alá kezd mászkálni a konyhában.

- Figyelj… én nem akarlak kényszeríteni semmire, de -

- Adj időt - mondja és leakasztja a fogasról a pulcsiját a kulcsokkal együtt.

- Most hová mész? - kiáltok utána és elkapom a csuklóját, de egyszerűen kirántja a kezét az enyémből.

- Egyedül akarok lenni.

- Taemin!

- Hagyj békén! - és bevágja maga mögött az ajtót.

Az ablakból látom, ahogy rohan a park felé és vissza sem néz. Lehet, hogy most mindent elrontottam.

- Örülök, hogy elmondtad neki.

Megfordulok és Jinkivel találom szembe magam.

- Te tudtad? - pislogok.

- Mind tudtuk. Nem lehetett nem észrevenni, hogy bele vagy zúgva Taeminbe - mosolyog, majd hozzáteszi: - De most hagyd. Hadd eméssze meg a dolgokat.

Eltelt azóta három óra is. Lassan besötétedik, de még mindig nem jött haza.

- Aggódom Taeminért.

- Felesleges, csak egy kicsit később jön vissza - nyugtat Kibum, de nem sok haszna van.

Felmegyek az emeletre és bezárkózok a fürdőszobámba. A tükörbe nézve egy sápadt, nyúzottképű srác bámul vissza rám. Kinyitom a zuhanykabint és megeresztem a csapot. Ruhástól alá állok és hagyom, hogy a forró víz átjárja mindenemet, miközben próbálok csak egy percre nem Őrá gondolni. Kidobálom a vizes gönceimet és elzárom a vizet, majd kitapogatok egy törölközőt. Száraz ruhát veszek és rápillantok az órára.

Fél kilenc. Kint már teljesen sötét van.

***

- Hol van már?! - kiabálok kétségbeesetten, szinte már sírva, az asztallapra borulva, miközben Jinki vigasztalni próbál.

Ismét az órára nézek, ami lassan éjfélt mutat. Velem szemben Kibum ül a széken, karba tett kézzel, lehajtott fejjel és… alszik. A többiek arcára is kiült az álmosság, csak az én szememből tűnt el a könnyekkel együtt.

És akkor szirénát hallok, ami egyre hangosabbá válik, majd hirtelen elhalkul. Cseppet sem bíztató.

Kopogtatnak.

Jonghyun meg ajtót nyitni.

- Jó estét, ez a SHINee dorm? - kérdezi az egyenruhás férfi.

A szívem zakatolni kezd. Rosszat sejtek. Nagyon rosszat.

- Igen… ez - bólint Hyunnie.

- Nemrég, tizenegy óra harminc perckor értesítést kaptunk, hogy egy bizonyos Taemin Lee-t, a SHINee tagját, elgázolták városközponttól nem messze.

Remélem rosszul hallottam. A vérnyomásom az egekben, a lábam a földbe gyökerezve. Nem tudom elhinni, amit hallok.

- Hol van most? - pattan fel Kibum a helyéről, és látom, őt is a sírás környékezi.

- Kórházban.

- Azonnal oda megyünk! Gyerünk srácok! - vezényel Jinki és mind az öten rohanunk a kocsihoz, és száguldunk a kórház felé.

- Ötödik emelet, tizenkettes - mondja az ápoló. Meg sem várom a többieket, rohanok a lépcső felé.

Felérünk az ötödikre, de a tizenkettes kórterembe nem mehetünk be. Az intenzíven fekszik és csak az ablakból figyeljük, ahogy gépekre kötözve, rendszertelenül kapkodja a levegőt.

Kijön az orvos és közli, bemehetünk, de csak rövid időre.

Csendben állok az ágy mellett, és nem tudom, mit mondhatnék. Minnie sápadt arcára nézek, rögtön elfog a sírás, de leguggolok mellé és megszorítom a kezét.

- Sajnálom - ennyit tudok kinyögni és az ágy szélére borulok.

- Hé… nézzétek - szól Jinki.

Felnézek és látom, Taemin ébredezik. Rám néz, és halványan elmosolyodik.

- Taemin, én annyira sajnálom, nem akartam, hogy…

Megingatja a fejét, jelezvén, hogy hallgassak el.

- Gondolkoztam - mondja halkan, amennyire egy levegőből futja neki. Beszélni is alig bír, de azért folytatja.

- Azt mondtad, szeretsz…

- …én is szeretlek. ♥