2. fejezet: Én megmondtam
Gikwang
- Jól van, akkor mára ennyi.
- Hála az égnek - könnyebbülök meg. - Elképesztő, hogy
Doojoon mennyit bírja jártatni a száját - hajolok oda Hyunseunghoz.
- Ezt hallottam - húzza fel az orrát a colos és már le is
lécel.
- Tudod, hogy nem érti a tréfát, ne csesztesd folyton - néz
rám Dongwoon.
- Nem csesztetem, én halál komolyan mondtam - vágok
pókerarcot, de hiába, rögtön előtör belőlem a nevetés.
- Ezért most tuti nem kapsz vacsorát - mondja Hyunseung
kárörvendően.
- Az ilyen esetekre van az éjjel-nappali diszkont a sarkon -
dugom ki a nyelvem, és elindulok a parkolóba.
- Remélem Doojoon még nem ment el. Nehogy már öten
szorongjunk egy kocsiba - panaszkodik a libasor végén Yoseob.
Amint kiérünk az épületből, rögtön megpillantjuk a kocsi
előtt tipródó Doojoont, aki szerintem a haját tépné, ha egy perccel később
érünk ki, és tuti elhúzza a csíkot.
Fele banda az ő kocsijába, fele banda az én kocsimba száll
be, majd kigurulunk a parkolóból, egyenesen a dorm felé.
Elképesztő, hogy még késő délután is ekkora forgalom van,
ami nélkül általában tíz perc alatt hazaérünk, így viszont húsz perc is kevés
hozzá.
Nagy nehezen hazaesünk 6 óra tájt, már majdhogynem sötét is
van. Ha most hirtelen megkérdezné valaki, hogy miről volt szó a durván öt órás
megbeszélés alatt, isten bizony nem tudnám megmondani. De hát ezért van nekem
itt Hyunseung, ő az agy, aki mindig mindent tud.
Rövid lépcsőút után felérünk a második emeletre, ahol már
vár minket a szép tágas lakásunk és a hívogatóan puha ágyikóm, ami alig várja,
hogy belefeküdjek egy ilyen hervasztóan unalmas megbeszélés után. Még jóformán
be sem lépek a szobaajtón, máris bezuhanok a hatalmas párnák közé, amik az ágy
végében tornyosulnak. Előveszem a mobilomat, hogy megnézzem nem keresett-e
valaki, de miután csak az üres híváslistára meredek a kijelzőn, úgy döntök,
hogy felhívom az én drága Taeminemet.
Tárcsázok. Foglaltat jelez. Valószínűleg még nem kapcsolta
be, vagy megint anyucival trécsel…
Narrátor
Nos, azt hiszem Taemin most nagyon örülne, ha anyucival
trécselhetne. De sajnos Gikwang ezúttal bakot lőtt, ugyanis sem kikapcsolva,
sem pedig vonalban nem volt az a mobil, csak kettétörve, alkatrészeire szakadva
a metróalagút egyik szegletében…
Persze a Beast tagok erről mit sem sejtve, teljes
nyugalomban álltak neki a vacsorának. De nem tartott sokáig ez a nyugalom.
Legalábbis addig, amíg Yoseob be nem kapcsolta azt a dobozt, amit rádiónak
hívunk.
„… baleset történt a
szöuli metró Gubanpo végállomásán. A szerelvény a kilences vonalon haladt, és
több ember azt állította, hogy a jármű az indulásától fogva nem állt meg egy
megállón sem, emiatt volt ma fennakadás a városban. A metró végül Gubanpo
végállomásán állt meg mikor nekicsapódott az alagút végén levő falnak, ami
robbanást idézett elő. A károk…”
- Kapcsold be a tévét! - kiáltott rá Gikwang Doojoonra.
A híradóban szintén a metróbalesetről volt szó, ami ma
délután történt.
„Szemtanúk állítása
szerint, a metrón nem tartózkodott más, csak a SHINee csapat egy tagja, Lee
Taemin. Ezt a biztonsági kamera felvételei is igazolták. A rendőrség szóvivője
elmondta, hogy indulásnál a felvételeken látszott a sofőr a vezetőfülkében,
viszont a végállomáson lévő kamera felvételén már nem vezette senki a járművet.
Valószínűleg ez okozta a balesetet. Lee Taemint, a rendőrség kiérkezésekor nem
találták a járműben, jelen pillanatban rendőrök és tűzoltók keresik. A szóvivő
elmondása szerint nem sok esély van rá, hogy túlélte a robbanást. Arról nincs
hír, hogy a SHINee többi tagja, hogy viseli ezt a csapást.”
Gikwang
A hallottak sokkolnak, a szívem a torkomban dobog, és a
frász jön rám, mikor megszólal a telefon a zsebemben.
Jinki hív.
Felveszem, és már kérdeznék, de megelőz.
- Nézed a híradót? - kiált bele a telefonba.
- Igen és -
- Akkor hogy lehet ez?! Úgy volt, hogy te hozod haza, nem?!
- Igen, de közbejött egy megbeszélés, és -
- Mért nem adtad oda neki a kocsit?!
- Én akartam, de azt mondta inkább metrózik, mert közelebb
lakik és -
- Hogy lehettél ilyen felelőtlen?! Te vagy az idősebb neked
kéne több eszednek lennie! Tudod, hogy nem akar mások terhére lenni, ezért nem
fogad semmilyen szívességet, de az isten szerelmére, ha azt mondja, hogy inkább
metróval megy, mért hagyod?! - hallom, ahogy zilál a vonal másik végén, és alig
bír beszélni.
- Az anyja majdnem szívinfarktust kapott, mikor meghallotta.
Percenként telefonál ide, hogy megtalálták-e már. Ha valami baja esik, én nem
is tudom mit csinálok veled… - mondja és lecsapja a telefont.
Ilyen nincs. Én mondtam neki, hogy vigye el a kocsit, de ő
hajthatatlan volt, és… a fenébe! Miért pont az a metró?!
A többiek mind rám merednek, engem meg a sírás környékez, és
fogalmam sincs, mit mondhatnék.
- Én megmondtam!
Mindenki hibázik néha.
Van, aki egy
füllentéssel megússza, és minden megy tovább, mintha misem történt volna.
De van, aki bele sem
gondol a következménybe, és elköveti azt a hibát, ami egy ember életébe
kerülhet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése