Chapter 4.
A sok fáradságos munka végül eredményt hozott. Kemény egy
héten volt túl a csapat, ám Taeminnek valahogy mégis repülni látszott az idő.
Izabella mellett felhőtlen jókedvvel teltek a napok, míg elérkezett a koncert
estéje.
- Figyelem, öt perc és kezdünk! – kiáltott be az öltőzőbe
egy staff. – Hol van Taemin?
- Azt hiszem, kiment a mosdóba – szólalt meg Bell miközben
igyekezett mindenben a tagok segítségére lenni.
- Ilyen sokáig van a mosdóban? – kérdezett vissza a
szemüveges férfi.
- Megyek, utána nézem – nyugtatta le a lány, és kilépett a
folyosóra, ahonnét háromajtónyira volt a férfi mellékhelyiség.
- Taemin – kopogott óvatosan. – Minden rendben? Régóta
időzöl bent…
Az említett hirtelen összerezzent az ajtó túloldalán.
- P-persze, egy perc és megyek! – kiabált ki és gyorsan
elpakolta a csap széléről a dolgait egy kis neszesszerbe. – Itt vagyok! –
tárult fel az ajtó.
- Siess, öt perc múlva kezdés, a tömeg már őrjöng! – mondta
Izabella izgatottan.
- Készen állok! – húzta ki magát a maknae, és lendületesen
megindult az öltöző felé, ám a második lépés után hirtelen elszédült.
- Oh! Oppa, jól vagy? – támasztotta meg hátulról Bell, és
ijedt szemekkel fürkészte a szőke arcát. – Olyan sápadt vagy, jól érzed magad?
- Nyugalom, semmi bajom – tette kezét megnyugtatóan a lány
vállára. – Csak egy kicsit megszédültem, ez előfordul koncert előtt. Tudod az
adrenalin – vakarta meg a tarkóját.
- Biztos jól vagy? – kérdezte Izabella még mindig aggódóan.
- Egész biztos – hangzott a határozott válasz.
- Egy perc és kezdés! – kiáltott újra a staff.
A csarnokban minden elsötétült. Megszólalt a zene, majd
kigyúltak a fények, a tömeg hangos sikítozásban tört ki. Jonghyun tűnt fel az Y
alakú színpad elején. A reflektor kéken világította meg ezüstszínű zakóját,
amitől úgy ragyogott, mint az esthajnalcsillag a tenger fölött, a horizonton.
„Yeah, SHINee World…”
– szólt a zene, mire Minho és Key tűntek fel. A reflektor őket is
megvilágította, akárcsak Jonghyunt.
„Get a break down!”
– majd Onew és Taemin.
Mindannyian a színpad elejére indultak, közben táncoltak és
énekeltek, amennyire csak kitelt tőlük. Elérték a színpad csúcsát, mire mind a
hatvanezer rajongó együttesen sikított fel.
Bell is sikított a színpad melletti díszpáholyból, és
szemével mindvégig követte a szőke hercegét. Egy pillanatra sem tudta levenni
róla tekintetét.
***
Mikor a Lucifer utolsó üteme is lecsengett, hatvanezer
sikoltás töltötte be a teret. Magyarország zenetörténelmében is mérföldkövet
jelentett a teltházas SHINee World koncert. Büszkeséggel töltötte el a fiúkat,
hogy ebben a kis országban is mennyi és mennyi szeretetet kapnak a rajongóktól.
Már csak a finálé volt hátra. Ismét megszólalt a zene, és a
tagok minden erejükkel beleadtak apait, anyait az utolsó számba. Taemin
felnézett a díszpáholyba, ahol a kedves arc ujjongva integetett vissza, és két kezét
ökölbe szorítva kiabálta, hogy: FIGHTING!
A kis maknae összeszedte minden erejét, ami még maradt
benne, és bedobta a szólótáncot. Őrülten mozgott az ütemre, szólója már majdnem
elérte a tetőpontját, de akkor hirtelen megtorpant és kezét a mellkasához
kapta. Megingott lába alatt a talaj és erőtlenül csuklott össze. Bell rémült
sikoltásának hangja csengett fülében, majd végleg elsötétült minden…
***
Feszült volt a légkör a megyei kórház folyosóján. A tagok és
Bell is teljesen kikészülve, sokkolt állapotban meredtek az intenzíven fekvő
szőkeségre. Arca sápadt volt, olyan fehér akár a fal, beesett szemei alatt
táskák éktelenkedtek. Mindegyikükben ott motoszkált a kérdés:
„Ez hogy lehet?”
Jinki mindvégig magát okolta, hogy talán nem fordított elég
időt rá, annyira lefoglalta, hogy minden olajozottan menjen a koncert alatt.
Néhány staff tag hangja hallatszódott a folyosóról, amint riporterek hadával
vívnak vérre menő csatát. Hiába, a híréhes piócák itt sem hagyták nyugodni a
csapatot.
A főorvos úr lépett melléjük, és közölte a fejleményeket.
- Vizsgálatok során doppingszert mutattunk ki a
szervezetéből, ez okozhatta a majdnem szívrohamot. Éppen túlélte, de a szíve
továbbra is gyenge – mondta, majd összerendezte a papírjait és beengedte őket a
kórterembe.
Bell leroskadt az ágy szélére, megfogta Taemin kezét és csak
sírt szüntelenül.
- Mért tetted? – emelte fel a fejét, és kisírt szemeivel a
rezzenéstelen arcot figyelte.
Mindenkit ez a kérdés foglalkoztatott. Mi oka volt, hogy
begyógyszerezze magát éppen a koncert előtt? Hiszen soha nem volt semmi gondja
azzal, hogy nem bírta végigcsinálni. Minden egyes koncertet olyan beleéléssel
és odaadással csinált, hogy semmi szüksége nem lett volna efféle módszerekhez
folyamodni. Akkor miért?
Ismét csend telepedett a szobára. Lélekben mindenki
imádkozott, hogy csak rosszabb ne történjen. De a sors keze, mint mindig, most
sem hagyta befejezetlenül azt, amit elkezdett.
Az orvosi műszer hirtelen sípoló hangot hallatott.
Bell vérnyomása az egekbe szökött, szíve vadul kalapált és
kétségbeesetten segítségért kiáltozott. Jonghyun és Kibum azonnal rohantak,
hogy előkerítsék a főorvost, aki pillanatokon belül érkezett is két nővér
kíséretében. Jinki és Minho együttesen fogták le Bellt, aki nem volt hajlandó
tágítani a fiú mellől.
- Nem! Nem hagylak itt! – kiabálta a sírástól elfojtott
hangon.
- Defibrillátort! – szólt az orvos a nővérnek, aki azonnal a
keze ügyébe helyezte a műszert.
- Töltés – összedörzsölte, majd az elektródákat Taemin
csupasz mellkasára helyezte. – Hátra!
Az elektromos töltés hatására Taemin egész teste
megemelkedett, majd azonnal vissza is zuhant az ágyra.
- Töltés újra – szólt ismét az orvos, és újabb elektromos
áramot küldött a mellkasába.
- Újra.
- Újra.
Bell már a sírógörcs határát súrolta, mikor a főorvos
felhagyott a további hasztalan újraélesztéssel.
- Nagyon sajnálom… - mondta, és lassan kihátrált a szobából.
Nem igazán hatotta meg, hiszen orvos… Nap, mint nap megtörténnek vele ilyen
dolgok.
Izabellából kitört a fékezhetetlen roham, Taemin mellkasára
borult és öklével ütni kezdte azt.
- Nem hagyhatsz itt, hallod?! Nem hagyhatsz itt! – kiabálta,
ahogy a torkán kifért, közben mellkasát ütötte teljes erejéből, ahogy csak bírta.
– Nem hagyhatsz itt… - hangja fokozatosan elhalkult, míg végül csak a keserves
zokogás hallatszott.
A többiek is lassan az ágy köré gyűltek. Nem szóltak, csak
figyelték a sápadt arcot, és bár próbáltak erősek maradni, tekintetük
elhomályosult a felgyülemlő könnyektől, amik lassan, csendben gurultak végig
arcukon. Elviselhetetlen érzés gyötörte a lelküket. Fájdalom és zokogás hangja
töltötte meg a levegőt…
Egy hang.
Egy pittyenő hang… és még egy. Egyszerre kapták tekintetüket
az orvosi műszerre, amin apránként emelkedett a pulzusszám. Bell még mindig
szorosan fogta Taemin kezét. Hirtelen megrándult a kisujja, majd a pulzusa is
megemelkedett.
- Oppa! – kiáltott új remény fejében.
Mintha visszanyerte volna eredeti színét, úgy ömlött Taemin
arcába a forró vér. Szemét összeszorította, majd fokozatosan megpróbálta
kinyitni. Pupillája kitágult, bántotta szemét a fény. Lassan felnyitotta, és
mikor homályos látása kitisztult, ijedt arcokkal találta szembe magát.
- Felébredt! – kiáltotta el magát Bell és könnyes szemekkel
borult a mellkasára. – Oppa, ilyet ne csinálj többet! Tudod, hogy
megijesztettél minket? Már azt hittük elveszítünk – szája remegett a sírástól
és még szorosabban ölelte.
Taemin csak értetlen arccal nézte a mellette zokogó lányt,
lassan felült, majd kérdőn nézett a fiúkra és vissza rá.
- Te meg… ki vagy?
Folytatása következik...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése