ADONIS

- Wu Fan! Igazgatói iroda! MOST!

Belezengett az iskola a songsaeng-nim hangjába. Az említett gúnyosan elmosolyodott, átvetette vállán az iskolai egyenkabátot, és hosszú léptekkel célba vette a harmadik emeleti folyosót.

Már megint.

Mért van az, hogy a menő srácok felhatalmazva érzik magukat arra, hogy minden disznóságot elkövessenek? Lógnak az órákról, tiszteletlenek a tanárokkal, lenézik a diáktársaikat, és ennek tetejében mégis az összes lány a lábaik előtt hever?

Megáll az eszem.

- Hol is tartottam? Ja, igen – zökkent vissza Jung songsaeng-nim az előbbi kis incidens után. – Tehát, a holnapi kirándulás – vázolta a következő napirendi pontot. – Gyülekezés háromnegyed nyolc előtt a főkapunál, a busz pontban nyolckor indul. Senkire nem várunk, aki késik, az itt marad. Ételt, italt és a kempingfelszerelést mindenki biztosítja magának, ahogy azt már megbeszéltük. Kérdés?

Síri csend támadt az osztályteremben.

- Akkor mára ennyi. Vége az órának – mondta, azzal hóna alá vágta a naplót és komótosan kisétált a teremből.

Hatalmasat ásítva nyújtóztattam ki elgémberedett végtagjaimat. Könyveimet a táskámba suvasztottam, hátamra csaptam és amilyen gyorsan csak vitt a lendület, elhagytam az iskola kapuit.

***

Másnap reggel nyúzottan ébredtem. Egyáltalán nem volt kedvem kirándulni menni, főleg nem úgy, hogy tudatában voltam a ténynek, hogy egy légtér alatt kell lennem Wufan-nal. Nincs az a szó, amivel megfelelően ki tudnám fejezni, mennyire utálom az ilyen önimádó seggfejeket.

Kelletlenül pakoltam össze a hátizsákomat, megreggeliztem, majd elköszöntem anyuéktól, és indultam a sulihoz.

Mikor megérkeztem már szinte mindenki ott volt. Felszálltam a buszra, és rögtön megpillantottam a legjobb barátnőmet, aki szerencsére foglalt maga mellett egy helyet.

- Mindenki megvan? – hallottuk a songsaeng-nim hangját.

- Wufan még nincs itt – szólt valaki hátulról.

Hát persze, hogy is érhetne ide időben. A menő srácoknak mindig el kell késniük.

- Még egy percet várunk, aztán indulunk – mondta a tanárnő ellentmondást nem tűrve.

Abban a pillanatban esett be az említett. Jung songsaeng-nim sóhajtott egyet, láthatóan ő is inkább itthon hagyta volna, de a sors nem így akarta.

- Kris!

- Gyere haver, foglaltunk helyet – kiáltottak hátul a spanok, mire a szőke ciklon vigyorogva megindult feléjük.

- Rendben, mindenki üljön le, indulunk – jelentette ki a tanárnő, majd a busz lassan kigurult a suli parkolójából.

*

Miután felállítottuk a sátrakat, készülődni kezdtünk az ebédhez. Jung songsaeng-nim sürgött-forgott a grillsütő körül mire elkészült a főétel. Tányérokkal a kezünkben sorakoztunk, várva, hogy csillapíthassuk korgó gyomrunkat.

Épp sorra kerültem volna, mikor valaki pofátlanul betolakodott elém.

- Ya! Várj a sorodra! – förmedtem rá, mire hátra fordult, így szemben találtam magam a legnemkívánatosabb személlyel.

- Hogy mondod?

- Azt mondtam, várj a sorodra! – ismételtem és odébb löktem.

- Ya – sziszegte, miközben gyilkos pillantásokat vetett rám.

- Ott a sor vége – mutattam hátra, majd diadalittas mosollyal hátat fordítottam neki.

- Ya – szólt erényesebb hangon, és megragadta a csuklómat, aminek következtében elejtettem a tányért, így az hangos csörömpöléssel millió darabra törött.

- Szerencsétlen.

- Eressz el! – kiáltottam.

- Elég legyen! – rivallt ránk Jung songsaeng-nim. – Mi folyik itt?!

Egymás szavába vágta próbáltuk elmondani, aminek a vége megint csak az lett, hogy hangos szócsatába bocsátkoztunk.

- ELÉG! – kiáltotta, mire mindketten elhallgattunk. – Büntetésből, ma ti ketten fogtok mosogatni! – utasította, azzal lezártnak tekintette a beszélgetést.

- Kösz szépen – fújtatott Kris.

- Magadnak köszönd!

- MOSOGATNI!

- Igen, songsaeng-nim – hajoltunk meg.

- Mi lenne, ha nem csak állnál és bambulnál, hanem segítenél is valamit? – mordultam rá a szőkére, aki karba tett kézzel támasztotta a fa törzsét, mintha attól félne, hogy ki fog dőlni.

- Nem érhetek a mosószeres vízhez, allergiás vagyok a vegyi anyagokra – mondta közömbösen, és körömágyát kezdte vizsgálgatni.

- Csodás – sóhajtottam, és beletörődtem a sorsomba. – Kész élmény lesz ez a kempingezés. Elmondhatom, hogy a nagyságos Wu Fan miatt szívtam egész nap.

- Mi van?

- Jól hallottad! – köptem elé, és duzzogva visszatértem a tányérok öblítéséhez.

Kris fújtatott egyet mögöttem, majd hirtelen megragadta a karomat, és az erdőbe ráncigált, a lehető legmesszebb a többiektől. Ingerülten lökött neki egy termetes fa törzsének, majd tenyerét megtámasztotta rajta, és szikrázó pillantásokat vetett rám.

- Mégis mit tettem, amiért ennyire gyűlölsz? – förmedt rám.

Megrökönyödésemben megszólalni sem tudtam, csak vártam, hogy végre kiszabaduljon a tüdőmben rekedt levegő.

- Hallod magad egyáltalán, amikor beszélsz? – préseltem ki magamból a kérdést. – Egy önző, önimádó, sznob bunkó vagy, semmi több. Azt hiszed, mert menő vagy és a lányok hanyatt vágják magukat előtted, jogod van arra, hogy lenézd az embereket? Szállj le a magas lóról, mert előbb, vagy utóbb koppanni fogsz! – nem kerteltem, keményen az arcába vágtam a véleményem.

Megilletődött arccal állt előttem, tekintetét kapkodta ide-oda, amiből arra következtettem, hogy a megfelelő kifejezést keresi, amivel reagálhatna, de nem akadt szó a nyelvére.

- Ez most fájt – szólalt meg végül. – Komolyan ez a véleményed rólam? Szerinted én csak egy sznob bunkó vagyok? – hangja egyre ingerültebbé vált.

- Ez a véleményem – erősítettem meg, noha legbelül kezdtem megijedni tőle.

Arca dühösről hirtelen gúnyos kifejezésre váltott, és közelebb hajolt, amitől reflexszerűen behúztam a nyakam, ezzel is növelve az arcunk közötti távolságot. Általában felmegy bennem a pumpa, ha csak az álszent képére gondolok, de most igenis belepirultam a gondolatba, hogy itt áll előttem, és szinte meggyilkol egyetlen pillantással. Így közelebbről nézve egész jóképűnek tűnt, és szomorú de be kell vallanom, hibátlan. Egyszerűen túl tökéletes, nem csoda, hogy minden lányt megbabonáz egyetlen pillantással.

- M-most mért vigyorogsz? – dadogtam.

- Van egy ajánlatom.

- Miféle ajánlat? – ráncoltam a homlokom.

- Randizz velem. És ígérem, megváltozok.

Állam a talajt súrolta, mikor eljutottak a fülemig a szavak. Szólásra nyitottam a számat, de rögtön be is csuktam, majd megint szólni akartam, de képtelen voltam.

Jól hallottam, tényleg azt mondta, hogy randizzak vele?

- Te más vagy, mint a többi. Nem köntörfalaztál, egyszerűen a szemembe vágtad az igazságot, és ez tetszik. Bírom az őszinte lányokat.

- Hé, fékezd a nyelved adonis! Nem leszek a kabalabarátnőd egy olyan ígéret fejében, amit képtelen vagy betartani – tiltakoztam, és megpróbáltam villámgyorsan eliszkolni előle, de gyorsabbnak bizonyult nálam. Elkapta a csuklómat és hirtelen szembe fordított magával.

- Ebből látszik, mennyire nem ismersz – mosolygott gúnyosan. – Jobban meg kell ismernünk egymást randizás közben. Kezdjük ezzel – mondta, azzal magához rántott, kezeit pedig átfonta derekam körül.

Innen már nincs menekvés. Tudtam mi fog következni, de szerettem volna azt hinni, hogy ez csak egy rossz álom, és nem a valóság.

- De mért én? – suttogtam ajkaitól néhány centire. – Bármelyik másik lányt megkaphatnád.

- Pont ezért – mondta. – Mert őket megkaphatnám…

Bizsergés járta át az egész testem, amint megéreztem forró leheletét. Összeszorítottam a szemem és vártam az ítéletet.

Kételyeim azon nyomban szertefoszlottak, mikor puha ajkai az enyémhez értek.

Egyszerre éreztem magam a mennyben és a pokolban, felhőn lebegve és perzselő tűzben, de nem tudtam ellenállni. Túl jól csinálta… megint. Elcsábított az érzés, én pedig engedtem neki, és belementem a kis játékába.

Ügyes húzás volt, Kris…

END