Chapter 13.
- Nagyon régi ügy ez már kettejük között…
Nagyot kortyolt a sörből, és belekezdett.
- 1990-ben történt, akkor látta meg a napvilágot egy Wu Fan nevű kissrác egy hátrányos helyzetű családban, Guangzhouban. Sajnos ennek nem mindenki örült, a szülők napi rendszerességgel összevesztek, ami váláshoz vezetett, így három éves korában anyjával Vancouver-be költöztek. Nehéz gyerekkora volt, sokszor keveredett verekedésbe a diáktársaival és más srácokkal a városban. Miután kijárta az iskolát, visszaköltöztek Kínába, édesapja abban az évben halt meg.
- Meghalt az apja? – kerekedtek el a szemeim. – Erről egyáltalán nem is beszélt…
- Nem rázta meg túlságosan a dolog. Sosem volt jó viszonyban vele – fejtette ki. – Azután ismerkedett meg Kim Jun Myeon-nal.
- Elválaszthatatlanok, legjobb barátok lettek.
Suho és Kris, mint legjobb barátok. Ez elég hihetetlenül hangzik, azok után, hogy a hajón majdnem kinyírták egymást.
- És mi történt velük?
- Közéjük állt.
- Micsoda? – vontam fel a szemöldököm.
- A szerelem.
Hirtelen az ütő is megállt bennem.
- Kris szerelmes lett egy lányba – itt tartott egy kis hatásszünetet – Úgy hívták Cha Byul Ah.
- Junmyeon féltékeny volt rá. Nagyon féltékeny. Krisnek mindene meg volt, hihetetlenül boldognak érezte magát Byul Ah mellett, aki rendkívül jó hatással volt rá. Lassan kivált abból a bűnös körből, amibe Junmyeonnal együtt óvatlanul belesétáltak. Mindkettőjüket beszippantotta a drog bűvköre. Byul Ah mindent megtett azért, hogy Kris ne tartozzon közéjük, míg Junmyeon egyre mélyebbre süllyedt. Nem igazán nézte jó szemmel, hogy barátja kezd elszakadni tőle. Dühös volt rájuk, és meg akarta bosszulni a lelkében ejtett sebeket.
Elcsábította a lányt, Krist pedig feljelentette a rendőrségen, mint illegális drogcsempészt, de mivel akkor még kiskorú volt, csak néhány nap fogdára ítélték. Ez az idő azonban tökéletesen elég volt Junmyeonnak ahhoz, hogy pontot tegyen a dolog a végére.
- Mit csinált? – tördeltem az ujjaimat izgalmamban.
- Megölte – itt elhallgatott.
- M-megölte Byul Ah-t? – hűltem el. Max bólintott, majd erőt vett magán és folytatta.
- Kris teljesen összetörött. Hónapokig orvosi kezelésre szorult, olyan mély depresszióba esett. Azután döntött úgy, hogy új életet kezd. Maga mögött hagyta azt a Wu Fan-t, aki a saját gyengesége miatt kereste a bűnözők világában a megváltást. Nevet változtatott, Kris Wu-ként beállt az ügynökeink közé és megesküdött, hogy hűvösre teszi Junmyeont, amiért tönkre tette az életét és elvette tőle a lányt, akit szeretett.
Lassan kezdett összeállni a kép. Minden apró darab, amit eddig nem értettem, most a helyére került. Már csak egyetlen dolog nem volt világos.
- Honnan tudod mindezt?
Max, mintha csak tudta volna, hogy ez a kérdés fog következni. Vonakodva, de végül szólásra nyitotta száját:
- Onnan, hogy… Byul Ah az én kishúgom volt.
- Az… az meg, h-hogy lehet? – akadtak bennem a szavak.
- A fogadott testvérem volt – mondta lehajtott fejjel. Rendőrfőnökként erősnek kellett mutatnia magát, de a szemei akárcsak mindenki mást, őt is elárulták.
- Nagyon sajnálom – nyilvánítottam részvétet.
- Ami volt elmúlt – állt fel, majd megszorította a vállamat. – Épp ezért… nagyon vigyázz magadra – mondta. – Ha rád nézek, mintha csak őt látnám.
Felkapta italát és mosolyogva távozott.
*
„… mintha csak őt látnám.” – visszhangoztak még fülemben a szavai, miközben szedtem fölfelé a lépcsőfokokat, kezemben egy pokróccal és forró kávéval. Most rajtam volt a sor.
Hűvös szellő csapta meg az arcom, amint kiléptem a tetőre. Halk léptekkel közeledtem a trafóházhoz, majd letelepedtem mellé és felé nyújtottam a kávét.
- Tudtam, hogy itt leszel – mosolyogtam.
Fél szemmel rám pillantott, majd elvette kezemből a forró italt.
Szétbontottam a gondosan összehajtogatott plédet és betakargattam vele magunkat, ő pedig egy szót sem szólt. Csak ült csendben, miközben nézte minden egyes mozdulatom. Vártam, hogy mikor kapom meg a napi adag oltásomat, de ezúttal elmaradt. Nem szólt, fejét hátravetette és csak kémlelte a végtelen csillagos eget.
- Úgy érzem, – szólalt meg – újrajátszódik a múlt. Hirtelen feltűntél, csak a baj hozod a fejemre, és állandóan zűrbe keveredsz, ennek ellenére mégis úgy érzem, kötelességem megvédeni téged, mert – itt elakadt. Tekintetét ide-oda kapkodta, láttam rajta, hogy alaposan átgondolja azt, amit mondani akar.
- Amikor azt kértem, tartsd távol magad Suhotól…
Egyszerre lepörögtek lelki szemeim előtt az események, az első találkozástól kezdve egészen eddig a pillanatig.
Úgy érzi, újrajátszódik a múlt? Egyszer csak megjelentem én, és fenekestől felfordítottam az életét, ő pedig mindvégig óvni próbált… Meg akart óvni Suhotól, mert akárcsak Max, ő is Byul Ah-t látja bennem.
Minden világossá vált. Szörnyű beismerni, hogy mindvégig neki volt igaza, és Suho akart kihasználni azzal, hogy a bizalmamba fogadom, Krist pedig ellököm magamtól.
Milyen ostoba vagyok.
- Sajnálom – szöktek könnyek a szemembe. – Nagyon sajnálom…
Kris
- Kérlek, ne sírj – mondtam halkan.
Nem szeretem azt látni, hogy egy lány sír. Különösen nem az a lány, akit…
Egy idő után abbamarad a keserves zokogás hangja. Elaludt. Álomba sírta magát, egy olyan dolog miatt, amit nem is ért igazán.
Akkor megszólalt zsebében a mobilja. Elővettem a készüléket, aminek a sarkában már villogott az ’öt nem fogadott hívás’ üzenet.
Megnyomtam a zöld gombot és beleszóltam:
- Cha Byul Yi telefonja.
- Kris, te vagy? – hallottam meg Luhan hangját a vonal túloldalán. – Hova tűntetek? Napok óta nem érem el egyikkőtöket sem. Hol a fenében vagytok?! Ugye nem történt semmi baj? – kérdezte rémülten.
- Sajnálom. Ne aggódj, még ma este visszaviszem Byulyit a kollégiumba – mondtam, azzal kinyomtam.
Zsebembe tettem a mobilt, ölembe vettem a békésen szuszogó lányt, és lebaktattam vele a mélygarázsig, majd autóba ültetve, az East Side-hoz vezettem.
Az épületben már sötét volt. Ölemben fogva vittem fel a második emeletre, majd szobájának ajtaja előtt a zsebében kezdtem kutakodni, remélve, hogy a kulcsot is megtalálom.
Sikerrel vettem az akadályt, miután bejutottam a szobába, óvatosan az ágyra fektettem, betakartam, a kulcsot és a mobilt pedig az éjjeli szekrényre helyeztem.
Utoljára arcára pillantottam, és becsuktam magam mögött az ajtót.
Fogalma sem volt, mi történik valójában, habár tudom, hogy Max biztosan kitálalt neki rólam. Nem követhetem el még egyszer ugyan azt a hibát. Még egyszer nem.
Újra a startkockára léptünk Junmyeon játékában. Megpróbálja ugyan azt eljátszani, mint tíz évvel ezelőtt, de most már előre tudom minden lépését. Tudom azt is, hogy akkor este, nem csak szimplán „felvidította” Byulyit. Minden ennek a gondosan kitervelt játéknak a része, mégis… mikor láttam, hogy megcsókolja, olyan érzés volt, mintha lyukat ütöttek volna a mellkasomba.
Megint rám talál az a lány, és ő megint elveszi tőlem.
Folytatása következik...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése