Kris
Byulyi kétségbeesetten kapkodta a fejét hol rám, hol Junmyeonra, de sajnos sem a hely, sem az idő nem volt alkalmas a magyarázkodásra.
- Feküdj! – kiáltottam, mire Byulyi gondolkodás nélkül hasra vágta magát, majd megcéloztam Junmyeon kezében a fegyvert és lőttem.
Fájdalmas hangot hallatott miközben kifordult kezéből a pisztoly. Kihasználtam a néhány másodperc tehetetlenségét, azonnal nekirontottam és egy jobb öklöst küldtem a képébe. Vállait a padlóra szorítottam és teljes súlyommal ránehezedtem, de kiszabadította lábait, majd hirtelen bukfencet hánytam feje felett, ahogy lerúgott magáról.
A jóöreg Kim Junmyeon. Ha belegondolok, hogy tőlem tanult mindent és most ellenem használja… Felháborító.
Újból nekirugaszkodtam és ledöntöttem a lábáról, majd ismét a padlón folytattuk az ökölharcot. Csak nem adta meg magát, de nem hagytam, hogy felülkerekedjen rajtam. Sikerült megragadnom kabátja gallérját, felrántottam a földről és könyökömmel erős ütést mértem az oldalára, amitől összegörnyedt és térdre kényszerült.
- Vége a dalnak Junmyeon. Add fel.
Négykézláb araszolt a padlón, mind hátrált, ahogy közeledtem felé, míg neki nem ütközött a faládáknak.
- Túl naiv vagy, ez a te legnagyobb problémád – kuncogott gúnyosan.
- Kris, a pisztoly!
Basszus!
Junmyeon abban a pillanatban elrugaszkodott a ládától és mielőtt léphettem volna, a tőle néhány méterre heverő fegyverre vetette magát. Előkaptam saját pisztolyomat, de gyorsabb volt nálam. Torkomnak szegezte fegyverét, én pedig az övének az enyémet. Meredten álltunk egymással szemben, míg szemeink szikrákat hánytak a másikra.
- Na és most mi legyen? – kérdezte. – Lelőjük egymást, mint régen a vízipisztollyal?
- Ch – sziszegtem összeszorított fogakkal. Egy határozott mozdulattal kiütöttem kezéből a pisztolyt, megragadtam a csuklóját, hátracsavartam a karját, és térdre kényszerítettem.
- Na most kis a naiv?
- Még mindig te – mondta gúnyosan.
- Vigyázz! – hallottam Byulyi kiáltását, de akkor Junmyeon kicsavarta kezét az enyémből és valami fehér ampullát vágott a belső combomba, amitől fájdalmasan felordítottam, térdre zuhantam ő meg egérutat nyerve megcélozta a hajóablakot, majd azt kitörve a vízbe ugrott.
Hirtelen elszédültem, ahogy kitéptem a jókora tűt a lábamból. Mit adott be az a szemét?!
Látásom elhomályosult, kivert a víz és már csak annyit éreztem, hogy végleg elhagy az erőm, végtagjaim felmondják a szolgálatot, testem pedig erőtlenül zuhan a padlóra. Utoljára egy kétségbeesett kiáltást hallottam, hideg kezeket éreztem az arcomon, majd képszakadás…
***
Byulyi
Nem bírtam nyugton maradni, az agyam megállás nélkül kattogott. Egyfolytában Suho… vagyis Junmyeon járt a fejemben és az, amiket mondott.
„Csak azt ne mondd, hogy bedőltél ennek a pojácának. Eljátssza előtted a kemény zsarut, de közben ugyan úgy be van mocskolva a neve, mint az enyém. Nem igaz, Wu Fan?”
Wu Fan, mi? Kezdettől fogva hazudott nekem. Suhonak teljesen igaza volt, csak megjátssza magát előttem, kihasznál önös érdekekből, és úgy tesz, mintha érdekelné a sorsom? Nevetséges.
Pedig akkor este a kollégium erkélyén ücsörögve, minden szava őszintének tűnt. Őszintén hittem neki. Ez annyira jellemző rám.
Idegesen trappoltam felfelé a lépcsőn a gyengélkedő szoba felé. Válaszokat akartam kapni méghozzá most azonnal.
- Kris! – rontottam be az ajtón, ami a lendülettől hangosan nekicsapódott a falnak.
Ő persze ügyet sem vetett rám, csak ácsorgott az ablak előtt, és bámészkodott kifelé, infúzióra kötve, valami fehér, kórházi pizsamának ható ruhában.
- Beszélnünk kell.
- Nem vagyok beszédes kedvemben – mondta az ablaknak.
Megint ez a bunkó nemtörődöm stílus.
Ökölbe szorult a kezem, és nehezen tudtam türtőztetni magam, hogy bele ne verjem azt a csökönyös fejét az üvegbe.
- Egész végig hazudtál – motyogtam magam elé. – Wu Fan, huh?! – kiáltottam rá, mire hirtelen hátrakapta a fejét.
- Minden, amit mondtál csak hazugság. Ki vagy te egyáltalán?! Mert biztos, hogy nem az a Kris, akit én ismerek – próbáltam visszanyelni könnyeim, amik az indulattal együtt kitörni készültek.
Szipogva indultam az ajtó felé, de mielőtt távozhattam volna, csuklómnál fogva visszarántott.
- Én neked, még soha nem hazudtam – nézett a szemembe.
Arca elkomorult, ébenfekete szemei pedig elszántságot sugározva szinte lyukat égettek a retinámba, de csak álltam a tekintetét. Hiába tűnt legyőzhetetlennek, a lelke mélyén ő is csak ember, akit elárulnak a szemében tükröződő érzései.
- Leszámítva azt, hogy Wu Fan-nak hívnak?! – köptem az arcába, mire ingerülten ellökte a kezem.
- Nem tartozom neked magyarázattal! Nem tudsz te rólam semmit!
- Hogy is tudhatnék, ha mindent eltitkolsz előlem?! – kiabáltam. – Kim Jun Myeon? Mért beszélt úgy mintha ezer éve ismernétek egymást?
- Ahhoz neked semmi közöd – arca egyre komorabb lett, ami azt üzente, hogy talán jobb nem feszegetni tovább ezt a témát. – És most menj el. Nem érzem túl jól magam – masszírozta a halántékát.
- Nem megyek sehova, míg el nem mondod az igazat – makacsoltam meg magam.
- Megmondtam, hogy… - kezdte, de a teste már nem bírt lépést tartani vele. Hirtelen elszédült, és egy pillanat alatt eszméletlenül összeesett.
- Úristen, Kris! – kaptam utána. – Segítség! – kiabáltam, ahogy a torkomon kifért. – Segítsen már valaki!
*
- Hogy érzed magad?
- Mint akit agyoncsaptak baseballütővel – mondta közömbösen.
- Hogy tudsz még ilyenkor is humorizálni? – rivalltam rá.
- Halál komolyan mondtam – nézett fel komoran, és ledobta magáról a takarót.
Nem tagadom, hogy az előbb nagyon megijedtem. Igenis dühös vagyok rá, de soha nem kívánnék neki semmi rosszat, hiszen… mégis csak ő húzott ki a pácból, akárhányszor megszorult a hurok a nyakam körül.
- Akárhogy is, Suho… vagyis Junmyeon nem bízta a véletlenre – forgattam kezemben azt a bizonyos injekciós ampullát. – Szép nagy adagot kaptál a Lightsaber-ből. Ez még egy lovat is kiütött volna – mondtam hitetlenkedve.
Ez is azt igazolja, hogy Kris elpusztíthatatlan. Alig egy nap alatt kiheverte, pedig tényleg nem kis adag került a szervezetébe.
- Ha felöltöztél, gyere a társalgóba, Max azt mondta, fontos bejelentenivalója van – tettem némi tiszta göncöt az ágy sarkába, majd fogtam magam és kiléptem a szobából.
Újra nyugi volt a központban. Most, hogy lefoglalták a hajót és azt a temérdek sok kábítószert, kicsit fellélegezhettek az emberek. Persze ezzel még korán sincs vége mindennek. A java még csak most jön.
Nem sokkal később már a társalgóban ücsörögtünk a többi ügynökkel, mikor betoppant Max és Yunho.
- Hé emberek, ünnepeljünk! – kiáltotta el magát Max és egy karton sört emelt az asztalra.
- Ez volt az a fontos bejelentenivaló? – sóhajtott Kris, mintha csak azt mondta volna: „ezért kellett felkelnem?”
- Ünnepeljük meg a sikeres akciót! – ismételte Yunho.
Morajlás támadt, az ügynökök mind egyetértően bólogattak velem egyetemben. Mindenki remek ötletnek találta, egy embert kivéve.
- Mire fel kellene ünnepelnünk?! Junmyeon meglépett! – háborodott fel Kris.
- És akkor mi van? Mit tud kezdeni a hajója és az emberei nélkül? – vágtam mogorván a képébe.
- Te! – szegezte rám fenyegetően a mutató ujját. – Egyáltalán nem ismered őt. Ha nem tudsz semmi értelmeset mondani, inkább meg se szólalj! – azzal kiviharozott a társalgóból.
- Ya, mi volt ez? Mi van veletek srácok? – vakarta a homlokát Max.
- Volt egy kis… nézeteltérésünk az orvosiban – bámultam a padlót.
Lemondóan sóhajtott egyet, és a kezembe nyomott egy doboz sört.
- Gyere. Elmesélek egy történetet.Folytatása következik...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése