Chapter 10.
- Esemény van! – rohant be Max, és már osztotta is a golyóálló mellényeket a páncélszekrényből.
Fura, hogy hirtelen mennyi ember nyüzsgött a központban. Alig néhány órával ezelőtt egy lelket nem láttam, most meg szinte tömeg van. A telefonom kijelzőjére pillantottam. 03:30. Kezdett úrrá lenni rajtam a fáradtság.
- Kris! – kiáltott rá Max. – Te maradsz.
- Mi? Miért?! – háborodott fel az említett.
- Mostantól te felelsz Byulyi testi épségéért. Apelláta nincs! – azzal oldalára akasztotta pisztolyát és elviharozott.
- EH?!
Egy szempillantás alatt ürült ki az épület. Csak azok az ügynökök maradtak, akik rádión keresztül látták el fontos információkkal a kommandósokat.
Letaglózva álltunk az ajtóra meredve, amin keresztül Max távozott nagyjából öt perce. A parancs engem is épp úgy érintett kellemetlenül, ahogy Krist.
- Khm – köszörültem a torkom. – Vissza kéne mennem a koleszba.
- Ott az ajtó, mi tart vissza?
- Ya… - sziszegtem.
- Ez nem azt jelenti, hogy ezentúl furikázom a hátsódat mindenhova – lenéző pillantást vetett rám, és egy teszek-rá-hogy-jutsz-vissza-a-kollégiumba grimasszal hátat fordított.
Ch… úgy hisztizik, mint egy óvodás.
- Hát jó – vágtam keresztbe a karom. – Ne is törődj velem, majd hívok egy taxit az éjszaka közepén ide az isten háta mögé, nehogy leessen a karikagyűrű az ujjadról – fújtattam és nagy lendülettel megindultam kifelé, de épphogy kiléptem volna a folyosóra, nekiütköztem valakinek.
- Hová ilyen sietősen? – kapott el az egyenruhás fazon, mielőtt orra buktam volna egyensúlyom elvesztése végett.
- Elnézést – hajoltam meg. – Vissza kell mennem az East Side-ra.
- Áh, akkor te biztosan Byulyi vagy – mosolygott. – Jung Yunho vagyok, örvendek – mutatkozott be.
- Szintén – hajoltam meg ismét.
- Ennyire ne örvendezz – szólt közbe Kris. – Gyerünk, pattanj a kocsiba, visszaviszlek – ragadta meg a csuklóm.
- Egy pillanat Kris – állította meg Yunho. – Ne menjetek messzire, Changmin perceken belül érkezik. Téves riasztást kaptunk.
- Changmin? – néztem rá kérdően.
- Oh, hát nem tudtad? – pillantott rám, majd Krisre. – Max igazi neve Shim Changmin – világosított fel.
- Ja, értem – tartottam egy kis hatásszünetet, hogy megemésszem az újabb információt. - Ez amolyan fedőnévféle?
- Olyasmi – bólintott.
Ahogy Yunho mondta, Max néhány perccel később befutott. Idegesen levágta mellényét az asztalra és leült az egyik computer mögé.
- Az a szemét átvágott minket. Betört a gép adatbázisába és kamuriasztást adott le – mérgelődött, miközben pötyögött valamit a billentyűzeten.
- A hacker csapat már dolgozik rajta – szólt közbe Yunho, majd ő is helyet foglalt a kerek asztalnál és invitált minket, hogy üljünk le.
- Nos – kezdte Max – mint mondtam, Kris, a te feladatod vigyázni Byulyira. Továbbra is be kell épülnöd, amíg tart ez a Lightsaber ügy – mondta. Az említett arcára kiült a nemtetszése, de fejet hajtott a parancs előtt.
- Ezen kívül – pillantott rám Max – szükségünk lesz a segítségedre.
Kérdően felvontam a szemöldököm és vártam, hogy bővebben kifejtse gondolatmenetét.
- A szállító hajó kedden éjfélkor indul a kikötőből. Azaz ma – pillantott az asztalon lévő naptárra. – Ahhoz, hogy észrevétlenül tudjuk a rajtaütést megszervezni, kell egy belső ember, aki a bizalmába férkőzik az ellenségnek. Belsőséges információkat közvetít, és amikor nem számítanak rá, bumm! – bokszolt a tenyerébe. – Lecsapunk rájuk.
- Magyarán legyek én a csali – egyszerűsítettem le.
- Így is lehet mondani…
- Ez baromság! – vágott közbe Kris. – Nem küldheted oda, a múltkor is beleütötte az orrát és láttad mi lett a vége!
- Ne aggódj, már mindent elterveztem – dőlt hátra a székében, sejtetős arckifejezéssel. – Gyertek velem – azzal intett, hogy kövessük.
***
- Ezt vedd fel – nyomott a kezembe egy pár fülbevalót Yunho. – Adóvevő készülék, hogy le tudjuk a hallgatni a beszélgetés minden részletét.
- Ahm – bólintottam, miközben betettem a fülbevalókat.
- Minden kész? – lépett be a fagyis kocsinak álcázott kisbuszba Max. Yunho bólintott és újra nekem szegezte mondandóját.
- Mi kívülről fogjuk figyelni a terepet. A legfontosabb – tett hangsúlyt a szóra – ha gáz van, azonnal szólj, és beavatkozunk.
Megpöckölte a kis adóvevőt a fülemben, majd ellenőrizte, hogy él-e a kapcsolat.
- Ez rendben van – állapította meg. – Remélem kialudtad magad a délután, mert ma éjjel jót kell alakítanod – küldött felém egy buzdító mosolyt, majd teljes felszerelésbe öltözött és kilépett a buszból.
Kris dugta be a fejét a résnyire nyitva maradt ajtón.
- 11.30 van. Itt az idő.
Max mélyet sóhajtott, majd lassan kifújta a levegőt.
- Show time emberek!
Fülest kaptunk, hogy a nagyfőnök egy emberét a hajóra küldi, aki majd ellenőrizni fogja a szállítmányt. A terv mindössze annyi volt, hogy Krist előreküldik, hogy „megtisztítsa” a terepet – jelentsen ez bármit is – és elkapja a célszemélyt, a nála lévő összes iratot, papírt, igazolványt és mindent, ami a szállítmányhoz hozzáférési engedélyt biztosít, átad nekem, így átveszem a helyét, és gond nélkül felsurranok a hajóra. Ezután már csak annyi a teendőm, hogy minden a drogügylettel kapcsolatos infót kihúzok belőlük, és mikor már kellően elvegyültem, akkor jelet adok, és a kommandósok rajtaütnek.
- Látom Krist – élesítette a távcsövet Yunho. – Most ért a hajóhoz.
- Készüljenek a mesterlövészek – utasította Max.
- Mesterlövészek? Ugye nem…? – haraptam el a mondat végét.
- Nem, nem fognak lelőni senkit. Csak azért vannak, hogy fedezzék Krist, ha esetleg balul ütnek ki a dolgok. De ahogy őt ismerem, két perc és tiszta a terep – alig, hogy ezt kimondta, csobbanás hangjára lettünk figyelmesek. Messziről is tisztán láttam, ahogy Kris pillanatokon belül leterítette az öt őrt a fedélzeten, majd nem sokkal később mindegyik a vízben végezte.
Szörnyű, hogy be kell ismernem, de profi… Vérprofi.
- Célpont tizenkét óránál – adta le neki az üzenetet Max.
- Vettem – érkezett a válasz.
- Byulyi – fordult felém. – Ha jelzek tipli van.
- Értettem.
A célszemély már szinte a hajó feljárójánál volt, mikor Kris a semmiből mögé lépett, kezét szorosan a szájára tapasztotta, és behúzta a sötétbe.
- Most! – szólt Max, mire nyakamba kaptam a lábam és rakéta-üzemmódba kapcsolva egy perc alatt ott termettem. Sietnünk kellett. Éjfélig már csak huszonöt perc volt, és az idő egyre jobban fogyott.
- Egy nő? – taglóztam le, amint megpillantottam a földön ülve, megbilincselve. Kris megint alapos munkát végzett. – Hogy bízhatnak meg nőt ilyen munkával?
- Mintha te nem nőből lennél.
- Ya – szisszentem fel. – Nem fárasztó folyton okoskodni?
- Nem – köpte flegmán. – Na gyerünk, fogd a táskát, és nyomás! Fogy az idő – rángatta föl a csajszit és a kisbusz felé kezdte lökdösni.
Megragadtam a fekete aktatáskát és lassú, de magabiztos léptekkel indultam az őröktől mentes fedélzetre. Vastag faajtó után hosszú lépcső vezetett le a hajó belső rakodóterébe. A szemem is káprázott mikor megláttam a temérdek ládát sorakozni. Még többnek tűnt, mint a raktárban, pedig az sem volt valami kicsi.
- Végre megjött! Hol késett ennyit? A hajónak pontban éjfélkor kell indulnia! – jött szembe velem egy talpig Gucchi-ba öltözött ember.
- Áh, igen. Sajnálom – hajoltam meg. – A nevem… öh - kaptam elő egy névjegykártyát a táska oldalsó zsebéből – Yoon Hee Joo.
- Do Kyungsoo, örvendtem – rázott kezet. - Nagyjából egyidősek lehetünk, szóval amondó vagyok, hogy essünk túl a formalitáson – mondta készségesen. – Térjünk is a lényegre.
Folytatása következik...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése