A magányos táncos

7. fejezet: Goodbye sweet halcyon days~

Gikwang

- Oppa! Oppa, most hová mész? – kiabál utánam Hyuna, de úgy teszek, mintha meg se hallanám. Sebes léptekkel hagyom el a kiadót és indulok neki a városnak. Nem akarok látni most senkit, jobb lesz, ha békén hagynak egy időre. Még, hogy Taemin meghalt… na ezt aztán nem veszem be… Hol itt az igazság?

Az persze senkit nem érdekel, hogy én mit érzek. Nekem sem volt könnyű megbarátkozni a ténnyel, hogy eltűnt az a személy, akit a legjobban szerettem… mostanáig.

***

- Töltsön még egyet.

- Sok lesz ez fiam – szól a pultos. – Ha szerelmi bánatod van, menj és keresd meg, az italtól nem lesz jobb.

- Mit számít ez? Csak töltsön még egyet – lököm oda a poharamat.

- Akkor mondd el. Hátha segíthetek – mondja és megtölti a poharat sojuval.

- Bonyolult ez. Úgysem értené…

- Hidd el, sokan öntötték már ki a szívüket azon a széken – mondja és fejével a helyemre bök.

- Akkor engem kihúzhat a listáról, mert úgy sem mondom el… Fenékig – emelem meg a poharam, és lehajtom az utolsó cseppjéig.

Felállok az asztaltól és lassan a kijárat felé indulok. Elég volt a mai napból. Hazamegyek, lezuhanyzom és alszom. Most semmi nem érdekel…

Kilépek a kocsmából, mire egy hostess lány a kezembe nyom egy Asta magazint.

- Köszönöm, nem kérek reklámújsá – adnám vissza, de megakad a szemem a címlapon.

„Az egész szórakoztatóipart megrázta a SHINee maknaejának halálhíre”

„Gyertyás virrasztást tartanak a rajongók az SM székház előtt”

„A SHINee feloszlik?”

- Istenem…

Hát mégis igaz? Taemin tényleg meghalt?

A szívem egyszerre a torkomba szökik és irdatlanul dübörögni kezd.

Hiszem ha látom? – ez a legostobább szólás a világon.

Látom, de mégsem hiszem el. A szívem nem hagyja, hogy elhiggyem.
Itt valami nagyon bűzlik…

*

- Kérem várjon egy percet.

A recepciós nő a kórház adatbázisában keresgél, amíg én a látogatói űrlapot töltöm ki.

- Meg is van. Lee Taemin-t tegnap hajnalban, 00:05-kor vették fel, majd rögtön átszállították a rendőrségi nyomozócsoport laborjába.

Megad egy címet és egy telefonszámot, majd ezután kocsiba szállok és a megadott címre indulok.

Alig tizenöt perc autóút után megérkezem a célállomásra.

- Üdv, Lee Gikwang vagyok – rázok kezet az egyik tiszttel és átnyújtom neki a látogatási engedélyemet.

- Kérem kövessen – int és elindul a lift felé.

A harmadik emeleten egy nő fogad, majd ő kísér tovább. Egy laborterembe lépünk, ahol rögtön megcsap a tömény formaldehid émelyítő szaga. Középen egy asztalon a letakart test.

- Készüljön fel, a látvány nem lesz valami szép – mondja a nő és lassan felhúzza a fehér lepedőt.

- Ó, te jó ég… - takarom el számat a kezemmel.

Mély levegőt veszek és próbálom magamba fojtani a sírást, ami előtörni készül belőlem. Nem akarom elhinni azt, amit látok. Minden veszekedés, meggyalázott emlék és bántó szó, ami elhagyta a számat, akár egy kést, úgy döfnek most a szívembe. Hogy lehettem ilyen érzéketlen?

Hosszú percekig csak némán állok, figyelem a rezzenéstelen arcot, miközben a kérdés cikázik a fejemben: Ez hogy lehet?

- Sajnálom, de a látogatási időnek vége – szól a nő és visszahúzza a lepedőt.

- Egy pillanat! – állítom meg a kezét.

Valami nem stimmel.

- Ez nem Taemin.

- Hát ezt hogy érti? – néz rám elkerekedett szemekkel.

- Taeminnek van egy hege a jobb oldalán. Egyszer megcsúszott a konyhában és nekiesett az üvegasztalnak. Egy üvegszilánk felsértette az oldalát. Tudom, mert az én lakásomon történt – villannak be az események. – Itt nincs semmilyen heg - Hogy eddig ezt mért nem vettem észre?

- Vettek már ujjlenyomatmintát? – kérdezem.

- Nem. A rendőrség egyértelműen azonosította a holttestet, ráadásul a személyes iratait is nála találták – bizonygatta a nő.

- Az isten szerelmére, vegyen már egy átkozott ujjlenyomatot! – kiáltok rá idegesen, mire összerezzen, és azonnal intézkedik.

Betáplálja az adatokat a computerbe, és már el is indul a keresés.

- Van egy találat! – kiált fel, de rögtön lehervad az arcáról a mosoly.

- Az azonosított neve: Baek Chang Sun – mondja és elnéz a vállam felett. – Hoppá…

- Igen, hoppá… – csapok az asztalra és elviharzom a kijárat felé.

***

Taemin

Újra a hófehér szobában fekszem az ágyon, és a fekete foltot bámulom a plafonon.

Azt mondták fel kell szívódnom…

„Már mindent elintéztünk. Londonba fogsz költözni. Birtokolhatsz egy belvárosi albérletet, minden hónapban utalunk annyi pénzt, amennyi szükséges. Új személyazonosságot kapsz, és az állami iskolába fogsz járni a musical szakra. Az égvilágon semmire sem lesz gondod.  Csinálhatod azt, amit szeretsz, énekelhetsz, táncolhatsz, színészkedhetsz. Csupán egyetlen feladatod lesz. Bejutni a Mennyei Csapatba.”

Egy új élet kezdődik előttem. Hogy mire számítsak, nem tudom… Az életem megrendíthetetlennek tűnő pillérei összedőltek. Mostantól a mulandóság, a pillanatnyi öröm jelenti számomra a világmindenséget. Búcsút mondok az érzéseimnek, a barátaimnak, az életnek, mit eddig éltem… mindennek.

Viszlát, boldog szép napok.

END